2015. augusztus 18., kedd

8. rész - Kihallgatás



Fáradtan és csalódottan értem haza, egy újabb végtelenül hosszú nap után. Az ajtót nagyobb lendülettel csaptam be, mint kellett volna, csak reménykedni mertem abban, hogy a szomszédok nem hördültek fel egy emberként az egész házban.

Elgondolkodva néztem körül a kicsiny lakásban. Olyan volt, mintha az idő megállt volna, semmi sem változott azóta, mióta utoljára itt laktam, bár ezen semmi meglepő nem volt. Egyedül Peytonnak volt kulcsa hozzá és kétlem, hogy akár egyszer is betette volna a lábát ebbe a házba. Az igazat megvallva, soha nem töltöttem ezen a helyen huzamosabb időt, így a berendezés sem volt különösebben kifinomult vagy otthonos, inkább praktikusnak mondanám: kényelmes kanapé és fotelek, egy íróasztal, azonban semmi személyes, még fotók sem nagyon kerültek ki. Egyetlen pontja volt a lakásnak, ami megfogta az embert, ez pedig a két szinte padlótól a plafonig érő üvegablak volt, ami gyönyörű kilátást nyújtott a városra.  Főleg éjszaka volt lenyűgöző, mikor csak a lámpák fénye világította meg az utcákat, a hatalmas felhőkarcolók tetejét pedig csak az ablakokon kiszűrődő világosság sejtette. 

Ezen az estén, azonban a mesés kilátás sem tudott lekötni, idegesen járkáltam fel-alá a nappaliban, nem bírtam nyugton maradni. Fél percenként pillantottam rá a telefonomra, hátha kapok egy SMS-t, vagy egy telefont a csapat egyik tagjától, hogy mi a helyzet a Tomlinson ügyben, de erre hiába vártam… A síri csend volt az egyetlen, amit hallottam felőlük.

Tudtam, hogy megtörtént. Harry fél kettő körül iszonyat idegesen állított be a boltba Malik és Payne társaságában és az irodából kiszűrődő hangok alapján nagyon is rajta volt, hogy kiderítse kinek köszönhető legjobb barátja bebörtönzése. Egyetlen szót sem szólt hozzám, ami nem ért sokként, úgy látszik ma láthatatlanná váltam, azonban éreztem rajta, hogy ez a fordulat mélyebben érintette, mint azt kimutatta. Talán kezdte érzékelni, hogy kicsúszik a lába alól a talaj és fogalmam sem volt róla, hogy ez a hasznomra vagy a káromra válik-e. Kiszámíthatatlan volt, ugyanannyi esélye volt annak, hogy ezek után iszonyatosan óvatos lesz, mint annak, hogy elkövet valami fatális hibát. 

Iszonyatosan idegesített az, hogy semmit nem tudtam arról, hogy mit sikerült, vagy egyáltalán sikerült-e valamit kiszedni Louisból. Durcásan vágtam le magam a fotelba, rögtön keresztbe téve kezemet, lábamat. Végülis az én ügyem volt, mégis én voltam az egyedüli, akit kihagynak belőle?

Bosszús gondolataimnak végül egy halk kopogás vetett véget. A szemöldökömet összeráncoltam, fogalmam sem volt, ki lehet az. Nem sokan ismerték ezt a címet és igazából egyiküknek sem volt oka ide jönni. Lassan emelkedtem fel és indultam el az ajtó felé. Mikor azonban megláttam Jay-t a kukucskálóban, a dühöm újjá éledt. Ő volt az első helyen a „kivel akarok kiabálni először” listámon.
Ezzel ellentétben, mikor kinyitottam az ajtót valami belém fojtotta a szót. Talán az a csalódottság és megtörtség, ami sugárzott belőle, vagy az a szomorú csillogás a szemében. Nem is tudnám igazából megmondani, de nem volt valami jó bőrben. Kerülte velem a szemkontaktust, látszott rajta, hogy nem szeretne különösebben itt lenni, ami csak még kíváncsibbá tett, miért is jött át? Másodpercekig nem szólt semmit, így végül én voltam az, aki elindította a beszélgetést.

- Mi a baj, Jay?

Kinyitotta a száját, majd azzal a lendülettel be is csukta, mintha nem akaródzna kimondani jövetele okát. Olyan furcsa volt a szituáció, hirtelen fogalmam sem volt mit is kéne tennem vagy mondanom, hogy enyhüljön közöttünk a feszültség.

- Segítened kell – nyögte ki végül, összeszorított szemekkel, mintha fizikai fájdalmat érezne, hogy ki kell mondania ezeket a szavakat – Tomlinsonnal.
- Valóban? – hirtelen jött diadalérzetem következtében alig tudtam visszafojtani a mosolyomat.
- Most azt akarod, hogy kimondjam? – Jay ingerültsége szinte letaglózott. Úgy látszik a szégyen, hogy nem vált be a terve irracionálisan ingerlékennyé tette – Jó, oké! Igazad volt, most jobb?!
- Nyugi, nagyfiú – ütögettem meg incselkedve a mellkasát – Inkább menjünk be az őrsre!

Az autóban végre a részleteket is megtudtam. A razzia természetesen sikerrel járt, bár Tomlinson nagyobb hibát vétett, mint sejtettem… Fegyvert találtak nála, így megsértette a feltételes szabadlábra helyezését, tehát nem kellett vádakat kreálni, ha esetleg le kéne csukatnunk őt. Ez valamilyen szinten csalódottsággal töltött el, bár nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Mindenesettre az ügyészség nem hajlandó épkézláb vádalkut ajánlani, így nem is csodálkoztam rajta, hogy Louis nem mondott egy szót sem. Jelenleg tíz év helyett három év letöltendőnél jártunk.

- Muszáj valami ésszerűt kicsikarnunk, különben nem fog belemenni – morogtam, mikor leparkoltunk a rendőrség előtt.
- Az egyik legszigorúbb ügyészt kaptunk – vont vállat Jay, miközben lovagiasan kinyitotta előttem az ajtót – Személy szerint már azon is meglepődtem, hogy lement három évre.
- Illegális a fegyver? – kérdeztem szemöldök ráncolva.
- Nem, hivatalosan Tomlinson exbarátnőjéé, egy bizonyos Eleanor Calderé.

Nem meglepő módon az egész egység az irodában volt, s bár sikerült elkapniuk Chicago egyik legnagyobb gengszterhálózatának tagját, mégsem volt felhőtlen a hangulat. 

- Hol van? – kérdeztem, mikor levetettem magam kijelölt asztalom mögé.
- A ketrecben.
- A hol? – úgy néztem Ruzekre, mintha kínaiul beszélne.
- Halstead egy kicsit megdolgozta – Atwater ezt olyan hanyag nemtörődömséggel közölte, mintha szavai háttértartalma teljesen normális lenne.
- Te megverted??? – pattantam fel hitetlenkedve. Azt hittem rosszul hallok, azonban Jay szótlansága többet mondott minden szónál.

- Oké, én fogok beszélni vele – döntöttem el határozottan.
- Azt nem javasolnám – Voight reszelős hangja a semmiből jött, de sikeresen megtorpanásra kényszerített. Olinsky nyomozóval a nyomában lépett ki a z irodájából, szemeit egyenesen rám szegezve – Magának máshol van dolga.
- Valóban? – szaladt fel a szemöldököm – Mégis hol?
- Az FBI-nál – hirtelen elnevettem magam. Ez nem lehet egy komoly beszélgetés. Nincs az az Isten, hogy az eredményeket, amiket kemény munkával elértem, most önszántamból odaadjam ezeknek a bürokrata, nagyképű, kis szemétládáknak… - Fel kell vetetnünk Tomlinsont a tanúvédelmi programba.

---

A chicagói rendőrség kihallgatóterme semmiben sem különbözött, attól amit megszoktam. Csupasz fehér falak, a hátsó falon egy hatalmas, visszatükröződő üveg, egyetlen asztal és a világ legkényelmetlenebb székei.

Nagyot sóhajtottam. A fejem már hasogatott, az elmúlt pár órában túl sok impulzus ért. Az FBI valamivel együttműködőbb volt a Cook megyei Államügyészi hivatalnál, azonban az alku még így is necces volt. Louis csak abban az esetben kaphat mentességet, ha sikerül az egész hálózatot elkapni és bizonyíthatóan szerepe is van a kézre kerítésükben. Ha arra gondolok, hogy több hét kőkemény nyomozása után is mindössze egyetlenegy város egyetlen elosztójának nevét ismerjük… nos, Louisnak nem volt sok reménye a börtön elkerülésére.

Miután kicsikartuk a vádalkut, Voight végre belement, hogy én hallgathassam ki Tomlinsont. Természetesen Jay szinte magából kikelve tiltakozott ez ellen, de ez sem engem, sem pedig Voight-ot nem érdekelt különösebben.

Amint kinyílt az ajtó, döbbenetemben tátva maradt a szám. Az nem kifejezés, hogy Jay megdolgozta… szinte agyonverte szerencsétlent. Az arca szinte minden négyzetcentimétere fel volt dagadva, szája széléből szivárgott a vér, lassú és óvatos járásából pedig arra következtettem, hogy egy, vagy akár több bordája is eltörhetett. 

- Claire Jacobs – Louis nem tűnt meglepettnek, amikor meglátott. Rendkívül körültekintően foglalt helyet velem szemben, de arcára még így is kiült a fájdalom – elnézést, Claire Jacobs nyomozó?
- Sloan Russo – feleltem.
- Tehát, Russo nyomozó – és ismét megjelent az a szemtelen vigyor, ami annyira idegesített – azt hiszem a társai viselkedése kimerítette a rendőri brutalitás fogalmát.
- Látott már orvos? – halkan kérdeztem, féltem a választól. Tudtam, hogy Voight és csapata nem játszik tisztán mégis megdöbbentett, amit ezzel az emberrel tettek csak azért, hogy vallomásra bírják. Őszintén meglepett, hogy Louis még így sem tört meg. Sokkal gerincesebb, mint először gondoltam volna róla.
- Persze, a város legjobbja – ironizált – De nyomozó, nem szeretném rabolni az Ön drága idejét, szóval… Miben lehetek a segítségére?
- Új alkut ajánlok – kinyitottam az eddig előttem heverő aktát, majd a halott lányok képeit egyenként kitettem elé. Végig a reakcióit figyeltem, hogy mégis mit vált ki belőle, és hatalmas megkönnyebbülésemre a bűntudat barázdáit véltem felfedezni az arcán. Hagytam neki néhány másodpercet mire feldolgozza a látottakat – Ezekkel a lányokkal még legalább tizenöt érkezett. Meg akarom őket találni… Segítesz nekem ebben, Louis?
- Nem tudom, hol vannak – felelte rezignáltan.
- Harry tudja? – úgy kapta fel rám a pillantását, mintha áramütés érte volna… én pedig abban a pillanatban tudtam, hogy ez az egész Harry-ről szól. Egy szót sem fogok tudni belőle kiszedni mindaddig, amíg Harry veszélyben van. – Nézd Louis, ha segítesz, bekerülhetsz a tanúvédelmi programba. Új életet kezdhetsz innen távol, ahol senki nem ismer. Azt kezdhetsz a jövőddel, amit csak akarsz.
- Tudod – szedte össze egyenesével a fotókat, majd a kezembe nyomta őket – Nem ismerek más életet. Ha teszem azt, valóban bevennének a programba, amit mellesleg kétlek, akkor is egy, kettő vagy öt év múlva ugyanitt ülnék és egy rendőrrel beszélgetnék. Nem hiszek abban, hogy egy ember meg tud változni… abban meg végképp nem hiszek, hogy én meg tudok változni.
- Tehát ennyi? – dühödtem fel. Nem is tudom, mi zavart jobban, az hogy ennyire cinikus az élettel szemben, vagy hogy képes feláldozni magát a haverjáért, aki biztosan nem tenné meg ez érte – Inkább mész börtönbe, csakhogy Harry elsétálhasson.
- Tudod, ő nem az, akinek hiszitek – morogta, mintha valami titkot osztana meg, a lehető legtávolabb húzódott tőlem – Meglepődnél, ha igazán megismernéd.
- Kétlem.
- Tudod, mi a te bajod? – hirtelen változott meg a viselkedése, mintha idegesíteném vagy ilyesmi. Előrehajolt a székében, így csupán néhány centiméter választott el minket egymástól – Azt hiszed, mindent tudsz. Mégis mit gondolsz, mit fogsz elérni? Érdekled Harry-t, de csak azért mert nem félsz tőle, szembe mersz szállni vele. De mi lesz azután, hogy elmúlik az újdonság hatása? Én megmondom, szimplán idegesíteni fogod. 
- Ezért kell a segítséged – elgondolkozva beharaptam a szám szélét. Tudtam, hogy bírhatnám Louist beszédre, de annak nos, sem Voight, sem az államügyészség, sem az FBI nem örülne. Azonban nem láttam más lehetőséget – Oké, nézd, őszinte leszek veled, rendben?
- Oh, mert eddig nem voltál az? – vonta fel a szemöldökét, mire muszáj volt elmosolyodnom.
- Nekem nem Harry kell – számoltam vissza a másodperceket addig, amíg valaki be nem ront a kihallgató szobába – Nem érdekel. Nekem azok az emberek kellenek, akik ezt az egészet működtetik. Hozzájuk segíts eljutni és tőlem élhettek tovább nagy szerelemben Styles-szal.
- Tehát, ha jól értem, ha segítek, hagyod Harryt elfutni?
- Fogalmazzunk úgy, hogy ha olyan szituációba kerülök, akkor Harry lesz az utolsó, akit üldözni fogok.  Viszont  a többiekért nem vállalok felelőséget.
- Mik is az alku feltételei? – tudtam, hogy nyertem. Ennél többet nem remélhetett, ezt ő is tudta, azonban nem akart börtönbe kerülni. Viszont nem voltam teljesen nyugodt afelől, hogy milyen információkat fog elhallgatni, csakis azért, hogy Harryt fedezze.

Fejfájásom már az elviselhetetlenség határát súrolta, mikor kiléptem a teremből. Jay a szemközti falnak támaszkodott, kezeit keresztbe téve maga előtt, meglepetésemre azonban nem dühöngött, csupán engem nézett vizslató tekintettel. 

- Megbeszélhetnénk ezt máskor? – kérdeztem fáradtan, miközben tudtam, hogy a legkisebb esélye sincs, hogy figyelembe veszi a kérésemet.
- Ebbe nem fognak belemenni – hangja megtévesztően nyugodt volt.
- Voight bele fog?
- Nem tudom – vont vállat – Ő talán, de az FBI…
- Ha a rendőrök nem mennek Styles után, akkor az FBI kinyalhatja – és természetesen pont akkor nincs nálam apró, mikor egy csésze kávé élethalál kérdése – a rendőröket pedig Voight irányítja.
- Tehát ez a terved? Hagyod, hogy Styles elfusson? – Jay megunta szenvedésem és bedobott pár centet a lepukkant kávéautomatába.
- Miért érdekel ennyire Styles sorsa? A nagyobb képet veszem figyelembe a kis darabok helyett – kaptam fel a vizet – Nem érünk semmit vele, ha elkapjuk Styles-t, nekünk a nagyok kellenek.
- Nem érdekel Styles – megragadta a kezemet és maga felé fordított – De vagyok annyira mazochista, hogy te érdekelsz. Úgy látom, hogy kezded védeni őket… Tomlinsont, Stylest…
- Ahogy mondtam, ők apró darabok egy nagyobb képhez…
- Jó, csak… ne kezdj hozzájuk kötődni, oké? – valami volt a szemeiben, ami miatt nem tudtam csak úgy hirtelen letorkollni a hülyeségét. Nem volt igaza, nem kötődtem hozzájuk, de azt el tudtam képzelni, hogy ő elhiszi ezt.
- Oké – mosolyogtam megnyugtatásképpen. 

Egy pillanatig még habozott, mintha mondani akarna valamit, de végül meggondolta magát. Kezeit a farmerja zsebébe csúsztatta, majd egy hang nélkül hagyott engem egyedül. Ismét…

Sziasztok!
Szóval, ez a rész szerintem nem lett a legjobb, legalábbis én nem találtam annak, remélem ettől függetlenül elnyeri a tetszéseteket!
Be kell vallanom, most egy kicsit mélyponton vagyok, de nem szeretnék nyavalyogni, szóval nem fejtem ki bővebben az okát. Viszont most tényleg arra kérek mindenkit, aki figyelemmel kíséri a blogomat, hogy ha többet nem, de egy mondatot áldozzon arra, hogy szerinte érdemes-e tovább folytatni a történetet. Persze, bővebb véleménykifejtésnek is örülnék, ha van valami amin szerintetek változtatni kellene írjátok meg nyugodtan, el fogok gondolkodni rajta!
Oké, ennyi elég is volt belőlem, meg a letargiámból...
Ölellek titeket és remélem jól telnek a nyári szünet utolsó napjai:
Raquel


10 megjegyzés:

  1. szia ez a rész is jó lett :D és kérlek nehogy abbahagyd ! Ez az egyik kedvenc történetem és nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra :D
    siess hamar a kövivel, pls :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örtülök, hogy tetszik :)
      Nem hiszem, hogy abbahagyom, mert komolyan szeretem ezt a történetet, és mindenképp be szeretném fejezni.
      Azt hiszem, hogy csak volt egy kis "elkeseredésem", de túl vagyok rajta és hálás vagyok, amiért ti itt vagytok nekem és írtok!
      Köszönöm szépen a támogatást!
      Ölellek:
      Raquel

      Törlés
  2. Szia, drága! :)
    Elkészült a kritikád! :)

    http://bluedesignbytwoprettygirls.blogspot.hu/2015/08/kritika4-undercover.html

    xoxo, Abbey

    VálaszTörlés
  3. Kerlek semmikepp ne hagyd abba! Reg talaltam ennyire igenyes munkat es ha uj resz van mindig ketszer elolvasom, sokszor egesz nap csak azt varom hogy legyen resz, kerlek folytasd!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy igényesnek tartod a blogom és hogy írtál :) Sokat jelent nekem :)
      Nem, nem fogom abbahagyni a blogot, kikerültem a mélytpontról :)
      Ölellek:
      Raquel

      Törlés
  4. Szia! Nekem nagyon tetszik a blogod, igényes, izgalmas és tényleg látszik, hogy kellőképpen utánanéztél a dolgoknak, úgy, ahogy azt a történet témája megköveteli. Arra azért figyelj oda, hogy egy beépített ember nem járkálhat állandóan az őrsre, hiszen az egy kicsit feltűnő. Szóval üzenem Sloannak, hogy egy picit óvatosabban bánjon az ilyesmivel. Ne add fel, motiváld magad a pozitív kommentjeinkkel és hozd az új részt minél előbb, mert már legalább egy olyan olvasód van, aki nagyon várja a folytatást. :)
    Üdv,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Átadom neki ;) Köszönöm a kedves szavaidat, sokat jelentenek nekem tényleg :) Igazából már túl jutottam a mélyponton, nem fogom bezárni a blogot. Szeretem és ez a lényeg :D
      Ölellek és remélem még fogsz írni nekem:
      Raquel

      Törlés
  5. Szia Raquel!
    Nekem nagyon tetszik a blogod, és örülök, hogy megtaláltam.
    Rengeteg iylen maffiás/gengszteres blogot olvastam már, de még az egyikben sem volt az, hogy a főszereplő csaj zsaru lett volna, ez egy üditő dolog volt a sok egyhangúság között, amiben a csaj általában egy kib@szott bérgyilkos :‘)
    Nem rosszak azok a blogok sem, viszont amikor már majdnem mindegyik blogban a csaj ezt a szerepet töltötte be, de EZ A BLOG MÁS! :)
    Alig várom, hogy megtudjam, mi fog történni az elkövetkezendő fejezetekben.
    Remélem hamar jön az újabb fejezet :)
    Csak így tovább csajszi :) ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Én is nagyon örülök, hogy idetaláltál, annak meg még inkább, hogy hagytál is egy kommentet magad után :)
      Igen, igazából azért mertem bevállalni, mert én sem találkoztam olyan bloggal, amin hasonló lenne a felállás, örömmel hallom, hogy ezzel más is így van :)
      Keddenként kerülnek fel a fejezetek, szóval már csak két napot kell várnod :)
      Ölellek és remélem máskor is írsz majd nekem!
      Raquel

      Törlés