2015. augusztus 28., péntek

Díj #1 és #2

Sziasztok!
Az oldal kapott három díjat - amit ismét köszönök -, amit eddig nem volt időm kitölteni... Most is csak kettőt fogok kitenni, de megígérem a harmadikkal is sietek!



Köszönöm szépen a díjat Nicolette F.-nek

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad. 
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad. 
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról. 
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról. 
5. Válaszolj a 12 kérdésre.
6. Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban. 
7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek a visszajelzés. Ez lehet kritika, véleményezés, a lényeg, hogy építő jellegű legyen. 
8. Cseréljetek linket. 
9. Küldd tovább 12 embernek a díjat.
10. Tedd ki a "plecsnit" jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen. 

12 dolog Nicolette blogjáról:
  1. A történet főhőse Caitlin Williams
  2. Caitlin részt vesz az Evolution nevű programban
  3. Először Elliottal beszél
  4. Kara elég bunkón fogadja
  5. Catnek át kell esnie egy pszichológiai vizsgálaton
  6. Damian és Kara legjobb barátok
  7. Cat elsőrája a matek volt
  8. Az összes sport közül a futást szereti a legjobban
  9. Damian sokáig focizott
  10. A szőke hajú srácot Ericnek hívják
  11. Cat majdnem lebukik miközben hallgatózik
  12. Majd elalszik a búvóhelyén :D
12 dolog a saját blogomról:
  1. A főhős neve Sloan
  2. Két éve költözött Chicagóból New Orleansba
  3. Két testvére van Peyton és Alex
  4. Alex meghalt az afgán fronton
  5. Sloan egy rendőrségi ügy miatt tért vissza Chicagóba
  6. A Hírszerzés csapatában két bajtársa is van, Jay és Mouse
  7. Sloan katona volt
  8. Sloan és Jay majdnem három évig alkottak egy párt
  9. Sloan egy boltba jelentkezik eladónak, hogy szemmel tarthassa Harry Stylest
  10. Harry legjobb barátja Louis
  11. Harry megmentette Zayn életét
  12. Louis, Liam, Zayn és Niall amerikai, Harry viszont nem az
Válaszaim Nicolette kérdéseire:
  1. Karát, szeretem a hozzá hasonló, erős, női karaktereket
  2. Egy szó? Ez nehéz. Talán az érdekes. Azért mert egy olyan stílusú blogot olvashattam, amilyet még nem, így számomra az újdonság volt, így érdekelt. (én sem vagyok egy X-man fan :D)
  3. Nekem tetszett a prológus, mert így a legelejétől figyelemmel követhettük az eseményeket. Ez pedig attól függ, hogy milyen jövőbeni jelenetet ragadtál volna ki. Személy szerint én szeretem, ha egy blog valami akcióval, izgalommal kezd, talán jobban felkelti az érdeklődésem, de nekem nekem semmi problémám nem volt a prológusoddal.
  4. A legtöbben igen, s az is tetszik, hogy kellőképpen elhatárolod őket, azonban rengeteg szereplővel dolgozol, így természetes, hogy egyik másik kidolgozatlanabb (számomra Damian karaktere az, aki nem igazán összetett)
  5. Nem igazán hiányzik, bár van egy olyan érzésem, hogy a következőkben még lesz olyan, aki gonosszá válik.
  6. Jók voltak, tetszett, hogy szinte minden szobát leírtál vagy legalább hasonlítottal valamihez, így elég élénken el tudtam képzelni őket
  7. Utálok jelen időben olvasni, számomra természetellenes. Általában kerülöm az ilyen blogokat, szóval igen, szívesebben olvasnám a történetet múlt időben
  8. Valószínűleg ugyanezt, kíváncsi természet vagyok, de az tuti hogy nem tudtam volna elaludni a rejtekhelyemen
  9. Talán Eliott és Kara előéletét a központ előttről
  10. Számomra túlságosan depresszív és antiszociális, távol áll tőlem, viszont mégis van benne valami, ami miatt megkedveltem
  11. Érdekel a történet vége, ezért valószínűleg
  12. Nem valószínű. Mint mát írtam is, nem olvasok hasonló stílusú történeteket, egyszerűen nem az én világom :)
12 kérdés a saját blogomról:
  1. Számodra szimpatikus Sloan? Miért?
  2. Mit gondolsz melyik szereplőt lőtték meg a prológusban?
  3. Ki a kedvenc szereplőd? Miért?
  4. Mit gondolsz, mi lesz a történet végkimenetele?
  5. Szerinted Harry rá fog jönni, hogy Sloan beépített ember?
  6. Louis segíteni, vagy inkább hátráltatni fogja a nyomozást véleményed szerint?
  7. Kinek a szemszögéből olvasnál szívesen részt?
  8. Ha nem Chicagóban játszódna a történet, te hol tudnád még elképzelni?
  9. Szerinted Harry tényleg annyira rossz, mint amilyennek mutatja magát?
  10. Ki a legösszetettebb karakter? Miért?
  11. Kinek szurkolsz inkább, a rendőröknek vagy Harryéknek?
  12. Kit tudsz jobban elképzelni Sloan mellett? Jayt, Harryt, esetleg egy másik szereplőt?
12 ember, akinek küldöm:
  1. Sister Fate
  2. Born to Die
  3. Te vagy a végzetem
  4. My brother or my love?
  5. No control
  6. A lány, aki boszorkánynak született
  7. Suttogás
  8. Catch Me, I'm Falling
  9. Light
  10. Simple Song
  11. Addicted to love
  12. Verseny a szerelemmel
Díj #2
Köszönöm szépen a díjat M. Gin-nek!
Szabályok:
- írd le, kitől kaptad,
- írj magadról 10 dolgot,
- válaszolj 10 kérdésre,
- tegyél fel 10 kérdést,
- küldd tovább!

10 dolog magamról:
  1. Menthetetlen pesszimista vagyok
  2. Imádom a jól kidolgozott karaktereket. Ha egy szereplő megfog képes vagyok végigolvasni egy könyvet/blogot, még akkor is ha csapnivaló a történet
  3. Kávé és újabban kóla függő vagyok
  4. Álmaim országa Brazília
  5. Legszívesebben Szingapúrba utaznék
  6. Megszállottja vagyok Antonio Gaudinak
  7. Imádom a Forma-1-et
  8. Beszélek angolul és spanyolul
  9. Jelenleg a Hannibál című sorozatot nézem
  10. Szerintem én vagyok a világon az egyetlen ember, aki nem volt képes végignézni egy Walking Dead részt sem
Válaszaim 10 kérdésre:

1.) Ketchup, mustár, vagy majonéz kerülne a hamburgeredbe? Ketchup és mustár.
2.) Nézted anno a Cartoon Networköt? Melyik volt a kedvenc meséd? Néztem hát, ki nem? A Bátor, a gyáva kutya és a Dexter laboratóriuma 
3.) Ha egy lakatlan szigetre kerülnél Justin Bieberrel,hajlandó lennél összejönni vele (ez volt a legutóbbi rémálmom)? Semmi bajom nincs a tinibálványokkal, magam is rajongója vagyok jó néhánynak, de Justinnal nem. Egyszerűen nem az esetem (nagyon nem).
4.) Mit gondolsz Amerikáról? Érdekesnek találom, jó néhány városába szívesen ellátogatnék, de nem költöznék oda. Nem tartom jó ötletnek azt, hogy kb. bárkinek lehet fegyvere.
5.) A magyar után, természetesen, szerinted melyik a legszebb nyelv a Földön? Spanyol.
6.) Mióta blogolsz? 1,5 éve
7.) Miért kezdtél el írni? Mióta az eszemet tudom írok. Mert szeretek elvonatkoztatni a hétköznapi dolgaimtól és egy magam által kreált világban lébecólni jó pár órán át :D
8.) Szeretsz rajzolni? Ha igen, általában miket? Szeretnék én, de nem tudok ezért nem is teszem.
9.) Melyik a jobb? Egy, igaz barátnő, vagy több, hozzád kevésbé közelálló személy barátsága? Egy igaz barátnő, ez nem is kérdés.
10.) Kit tartasz a kedvenc színészednek/színésznődnek? Miért (az nem indok, hogy jól néz ki)? Miért nem? Na jó, kedvenc színésznőm Keira Knightley, mert imádom a stílusát és nagyon tehetségesnek tartam. Kedvenc színészem pedig... ebből van jó néhány, Johnny Depp, Orlando Bloom, Eric Bana, Vin Diesel, mert remekül át tudják adni a szerepeiket.

10 kérdés tőlem:
  1. Mi a kedvenc ételed?
  2. Egy lakatlan szigeten vagy egy nyüzsgő nagyvárosban élnél inkább?
  3. London, Tokió vagy Budapest?
  4. Ha szabadon választhatnád melyik nyelvet sajátítanád el szívesen?
  5. Melyik a kedvenc blogod?
  6. Mi volt a kedvenc Disney meséd?
  7. Ha valamelyik kitalált szereplő (akár könyv, akár film) bőrébe bújhatnál egy napra, kit választanál? 
  8. Van olyan szám, amit már rongyosra hallgattál mégsem unod még? Melyik az?
  9. Mi álmaid állása?
  10. Miből szoktál ihletet meríteni, ha éppen leblokkolsz az írással?

2015. augusztus 25., kedd

9. rész - Titkos találka


Egyedül sétálni Chicago lassan sötétségbe burkolózó utcáin minden volt, csak nem tanácsos, azonban egyszerűen szükségem volt arra, hogy kiszelőztessem a fejemet. Lábaim automatikusan vittek a maguk útján, már egy jó ideje nem tudtam volna megmondani a város melyik részén is járhatok. Az időjárással szemben is érzéketlen voltam, észre sem vettem, ahogy a rideg északi szél szinte az arcomba vágja az időközben egyre inkább eleredő havas esőt. 

Egy piros lámpa kényszerített megállásra. Tekintetemet körbehordoztam a környezetemen: a hatalmas felhőkarcolókon és egyszerű emeletes ház szomszédjaikon, a sugárúton és a róla leváló kisebb utcácskákon, a bundába és termókabátba burkolózott járókelőkön. A városon, mely egykor az otthonom volt, s melyet a mai napig teljes szívemből szerettem.

Behunytam a szememet, próbáltam kusza gondolataimat rendezni. Legokosabb az lett volna, ha az irodából egyenesen hazafelé veszem az utam, azonban az utolsó veszekedést, ami köztem és Voight teljes csapata között zajlott egy fél órával ezelőtt, muszáj volt feldolgoznom magamban.

Számítottam arra, hogy ajánlatom Tomlinsonnak nem fogja mindenki tetszését elnyerni. Styles egyértelműen veszélyes volt, főleg azért, mert kiszámíthatatlan természete miatt nem ismertük a pontos terveit. Igazat kellett adnom Antonionak abban, hogy fogalmunk sem volt arról, mi is Styles valódi célja, mit szeretne elérni, hisz valószínűtlen volt, hogy megelégszik azzal, hogy mások parancsait teljesítgesse. Egyszerűen nem tűnt olyan típusnak. 

Azonban lenne esélyünk Tomlinson és Styles nélkül elkapni a szervezet vezetőit? Volt arra esély, hogy sikerül Louis segítsége nélkül is Harry bizalmába férkőznöm, azonban ehhez idő kellett, és ez volt az egyetlen, amivel nem rendelkeztünk. Nem lehetet sok hátra a lányok érkezéséig, ha pedig sikerül „értékesíteni” őket, onnan bottal üthetjük a nyomukat. A rendőrségnek nincs elég embere és anyagi forrása egyenként felkutatni őket. Ebbe egyetlen város parancsnoka sem menne bele. 

Megzavarodtam. Már nem tudtam egyértelmű vonalat húzni a helyes és helytelen között. Tudtam, hogy Stylesnak normális esetben egy cellában kéne rohadnia élete végéig, azonban ha a szabadsága az ár tizenöt ártatlan lány életéért? Elfogadható vagy megbocsájthatatlan egy ilyen kompromisszum?
Úgy tűnt dilemmámmal nem vagyok egyedül. Ugyan Antonio elfogathatatlannak tartotta ezt az alkut, addig Jay, Lindsay és Ruzek inkább az én oldalam felé hajlott. Voight – akit mondjuk egyébként sem erkölcsi magaslatairól ismerhettünk meg – végül döntött: azzal dolgozunk, amit kifőztünk magunknak.

Louist tehát holnap kiengedik. A tervünk rendkívül egyszerű volt: én leszek a legújabb csaja. Ilyen módon közelebb kerülhetek Harryhez, míg Louis mindent megoszt velünk, amit megtud a lányokról. Amíg pedig mi így próbálunk információkhoz jutni, addig a Hírszerzés tovább kutat Styles, és most már Jelena Federova és Alekszij Smirnov után. Első hallásra pofonegyszerűnek tűnt, azonban a kivitelezése rendkívül kemény feladat volt.

Hirtelen rendkívül fáradtnak éreztem magam. Túl sok felelősség nyomta a vállamat, túl sok emberélet múlott a döntéseimen. Mi van, ha rossz döntést hoztam? Ki fogja ennek meginni a levét? Kinek az életét tehetem tönkre mindössze egyetlen szavammal?

A lámpa végre zöldre váltott, én pedig csodálkozva vettem észre, hogy a Garfield parknál kötöttem ki. Egyenesen a legközelebbi széle felé vettem az utam, jól esett egy kis zöld övezetet látni a nagyváros általános látképe után. A talpam alatt megnyikordultak a kavicsok, ahogy kijelölt útra léptem, merengésemet itt csak a szél morajlása törhette meg. A zord időnek köszönhetően szinte senkivel nem találkoztam, ahogy átvágtam a konzervatórium felé, csupán néhány drogdíler találkozott vevőkörével, látványomra azonban gyorsan kereket oldottak. Jobb kezemmel óvatosan lecsatoltam övemről a jelvényemet, majd a táskámba dobtam. Nem akartam a szükségesnél nagyobb feltűnést kelteni. 

Lassú tempóban közeledtem a Garfield Park Lagoon felé, mikor a tóparton egy ismerős alak körvonalai rajzolódtak ki. Mindössze hátulról láthattam, azonban hosszú, göndör haja hamar felfedte kilétét. Majdnem a térhajlatáig érő, fekete kabátban volt, úgy tűnt most felkészült a téli időjárásra, mintha sok időt tervezett volna tölteni a friss levegőn. Barna csizmája messziről világított egyébként teljesen éjszínű összeállításában, de valahogy mégsem volt furcsa a kinézete. Az első sokk után a mellette sétáló alakra meredtem, aki azonban nem volt ismerős. Körülbelül Harry válláig érhetett, feje tetején kopaszodott, bár maradék hajszálaival próbálta elrejteni, eme hiányosságát. Kopott, széthordott kabátot viselt, egy réginek tűnő öltöny nadrágjával és már leginkább matt lakkcipőben. Ha nem Harryről lett volna szó, leginkább egy lecsúszott kormányhivatalnokot sejtettem volna a fickóban, így azonban csak egy drogos vevőt tudtam elképzelni, arról azonban, hogy miért szállítja neki Harry személyesen az anyagot ötletem sem volt. Ismét egy olyan szituáció, ami nem illett bele a Harryről alkotott képembe. 

Óvatosan lépkedtem közelebb, kapucnimat a fejemre húzva, kerülve a kavicsos utakat, a sokkal halkabb füvön osonva. Mélyen el voltak merülve a beszélgetésben, így sikerült hallótávolságon belülre kerülnöm.

- A legfontosabb az, hogy találj egy bűnbakot – hallottam a lepukkant fickó meglepően magas hangját. Innen már az arcát is láthattam. Hatalmas orra automatikusan vonzotta az ember tekintetét, elvonva más vonásairól a figyelmet. Keskeny szája és túlságosan is közel ülő szemei voltak, így a szép jelzőt még a legelvetemültebbek sem aggathatták rá.
- Ha olyan egyszerű lenne, nem gondolod, hogy már megtettem volna? Fogalmam sincs, ki állhat emögött, egyszerűen nem találok erre az egészre indítékot.
- Akkor vonj ki valaki olyat a forgalomból, aki az utunkban áll – vont vállat – indítékot a legkönnyebb találni. Kellett neki Louis pozíciója, túl sok pénzzel tartozott neki, komolyan, Harold legyél egy kicsit kreatívabb, különben el kell gondolkoznom azon, hogy tényleg te vagy-e a legalkalmasabb a feladatra.
- Csalódtál már bennem? – Harry hangja mintha egy kissé sértett lett volna.
- Nem, de nem is most szeretném elkezdeni. Louis kell nekünk, őt nem veszíthetjük el.
- Tudom.
- Van valami terved, hogy hozod ki? Egy ilyen amatőr bakit, csakis Louis-ról tud az ember elképzelni… A hanyagsága még sokba kerülhet nekünk.
- Kéne egy korrupt bíró, másképp nem sok esélyét látom.
- Tehát ezért akartál találkozni velem? Hogy szerezzek egy korrupt bírót?
- Meg egy jó ügyvédet – hirtelen torpantak meg, nem sok híja volt, hogy lebuktam. Gyorsan egy vastag fa törzse mögé bújtam, bízva abban, hogy nem olyan éber a figyelmük.
- Meglátom, mit tehetek. Te meg intézd el Jelenáékat. Már csak az hiányzik nekünk, hogy ők is a nyomunkban lihegjenek.
- Nem aggódom Jelena miatt. Sergej azonban már más tészta.
- Most törődj Jelenával, altasd el a figyelmét, bízzon meg benned. Ha ez megvan foglalkozunk Sergejjel is.

A beszélgetés elhallgatott, én pedig mozdulni sem mertem, vagy öt percig. El se hittem, hogy ekkora szerencsém van, bár ez a beszélgetés több volt, mint rejtélyes. Nagyon szerettem volna megtudni, ki is ez az ember, aki el tudja intézni többek között, hogy ki is ítélkezzen Louis ügyében. Elgondolkodva rágcsáltam az ajakamat. Vettem egy nagy levegőt, s kiléptem a fa mögül, mérhetetlen megkönnyebbülésemre pedig senki nem volt a környéken. Előkaptam a táskámból a telefonomat és gyorstárcsázón hívtam Jayt.

- Sloan? – hangja meglepettnek tűnt, valószínű nem számított a hívásomra
- Még az irodában vagy? – tértem egyből a lényegre, miközben idegesen hátrapillantottam a vállam felett, hátha Kiszúrom a magas alakot.
- Igen, miért?
- Egyenlőre, még nem engedhetjük ki Tomlinsont.
- Várj, kihangosítalak.
Egy szuszra hadartam el mindent, amit az előbb kihallgattam, paranoiám azonban még mindig nem múlt el. Hatalmas léptekkel haladtam, szememmel ide-oda cikázva a parkban. 
- Van valakinek ötlete, ki lehet a titokzatos segítő? – tettem fel a költői kérdést, mikor befejeztem mondandómat.
- Ennyi személyleírásból nehéz lenne, de ha holnap bejössz készítünk egy fantomképet – válaszolt Jay.
- Lehetséges, hogy Harry Jelenáék ellen szervezkedik? – Lindsay mondta ki mindannyiunk helyett azt a feltételezést, ami mindenkinek a fejében megfordult.
- Akár egy puccs is lehet – Olinsky hangjára felkaptam a fejem. Ha ő is részt vesz az ötletelésben, akkor biztos lehettem benne, hogy fontos felfedezést tettem – Az ilyen bandákban nem lenne meglepő. Styles egy központi figurának tűnik, lehet megunta, hogy Jelenáéknak ugrál és át akarja venni a helyüket.
- De ezt miért tenné más parancsára? – értetlenkedtem – Nem lenne logikus. Ha meg akarna szabadulni Jelenáéktól, akkor azt önállóan csinálná, nem más valaki bábjaként.
- És ha egy konkurens banda beépített embere? – Ruzek szavaival székcsikorgást is meghallottam, mintha felállt volna.
- Ennek van értelme – bólintottam.
- Mindenesettre meg kell várnunk, hogy ki lesz az ügyvéd és a bíró, hátha mindkettőjüket megvizsgálva eljutunk ugyanahhoz az emberhez – foglalta össze Jay.
- Rajta vagyok – hallottam Lindsay hangját, ám vele együtt egy másik is megszólított.

- Te meg mi a faszt keresel itt?

Nem túlzok, ha azt mondom, csupán egy pár pillanatra hagyott ki a figyelmem. Már a konzervatóriumnál jártam, mindössze pár lépésre a metrótól, szinte biztonságban. Azonban mégis belebotlottam. Zöld szemeit gyanakodva húzta össze, amitől egy mély ránc jelent meg a homlokán. Automatikusan nyomtam ki a telefonomat, ami elég gyanús lehetett, mert erre összeszorította az állkapcsát.

- Sétálok – vontam végül vállat, próbálva lazának tűnni. 
- A szakadó esőben? – vonta fel kételkedve a szemöldökét.
- Ez havas eső – vitatkoztam vele, már csak megszokásból is – ki kellett szellőztetnem a fejemet.
- Érdekes helyválasztás – kötekedett tovább.
- Végülis te is itt vagy nem? – tettem csípőre a kezemet – Tehát, annyira egyedi mégsem lehet.
- Ha paranoiás lennék, azt mondanám követtél – szemei röntgensugarakként pásztáztak próbálva olvasni reakcióimból.
- Paranoiás vagy – vágtam rá, mire egy mosolyszerűség jelent meg a szája sarkában – De nyugodj meg, Mr. Rejtélyes Boltvezető, nem érdekelnek a viselt dolgaid. 

A zsebem ekkor rezegni kezdett, jelezve, hogy bejövő hívásom van, ami viszont furcsa volt, hogy másodpercekkel később Harry mobilja is megszólalt. Idegesen pillantott a kijelzőre, majd nyomta le a fogadás gombot. Észrevétlen próbáltam becsúsztatni a kezem a kabátomba, hogy elővegyem a telefonomat, a kijelzőn pedig Jay neve állt.

- Hogy micsoda? – csattant Harry idegesen, majd kezét a hajába túrta, ám félúton megállt a mozdulatban – Most ezt nem mondod, komolyan! Mi a fasz… Nem, tűnjetek el onnan, nem találhatnak ott titeket. Már úton vagyok…

Egyetlen szó nélkül hagyott ott az állomás előtt, szinte futva téve meg az utat maga előtt. Szemöldökömet összehúztam értetlenkedésemben, majd visszahívtam Jayt. Az első csengetés után felvette.

- Mi történt? 
- Gyilkosság a Keleti 76. utcánál. Lance Reed-et lelőtték.
- Azt a Lance Reed-et? – kérdeztem döbbenten. Ez magyarázatot adott Harry viselkedésére. Nyilván az egyik legnagyobb csatlósának halála sokkal nagyobb problémának számított, mint a kikérdezésem – Styles odatart.
- Mi? Honnan tudod, hogy…
- Vele voltam – vágtam a szavába – Oda megyek!
- Ne! Maradj szerepben hallod… Sloan ne csinálj…

Az utolsó szavait azonban már nem hallhattam, egy gombnyomással félbeszakítottam mondanivalóját, majd leintettem egy taxit.

Sziasztok!
Egyszerűen hihetetlenek vagytok komolyan! Az elmúlt egy hétben gyarapodott az oldal 5 feliratkozóval - köszönöm szépen -, átléptük az 5000 (!) oldalmegtekintést, megdöntöttétek a kommentrekordomat, s ha ez mind nem lenne elég, két díjjal is gazdagodtam! Nem tudom szavakba önteni, mennyire hálás is vagyok nektek mindezért :) Köszönöm szépen!
Mondanom sem kell, hogy ez túllendített a múltheti letargiámon, természetesen nem zárom be az oldalt sőt! Gőzerővel dolgozom a részeken, már jó néhány megvan előre, remélem tetszeni fog nektek a történet alakulása!
Kérlek, ne hagyjatok fel jó szokásotokkal, hagyjatok valami nyomot magatok után, akár tetszett a rész, akár találtatok benne kivetnivalót (ebben az esetben kérlek feltétlen jelezzétek,csak így tudom kiküszöbölni a hibákat)! Nagyon örülnék a véleményeteknek!
Lassan egy kisregényt írok :D Még egyszer köszönöm, és egy hét múlva találkozunk!
Addig is, ölel titeket:
Raquel

2015. augusztus 20., csütörtök

Az elfeledett bloggerekért mozgalom

Sziasztok!
Biztosan ti is találkoztatok a mozgalommal, melyet az általam nagyra becsült Astrid Haynes indított. Mivel én nem kaptam meg a díjat, csupán csatlakozom a mozgalomhoz, én nem töltöm ki (Astrid engedélyével mégis), de remélem, azok akiknek a díjat küldöm örülnek majd neki. Nos, akkor nézzük a szabályokat:
És akkor térjünk rá a lényegre;

Biztos, hogy Ti is találkoztatok már olyan bloggal - legyen akármilyen jellegű - aminek a kinézetét gyönyörűnek, - igényesnek találtátok, a történetért teljesen oda voltatok, és sok más is, hiszen rengeteg olvasója volt az oldalnak. Ennek ellenére, mégis alig-alig volt olyan, aki szánt pár percet egy komment megírására, esetleg kevesebb mint fél percet arra, hogy nyomjon egy pipát a bejegyzés alatt. Akik blogolnak biztos tudják, hogy az ember amellett, hogy önmagának ír, Nektek olvasóknak is egyben. Hihetetlenül sokat számít egy kedves megjegyzés, egy építőjellegű kritika, esetleg egy gombnyomás amellett a pipa mellett, hogy Tetszett.
Biztos sokatoknak van kedvenc története, e mellett pedig még sok másik olyan, amit egyszerűen csak szerettek olvasni. Képzeljétek magatokat egy kicsit az említett történt íróinak a helyébe. Egy igényesebb munkát megírni nem tíz perc.. Vannak, akik órákat töltenek vele, olyankor minden mást kizárnak, és minden figyelmüket maximálisan ennek szentelik. Amíg ti a barátaitokkal, családotokkal vagytok valami szuper helyen vagy csupán csak otthon együtt, addig ők mindenkitől elszigetelve elvonulnak a kis saját világukba, és teljes erőbedobással írják meg Nektek az újabb és újabb részeket. Mert azok szemei előtt, akik bármilyen blogot írnak, csak az olvasók lebegnek.
Az ilyen blogokért indította el Astrid Haynes, az Innocence blog írója a Mozgalom az elfeledett bloggerekért kampány-t.
Ennek a kampánynak a részleteit Astrid blogjának linkjére kattintva is megtaláljátok, de most én is leírom ide Nektek.

1.; Megköszönöd annak, akitől a "díjat" kaptad, hiszen ennyi mindenkinek jár, és ez az alapműveltség része.
2.; Beleolvasol annak a blogjába, akitől kaptad.
3.; Ha tetszik, hagyj nyomot magad után, hiszen ennyit megérdemel, főleg ha a tetszésedet is elnyerte. Ha nem, akkor ezt nyilván kihagyhatod.
4.; Írj három dolgot, ami tetszett a történetben, vagy az íróban.
5.; Írj két dolgot, amin viszont még javíthatna. Ennél a lépésnél nagyon figyelj, hogy ne legyél bántó, és a tanácsaid építő jellegűek legyenek!
6.; Írj egy kis ajánlót, hogy mit gondolsz összességében a blogoról, kinek ajánlód, stb.
7.; Küldd tovább embereknek, de figyelj, hogy legyenek köztük olyanok, akik szerinted jól írnak, de nem kapnak elegendő figyelmet. Arra figyeljetek, hogy ne küldjétek el olyannak, aki már rengetegszer megkapta.

8.; Rakjátok ki majd a modulsávotokba a lent látható képet, de úgy, hogy erre a bejegyzésre mutasson. : )
  • Köszönöm szépen, Astrid Haynes-nek!
  • A blog amelybe betekintettem: Astrid Haynes - Két világközött
  • Három dolog, ami tetszett a történetben/íróban: Először is az egyediség, hisz bár fanfiction, egy olyan könyvet dolgoz fel, amit szerintem itt Magyarországon kevesen ismernek, ilyen történethez pedig még nem volt szerencsém, így izgatottan várom a folytatást. Másodszor, hogy bőven van leírás, szinte magam elé tudtam képzelni a cselekményt, mert z író vette a fáradtságot is leírta... Nálam ez nagy plusz pont. Szintén az előzőhöz kapcsolhatom, de nekem ez a harmadik pont, hogy bele tudom élni magamat a történetbe, mert nem csak a cselekmény, hanem az érzelmek is fel vannak tüntetve.
  • Két dolog, amin lehetne javítani: Én azt ajánlanám, hogy egy kicsit jobban át kéne olvasni a részeket, mert elég sok elgépelést vettem észre, illetve (bár ebből már jóval kevesebbet),pár helyesírási hibát. A másik tanácsom meg inkább a kinézetre vonatkozna: én jobban szeretem, ha egy történet tagolt, egyszerűen azért, mert könnyebb olvasni, így én szoktam egy entert nyomni a bekezdések után.
  • Ajánló: Mivel tényleg igényes blog, ezért szinte mindenki belekezdhet, elsősorban azonban azoknak ajánlanám, akik szeretik a fantasy-t, illetve a rejtélyközpontú történeteket.
  • Akiknek a díjat küldeném:


Effy
Sparkling Angel
M. Gin és Lyanna Baggins
*kriszti
Timi Dreams

Ölellek titeket és legkésőbb kedden találkozunk:
Raquel

2015. augusztus 18., kedd

8. rész - Kihallgatás



Fáradtan és csalódottan értem haza, egy újabb végtelenül hosszú nap után. Az ajtót nagyobb lendülettel csaptam be, mint kellett volna, csak reménykedni mertem abban, hogy a szomszédok nem hördültek fel egy emberként az egész házban.

Elgondolkodva néztem körül a kicsiny lakásban. Olyan volt, mintha az idő megállt volna, semmi sem változott azóta, mióta utoljára itt laktam, bár ezen semmi meglepő nem volt. Egyedül Peytonnak volt kulcsa hozzá és kétlem, hogy akár egyszer is betette volna a lábát ebbe a házba. Az igazat megvallva, soha nem töltöttem ezen a helyen huzamosabb időt, így a berendezés sem volt különösebben kifinomult vagy otthonos, inkább praktikusnak mondanám: kényelmes kanapé és fotelek, egy íróasztal, azonban semmi személyes, még fotók sem nagyon kerültek ki. Egyetlen pontja volt a lakásnak, ami megfogta az embert, ez pedig a két szinte padlótól a plafonig érő üvegablak volt, ami gyönyörű kilátást nyújtott a városra.  Főleg éjszaka volt lenyűgöző, mikor csak a lámpák fénye világította meg az utcákat, a hatalmas felhőkarcolók tetejét pedig csak az ablakokon kiszűrődő világosság sejtette. 

Ezen az estén, azonban a mesés kilátás sem tudott lekötni, idegesen járkáltam fel-alá a nappaliban, nem bírtam nyugton maradni. Fél percenként pillantottam rá a telefonomra, hátha kapok egy SMS-t, vagy egy telefont a csapat egyik tagjától, hogy mi a helyzet a Tomlinson ügyben, de erre hiába vártam… A síri csend volt az egyetlen, amit hallottam felőlük.

Tudtam, hogy megtörtént. Harry fél kettő körül iszonyat idegesen állított be a boltba Malik és Payne társaságában és az irodából kiszűrődő hangok alapján nagyon is rajta volt, hogy kiderítse kinek köszönhető legjobb barátja bebörtönzése. Egyetlen szót sem szólt hozzám, ami nem ért sokként, úgy látszik ma láthatatlanná váltam, azonban éreztem rajta, hogy ez a fordulat mélyebben érintette, mint azt kimutatta. Talán kezdte érzékelni, hogy kicsúszik a lába alól a talaj és fogalmam sem volt róla, hogy ez a hasznomra vagy a káromra válik-e. Kiszámíthatatlan volt, ugyanannyi esélye volt annak, hogy ezek után iszonyatosan óvatos lesz, mint annak, hogy elkövet valami fatális hibát. 

Iszonyatosan idegesített az, hogy semmit nem tudtam arról, hogy mit sikerült, vagy egyáltalán sikerült-e valamit kiszedni Louisból. Durcásan vágtam le magam a fotelba, rögtön keresztbe téve kezemet, lábamat. Végülis az én ügyem volt, mégis én voltam az egyedüli, akit kihagynak belőle?

Bosszús gondolataimnak végül egy halk kopogás vetett véget. A szemöldökömet összeráncoltam, fogalmam sem volt, ki lehet az. Nem sokan ismerték ezt a címet és igazából egyiküknek sem volt oka ide jönni. Lassan emelkedtem fel és indultam el az ajtó felé. Mikor azonban megláttam Jay-t a kukucskálóban, a dühöm újjá éledt. Ő volt az első helyen a „kivel akarok kiabálni először” listámon.
Ezzel ellentétben, mikor kinyitottam az ajtót valami belém fojtotta a szót. Talán az a csalódottság és megtörtség, ami sugárzott belőle, vagy az a szomorú csillogás a szemében. Nem is tudnám igazából megmondani, de nem volt valami jó bőrben. Kerülte velem a szemkontaktust, látszott rajta, hogy nem szeretne különösebben itt lenni, ami csak még kíváncsibbá tett, miért is jött át? Másodpercekig nem szólt semmit, így végül én voltam az, aki elindította a beszélgetést.

- Mi a baj, Jay?

Kinyitotta a száját, majd azzal a lendülettel be is csukta, mintha nem akaródzna kimondani jövetele okát. Olyan furcsa volt a szituáció, hirtelen fogalmam sem volt mit is kéne tennem vagy mondanom, hogy enyhüljön közöttünk a feszültség.

- Segítened kell – nyögte ki végül, összeszorított szemekkel, mintha fizikai fájdalmat érezne, hogy ki kell mondania ezeket a szavakat – Tomlinsonnal.
- Valóban? – hirtelen jött diadalérzetem következtében alig tudtam visszafojtani a mosolyomat.
- Most azt akarod, hogy kimondjam? – Jay ingerültsége szinte letaglózott. Úgy látszik a szégyen, hogy nem vált be a terve irracionálisan ingerlékennyé tette – Jó, oké! Igazad volt, most jobb?!
- Nyugi, nagyfiú – ütögettem meg incselkedve a mellkasát – Inkább menjünk be az őrsre!

Az autóban végre a részleteket is megtudtam. A razzia természetesen sikerrel járt, bár Tomlinson nagyobb hibát vétett, mint sejtettem… Fegyvert találtak nála, így megsértette a feltételes szabadlábra helyezését, tehát nem kellett vádakat kreálni, ha esetleg le kéne csukatnunk őt. Ez valamilyen szinten csalódottsággal töltött el, bár nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Mindenesettre az ügyészség nem hajlandó épkézláb vádalkut ajánlani, így nem is csodálkoztam rajta, hogy Louis nem mondott egy szót sem. Jelenleg tíz év helyett három év letöltendőnél jártunk.

- Muszáj valami ésszerűt kicsikarnunk, különben nem fog belemenni – morogtam, mikor leparkoltunk a rendőrség előtt.
- Az egyik legszigorúbb ügyészt kaptunk – vont vállat Jay, miközben lovagiasan kinyitotta előttem az ajtót – Személy szerint már azon is meglepődtem, hogy lement három évre.
- Illegális a fegyver? – kérdeztem szemöldök ráncolva.
- Nem, hivatalosan Tomlinson exbarátnőjéé, egy bizonyos Eleanor Calderé.

Nem meglepő módon az egész egység az irodában volt, s bár sikerült elkapniuk Chicago egyik legnagyobb gengszterhálózatának tagját, mégsem volt felhőtlen a hangulat. 

- Hol van? – kérdeztem, mikor levetettem magam kijelölt asztalom mögé.
- A ketrecben.
- A hol? – úgy néztem Ruzekre, mintha kínaiul beszélne.
- Halstead egy kicsit megdolgozta – Atwater ezt olyan hanyag nemtörődömséggel közölte, mintha szavai háttértartalma teljesen normális lenne.
- Te megverted??? – pattantam fel hitetlenkedve. Azt hittem rosszul hallok, azonban Jay szótlansága többet mondott minden szónál.

- Oké, én fogok beszélni vele – döntöttem el határozottan.
- Azt nem javasolnám – Voight reszelős hangja a semmiből jött, de sikeresen megtorpanásra kényszerített. Olinsky nyomozóval a nyomában lépett ki a z irodájából, szemeit egyenesen rám szegezve – Magának máshol van dolga.
- Valóban? – szaladt fel a szemöldököm – Mégis hol?
- Az FBI-nál – hirtelen elnevettem magam. Ez nem lehet egy komoly beszélgetés. Nincs az az Isten, hogy az eredményeket, amiket kemény munkával elértem, most önszántamból odaadjam ezeknek a bürokrata, nagyképű, kis szemétládáknak… - Fel kell vetetnünk Tomlinsont a tanúvédelmi programba.

---

A chicagói rendőrség kihallgatóterme semmiben sem különbözött, attól amit megszoktam. Csupasz fehér falak, a hátsó falon egy hatalmas, visszatükröződő üveg, egyetlen asztal és a világ legkényelmetlenebb székei.

Nagyot sóhajtottam. A fejem már hasogatott, az elmúlt pár órában túl sok impulzus ért. Az FBI valamivel együttműködőbb volt a Cook megyei Államügyészi hivatalnál, azonban az alku még így is necces volt. Louis csak abban az esetben kaphat mentességet, ha sikerül az egész hálózatot elkapni és bizonyíthatóan szerepe is van a kézre kerítésükben. Ha arra gondolok, hogy több hét kőkemény nyomozása után is mindössze egyetlenegy város egyetlen elosztójának nevét ismerjük… nos, Louisnak nem volt sok reménye a börtön elkerülésére.

Miután kicsikartuk a vádalkut, Voight végre belement, hogy én hallgathassam ki Tomlinsont. Természetesen Jay szinte magából kikelve tiltakozott ez ellen, de ez sem engem, sem pedig Voight-ot nem érdekelt különösebben.

Amint kinyílt az ajtó, döbbenetemben tátva maradt a szám. Az nem kifejezés, hogy Jay megdolgozta… szinte agyonverte szerencsétlent. Az arca szinte minden négyzetcentimétere fel volt dagadva, szája széléből szivárgott a vér, lassú és óvatos járásából pedig arra következtettem, hogy egy, vagy akár több bordája is eltörhetett. 

- Claire Jacobs – Louis nem tűnt meglepettnek, amikor meglátott. Rendkívül körültekintően foglalt helyet velem szemben, de arcára még így is kiült a fájdalom – elnézést, Claire Jacobs nyomozó?
- Sloan Russo – feleltem.
- Tehát, Russo nyomozó – és ismét megjelent az a szemtelen vigyor, ami annyira idegesített – azt hiszem a társai viselkedése kimerítette a rendőri brutalitás fogalmát.
- Látott már orvos? – halkan kérdeztem, féltem a választól. Tudtam, hogy Voight és csapata nem játszik tisztán mégis megdöbbentett, amit ezzel az emberrel tettek csak azért, hogy vallomásra bírják. Őszintén meglepett, hogy Louis még így sem tört meg. Sokkal gerincesebb, mint először gondoltam volna róla.
- Persze, a város legjobbja – ironizált – De nyomozó, nem szeretném rabolni az Ön drága idejét, szóval… Miben lehetek a segítségére?
- Új alkut ajánlok – kinyitottam az eddig előttem heverő aktát, majd a halott lányok képeit egyenként kitettem elé. Végig a reakcióit figyeltem, hogy mégis mit vált ki belőle, és hatalmas megkönnyebbülésemre a bűntudat barázdáit véltem felfedezni az arcán. Hagytam neki néhány másodpercet mire feldolgozza a látottakat – Ezekkel a lányokkal még legalább tizenöt érkezett. Meg akarom őket találni… Segítesz nekem ebben, Louis?
- Nem tudom, hol vannak – felelte rezignáltan.
- Harry tudja? – úgy kapta fel rám a pillantását, mintha áramütés érte volna… én pedig abban a pillanatban tudtam, hogy ez az egész Harry-ről szól. Egy szót sem fogok tudni belőle kiszedni mindaddig, amíg Harry veszélyben van. – Nézd Louis, ha segítesz, bekerülhetsz a tanúvédelmi programba. Új életet kezdhetsz innen távol, ahol senki nem ismer. Azt kezdhetsz a jövőddel, amit csak akarsz.
- Tudod – szedte össze egyenesével a fotókat, majd a kezembe nyomta őket – Nem ismerek más életet. Ha teszem azt, valóban bevennének a programba, amit mellesleg kétlek, akkor is egy, kettő vagy öt év múlva ugyanitt ülnék és egy rendőrrel beszélgetnék. Nem hiszek abban, hogy egy ember meg tud változni… abban meg végképp nem hiszek, hogy én meg tudok változni.
- Tehát ennyi? – dühödtem fel. Nem is tudom, mi zavart jobban, az hogy ennyire cinikus az élettel szemben, vagy hogy képes feláldozni magát a haverjáért, aki biztosan nem tenné meg ez érte – Inkább mész börtönbe, csakhogy Harry elsétálhasson.
- Tudod, ő nem az, akinek hiszitek – morogta, mintha valami titkot osztana meg, a lehető legtávolabb húzódott tőlem – Meglepődnél, ha igazán megismernéd.
- Kétlem.
- Tudod, mi a te bajod? – hirtelen változott meg a viselkedése, mintha idegesíteném vagy ilyesmi. Előrehajolt a székében, így csupán néhány centiméter választott el minket egymástól – Azt hiszed, mindent tudsz. Mégis mit gondolsz, mit fogsz elérni? Érdekled Harry-t, de csak azért mert nem félsz tőle, szembe mersz szállni vele. De mi lesz azután, hogy elmúlik az újdonság hatása? Én megmondom, szimplán idegesíteni fogod. 
- Ezért kell a segítséged – elgondolkozva beharaptam a szám szélét. Tudtam, hogy bírhatnám Louist beszédre, de annak nos, sem Voight, sem az államügyészség, sem az FBI nem örülne. Azonban nem láttam más lehetőséget – Oké, nézd, őszinte leszek veled, rendben?
- Oh, mert eddig nem voltál az? – vonta fel a szemöldökét, mire muszáj volt elmosolyodnom.
- Nekem nem Harry kell – számoltam vissza a másodperceket addig, amíg valaki be nem ront a kihallgató szobába – Nem érdekel. Nekem azok az emberek kellenek, akik ezt az egészet működtetik. Hozzájuk segíts eljutni és tőlem élhettek tovább nagy szerelemben Styles-szal.
- Tehát, ha jól értem, ha segítek, hagyod Harryt elfutni?
- Fogalmazzunk úgy, hogy ha olyan szituációba kerülök, akkor Harry lesz az utolsó, akit üldözni fogok.  Viszont  a többiekért nem vállalok felelőséget.
- Mik is az alku feltételei? – tudtam, hogy nyertem. Ennél többet nem remélhetett, ezt ő is tudta, azonban nem akart börtönbe kerülni. Viszont nem voltam teljesen nyugodt afelől, hogy milyen információkat fog elhallgatni, csakis azért, hogy Harryt fedezze.

Fejfájásom már az elviselhetetlenség határát súrolta, mikor kiléptem a teremből. Jay a szemközti falnak támaszkodott, kezeit keresztbe téve maga előtt, meglepetésemre azonban nem dühöngött, csupán engem nézett vizslató tekintettel. 

- Megbeszélhetnénk ezt máskor? – kérdeztem fáradtan, miközben tudtam, hogy a legkisebb esélye sincs, hogy figyelembe veszi a kérésemet.
- Ebbe nem fognak belemenni – hangja megtévesztően nyugodt volt.
- Voight bele fog?
- Nem tudom – vont vállat – Ő talán, de az FBI…
- Ha a rendőrök nem mennek Styles után, akkor az FBI kinyalhatja – és természetesen pont akkor nincs nálam apró, mikor egy csésze kávé élethalál kérdése – a rendőröket pedig Voight irányítja.
- Tehát ez a terved? Hagyod, hogy Styles elfusson? – Jay megunta szenvedésem és bedobott pár centet a lepukkant kávéautomatába.
- Miért érdekel ennyire Styles sorsa? A nagyobb képet veszem figyelembe a kis darabok helyett – kaptam fel a vizet – Nem érünk semmit vele, ha elkapjuk Styles-t, nekünk a nagyok kellenek.
- Nem érdekel Styles – megragadta a kezemet és maga felé fordított – De vagyok annyira mazochista, hogy te érdekelsz. Úgy látom, hogy kezded védeni őket… Tomlinsont, Stylest…
- Ahogy mondtam, ők apró darabok egy nagyobb képhez…
- Jó, csak… ne kezdj hozzájuk kötődni, oké? – valami volt a szemeiben, ami miatt nem tudtam csak úgy hirtelen letorkollni a hülyeségét. Nem volt igaza, nem kötődtem hozzájuk, de azt el tudtam képzelni, hogy ő elhiszi ezt.
- Oké – mosolyogtam megnyugtatásképpen. 

Egy pillanatig még habozott, mintha mondani akarna valamit, de végül meggondolta magát. Kezeit a farmerja zsebébe csúsztatta, majd egy hang nélkül hagyott engem egyedül. Ismét…

Sziasztok!
Szóval, ez a rész szerintem nem lett a legjobb, legalábbis én nem találtam annak, remélem ettől függetlenül elnyeri a tetszéseteket!
Be kell vallanom, most egy kicsit mélyponton vagyok, de nem szeretnék nyavalyogni, szóval nem fejtem ki bővebben az okát. Viszont most tényleg arra kérek mindenkit, aki figyelemmel kíséri a blogomat, hogy ha többet nem, de egy mondatot áldozzon arra, hogy szerinte érdemes-e tovább folytatni a történetet. Persze, bővebb véleménykifejtésnek is örülnék, ha van valami amin szerintetek változtatni kellene írjátok meg nyugodtan, el fogok gondolkodni rajta!
Oké, ennyi elég is volt belőlem, meg a letargiámból...
Ölellek titeket és remélem jól telnek a nyári szünet utolsó napjai:
Raquel


2015. augusztus 9., vasárnap

7. rész - Döntések

A vér is megfagyott bennem, ahogy megláttam Louist átvágni a tömegen. Hirtelen kifejezetten elkezdtem hiányolni azt a levakarhatatlan mosolyt az arcáról. Szemöldökét most összevonta és kissé gyanakodva nézett körül.

- Én csak… - kezdtem bele, mire felvonta a szemöldökét – segítettem annak a lánynak lejönni a mosdóból, mivel elég szarul van – improvizáltam, arra a szerencsétlenre mutogatva, aki éppen telehányta Harry előszobájának nagy részét.
- Na gyere, be akarlak mutatni pár embernek – felelte, miközben egy undorodó pillantást vetett a tinédzserlányra.

Az este további része elég lassan telt. Megismertem pár helyi maffiózót, köztük azt a Lance-t is, aki elvileg a főnököm volt. Louis egymás után itta a töményebbnél töményebb italokat, amivel egyáltalán nem volt egyedül. Mikor már az alkohol kellőképpen megtette a hatását, az ölébe húzott, kezeit a combomra rakta, de szólni egy szót sem szólt hozzám. Unalmamban a környezetemet kezdtem kémlelni, hátha meglátok valami olyat, ami még hasznomra válik. Szemeim elidőztek Niall Horan-nen, akit eddig gyakorlatilag csak látásból ismertem. Most éppen Liam-nek magyarázott valamit szinte hadarva, a másik azonban még annak sem adta jelét, hogy figyel rá. Komolyan megfordult a fejemben, hogy nem tud beszélni, vagy valami ilyesmi…

Pillantásomat azonban hirtelen más vonta magára, ugyanis ekkor megláttam Harryt. Hatalmas méreteivel szinte kimagaslott a tömegből, amit úgy vágott ketté, mint kés a vajat. Aki csak meglátta két lépést távolodott tőle, de ez mintha már nem is tűnt volna fel neki. Többen is követték ők tekintetükkel, főleg fiatal lányok, de ő nem is méltatta őket figyelemre. 

Ahogy engem se. Egyenesen felénk jött és leült Louis mellé, majd súgott valamit a fülébe, amin úgy tűnt jól szórakoznak. Mindezt úgy mintha a barátja ölében görnyedő lány nem is létezne. Egyre nehezebben viseltem ezt a kirakatbaba szerepet, sértőnek és megalázónak tartottam. Ha már meghívsz egy lányt randira, akkor az a minimum, hogy beszélgetsz vele, nem? Vagy sokat kérek? Nem mintha túlságosan is érdekelt volna Louis Tomlinson, ugyanakkor nem vagyok egy üres fejű liba, aki másra sem jó, csakhogy mutogassák.

Mivel nem sok értelmét láttam annak, hogy tovább maradjak, lassan kihámoztam magam Louis markából, hogy véget vessek ennek az estének. Mikor azonban megpróbáltam felállni, a fiú visszahúzott, amitől elvesztettem az egyensúlyomat és közé és Harry közé estem. Szó szerint. 

- Merre tartasz, gyönyörűségem? – tekintete a dekoltázsom körül járt, míg kezei egyre feljebb haladtak a combomon. 
- Én megyek – vettem elő határozott hangomat, mire csak felnevetett.
- Dehogy mész, hisz a parti csak most kezdődött, nem igaz, Harry? 

Szememet a mellettem ülő férfira emeltem, aki elgondolkodva meredt vissza rám. Zöld szemeiben valami megcsillant, amit hirtelen nem tudtam hova tenni. Bár viszonylag jó emberismerőnek gondoltam magam, most mégsem tudtam volna megmondani, mire is gondolhat. A kezében lévő poharat lassan emelte a szájához, ajkain mosoly játszott. Csak azután volt hajlandó válaszolni, hogy kortyolt egyet az italából.

- Dehogynem. Claire, ragaszkodom hozzá, hogy maradj.
A harag vulkánkén tört előre bennem. Mégis mit gondol ez magáról?
- Ha jól emlékszem, éppen te nem akartad, hogy egyáltalán itt legyek – csattantam fel, majd egy jól irányzott ütéssel kikecmeregtem Louis karjai közül. Határozottan indultam el a kijárat felé, magam mögött hagyva Louis fájdalomtól és felháborodástól hangos kiabálásait.

Nem tudtam megtenni azonban túl hosszú utat. Hirtelen két erős kéz ragadott meg a derekamnál fogva és fordított maga felé. Harry meglepően közel állt hozzám, mellkasunk szinte érintette a másikét. Felszegtem a fejemet, egyenesen belebámulva az arcába, s őt mintha leginkább szórakoztatta volna reakcióm. Most először láttam, hogy szemei nem csupán agressziót és haragot sugároznak, hanem… mintha mosolyognának.

- Megütötted Louist – hihetetlen módon ezt sem ingerülten, hanem inkább tényszerűen közölte.
- Oda rakta a kezét, ahova nem kellett volna – vontam vállat. Vele ellentétben én majdnem felrobbantam a dühtől.
- Ezért ki kéne, hogy rúgjalak – fejét oldalra billentette, mintha csak valami tudományos kísérlet lennék, és most figyelné, mi is sül ki belőle.
- Talán nekem kéne felmondanom – fortyogtam – és feljelenteni titeket szexuális zaklatásért.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem mernéd megtenni – hangja mélyebb és rekedtebb volt, mint szokott, mégsem rejtett fenyegetést. Inkább olyan volt, mintha játszana velem.
- Nekem meg, hogy nem akarsz kirúgni – vontam fel a szemöldökömet, még mindig tartva a szemkontaktust.
- Nem vállalok felelősséget Louis tetteiért – figyelmeztetett, egy olyan valódi mosoly kíséretében, amit még soha nem láttam tőle. Két kis gödröcske jelent meg az arcán és hirtelen nem is tűnt veszélyes gengsztervezérnek, inkább egy huszonéves srácnak, aki remekül szórakozik. Így szinte képes lettem volna elfelejteni, hogy kivel is beszélek… szinte.
- Én pedig az enyémekért, ha még egyszer megpróbál hozzám nyúlni – vágtam rá.

Harry pár másodpercig csak az arcomat tanulmányozta. Lélegzet visszafojtva vártam a reakcióját, míg végül egy ideges mozdulattal beletúrt a hajába, majd beharapta az alsó ajkát.

- Ez a magánügyetek, kettőtöknek kell elintéznie – hozta meg végül az ítéletét, mire elmosolyodtam. Sloan – Harry 2:0.
- Elképzelhető, hogy Louis ennek nem fog örülni – nem bírtam ki, hogy egy kicsit ne táncoljak az idegein.
- Persze, hogy nem fog – nevetett – Most verte meg egy lány. 
- Mi lesz most a hírnevével? – forgattam a szemeimet.
- Jó éjszakát, Claire Jacobs – köszönt el, még mindig mosolyogva.
- Holnap találkozunk, főnök – bólintottam, majd átverekedtem magam a tömegen, még mindig Harry tekintetétől kísérve. 

Két óra múlva már az irodában voltam, méghozzá az egész csapattal. A késői időpont dacára Voight mindenkit berendelt, s mindannyian meg is jelentek… Jay-t is beleértve, aki leginkább levegőnek nézett, s némán ácsorgott egy sötét sarokban.

Ami engem illett, halálosan fáradt voltam, tudtam azonban, hogy muszáj valamit haladni az üggyel, hisz azok alapján, amit Harry és Jelena mondott a lányok már nem lehetnek messze Chicago-tól, tehát kezd elfogyni az időnk. Ha nem sikerül megtalálni őket addig, amíg eladásra nem kínálják őket, akkor…

- Jelena – motyogta Antonio, miközben fel-alá járkált az irodában – elég gyakori név, ennyiből nem fogjuk megtalálni.
- Tudjuk, hogy köze volt Nesbitt-hez – vetette közbe Ruzek.
- Ki az a Nesbitt? – vetettem közbe, hisz úgy tűnt rajtam kívül mindenki ismeri az ipsét.
- Egy helyi vállalkozó – Voight elgondolkozva nézte a táblát – hivatalosan egy jól menő és legális sztriptíz bárt működtet. Pár hete az egyik tűzoltó, Matt Casey segített neki felújítani pár helyiséget, Nesbitt megkedvelte és be akarta vonni néhány illegális tevékenységbe. Be akartuk építeni Casey-t, de Nesbitt cimborái gyanút fogtak…
- Azt a Casey-t? – néztem Antonióra – a húgod vőlegényét?
- Igen – bólintott – Azonban még a megfigyelések dacára is kevés bizonyítékunk van Nesbitt ellen. Maximum egy elbeszélgetésre tudnánk behozni.
- Ahol az ügyvédje tanácsára semmit sem mondana – Jay olyan hirtelen szólalt meg, hogy mindenki felé kapta a fejét – Valaki olyan kell, aki ellen van is valami fegyverünk.
- Mégis kire gondolsz? – tárta szét a kezeit Lindsay.
- Tomlinsonra.

A szemöldököm körülbelül a hajamig szaladt fel, azt hittem rosszul hallok. Ezt még Jay sem gondolhatta komolyan. Egyébként is… Milyen fegyverünk van Louis ellen? Azonban körülnézve úgy tűnt én vagyok az egyetlen, aki élből elveti az ötletet.

- Louis nem fog köpni – törtem meg a csendet – Harryvel közel állnak egymáshoz, nem hiszem, hogy olyat tudnál neki mondani, amivel elárulja a barátját.
- Louis? Harry? – nézett rám végre Jay is – Mióta szólítjuk őket a keresztnevükön?
- És mégis hogy tervezed? – kaptam fel a vizet – Behozod, mégis milyen váddal?
- Kérek házkutatásit – vont vállat – Ha a legkisebb szabályszegést is megtalálom az előéletére való tekintettel behozhatom.
- Csak szerintem őrültség az az egész? – tettem szét a kezemet.

Mindenki elgondolkozva nézett engem és Jayt. Jól tudtam, hogy ez nem az ügy miatt van, vagy legalábbis nem csak amiatt. Jay szimpla féltékenységből akarta behozni Louist, és most próbálja valami elfogadható csomagolásba burkolni.

- Semmit nem tudunk – Jay már szinte kiabált – A lányok pedig kifutnak az időből. Te magad mondtad, hogy Styles minden infót megoszt Tomlinsonnal, hogy mindenhol ott van. Mégis ki lehetne jobb alany nála?
- És mégis mit akarsz neki mondani? Mivel fogod meggyőzni, hogy fordítson hátat Harrynek?
- Börtön – vont vállat – Volt már ott, pontosan tudja milyen, és hidd el egy olyan alak, mint Tomlinson nem akar visszakerülni. Ő is tudja, hogy a második felvonást már aligha élné túl.
- És mi lesz Harryvel? Szerinted nem fog neki feltűnni, hogy a legjobb haverja eltűnt a föld színéről?
- Ha sikerül meggyőzni, akkor még be is építhetjük.
- És ha nem?
- Akkor ráhúzunk valamit. Az eddigi nyomozati anyag alapján minimum tíz év néz ki neki, és mindez még a emberkereskedelem nélkül, amit ha jól végzed a munkád, a vádhoz csaphatunk – Jay diadalittasan nézett rám, pontosan tudta, hogy erre már nem lesz replikám.

Segélykérően néztem Voight-ra, hisz mégis neki kellett eldöntenie mi legyen a következő lépés. Ő eddig csupán csendben figyelte szóváltásunkat, most azonban az aktát olvasta. Elgondolkozva forgatta a kezei között a lapokat, mintha azoktól várná a megoldást problémájára. A csend feszült volt, legszívesebben ráordítottam volna, hogy beszélj már, de kivételesen fékeztem a nyelvem.

- Mouse, kerítsd elő ezt a Jelenát, nem érdekel hogyan, de holnapra legyen meg – kezdte végül kiosztani a feladatokat – O, Ruzek, menjetek vissza Nesbitt-hez, ne tévesszétek szem elől. Lindsay és Halstead… hozzátok be Tomlinsont.

Megsemmisülten fújtam ki a levegőt. Épp, hogy sikerült egy kis előrelépést kicsikarnom, most visszahúznak… és pont a saját egységem. 

- Russo – fordult végül felém – derítsd ki,kicsoda a besúgó. Ha nem csalnak az érzékeim Styles körül fogjuk megtalálni az illetőt.

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen későn jelentkezem, de nincs internetem, most is a telefonomét használom, ezért is, ha észrevesztek hibákat a szövegben ne haragudjatok, amint visszaértem a civilizációba ki lesznek javítva,
Remélem írtok, hogy tetszett a rész, nagyon örülnék neki!
Ölel titeket:
Raquel

2015. augusztus 7., péntek

Trailer és információk!

Sziasztok!
Tehát először mondom a rossz hírt, (ami nekem mondjuk jó :D), miszerint elmegyek pár napra nyaralni, így lesz egy bő egy hetes szünet a blogon.
Viszont, mivel kész van a következő rész, és mivel nem akarlak titeket friss nélkül hagyni, ezért úgy gondoltam vasárnap reggel felkerül a 7. rész, viszont az utána következő a szokott időben, tehát augusztus 18.-án kedden érkezik (valószínűleg délután). Remélem ez így mindenkinek megfelel :)  
A másik indok, amiért kiteszem ezt a bejegyzést, hogy sok hezitálás után végül rendeltem egy trailert az oldalhoz, amit a szerintem elképesztően tehetséges M.Gin el is készített azóta. Ide is belinkelem, de ezentúl az oldalsávban is megtaláljátok a kisfilmet.
Ölel titeket és további szép napot kíván:
Raquel

2015. augusztus 5., szerda

6. rész - Buli kis kémkedéssel

- Ez egész… csinos – Matt Casey tűzoltóőrmester pimasz mosollyal mérte fel legújabb szettemet.

Őszintén fogalmam sem volt arról, hogy mit is kéne felvennem. Először is, nem kaptam valami sok információt Louis-tól, még csak azt sem tudtam, milyen alkalomra is megyünk. Azonban a legnagyobb probléma nem is ez volt. Nem hoztam magammal sok cuccot New Orléans-ból, arra pedig végképp nem számítottam, hogy randizni megyek, így kénytelen voltam Antonio húgának, Gabby-nak a segítségét kérni. És itt ért a következő meglepetés, hisz amikor csöngettem lánynálnál, nem számítottam rá, hogy a vőlegénye is részt vesz a kiválasztási procedúra kínos folyamatánál.

Ezzel szemmel itt volt és már a nyolcadik összeállítást nézte kritikus szemekkel. Nem mondom, nem volt rossz, hogy volt egy férfiszemlélő is – hisz az őrmester szőke hajával és kék szemével igazán vonzó volt, azonban ez a helyzet végtelenül zavarba ejtő volt.

- Nem csinosnak kell lennem, hanem vadítónak. Akkor lesz jó, ha a reakciód a „hűha” és az „uramatyám” között félúton van – feleltem összeszorított fogakkal. Soha nem voltam az a kirakatbaba, nem szerettem szűk kis ruhácskákban megfulladni, csak azért, hogy egy pasi szexuális fantáziáinak eleget tegyek. De hát most nem Sloan Russo voltam, hanem Claire Jacobs, nem igaz?
- Ha ki mered mondani az „uramatyámot”, akkor a kanapén alszol! – intett Gabby fenyegetően vőlegénye felé, de közben kritikus szemekkel nézett rajtam végig – Azt mondod, vadító? Akkor megvan, hogy mit kell felvenned.

Pár másodperc múlva pedig megjelent egy fekete minivel… ami, nos hát, kimeríti a mini fogalmát. Kétkedőn pillantottam rá, majd elképzeltem magamon, ahogy éppen leér a combom, nos elejéig. A dekoltázsáról már nem is beszélve, ami konkrétan a köldökömig érne. Kétségbeesetten ráztam meg a fejem. Nem volt testképzavarom, de… Ez már nekem is sok volt.

- Csak próbáld fel – vont vállat Gabby – Még akkor is ráérsz tiltakozni ellene. 

Szemforgatva tettem eleget kérésének. Azt el kellett ismernem, hogy az anyaga nagyon finom volt, szinte hozzásimult a testemhez, és hát a hosszúsága… talán egy milliméterrel többet takart, mint először gondoltam volna.

Belenéztem a tükörbe és tudtam, hogy elvesztettem a meccset. Ez volt a tökéletes ruha, még akkor is, ha egész este azon fogok szorongani, hogy kilátszik-e a hátsóm, vagy éppen a mellem. Nagy lélegzetet vettem és kiléptem a fürdőszobából, hogy önkéntes bíráim is döntést hozhassanak.

- Tökéletes – csapta össze a kezeit Gabby, büszke arcán hatalmas mosoly ült.
- Most kimondanám azt a szót, de tényleg nagyon kényelmetlen a kanapénk – kacsintott Matt is, mire egy játékos ütést kapott a vállára.
- Ebben már a taxiban meg fog erőszakolni – summáztam, mikor felvettem a fekete magassarkúkat, amiket még az este vettem.

A várakozásaimmal ellentétben, azonban nem taxival mentünk, hanem… limuzinnal. A szemöldököm vagy öt centit emelkedett, amikor megláttam a fényes autót leparkolni, pontosan előttem. Döbbenetem pedig a csillagos eget érintette, mikor Louis pattant ki a hátsó ülésről egy hatalmas csokor vörös rózsával a kezében. Öltözéke láttán, azonban az ajkamba kellett harapnom, nehogy elnevessem magam. Egy szakadt farmert viselt, egy fehér hosszú ujjú pólóval, aminek az alja még ki is volt lyukadva. Louis követte a tekintetemet, majd vállat vont.

- Vehettem volna öltönyt is, de azt hiszem, hogy kicsit túlöltözöttnek tűnhettem volna a bulin.
- Mert a limuzin egyáltalán nem túlzás, nem igaz? – mosolyodtam el, mire meglepetésemre feltépte az első ajtót és elküldte a sofőrt.
- Kérése számomra parancs, kisasszony – közölte azzal a levakarhatatlan vigyorával, amivel az őrületbe kergetett.
- Őrült vagy – közöltem vele a tényt, majd a cipőimre mutattam – előre szólok, hogy ezek nem túrázásra lettek készítve.
- Nem megyünk messzire – ígérte, majd elkapott a kezemnél fogva és határozottan indult el az utcán.

Pár percig egyikünk sem szólt egy szót sem. Bár már tudtam az irányt, Louis nem engedte el a kezemet, így kéz a kézben haladtunk előre, sőt még azt a szívességet is megtette, hogy lassan lépkedett, így viszonylag problémamentesen tudtam vele tartani a lépést. Ha őszinte akarok lenni meglepett, hisz eddig úgy viselkedett, mint egy született úriember, sehol nem láttam azt a beképzelt kis ficsúrt, akit a boltban megismertem.  Fél szemmel rápillantottam, ahogy elgondolkozva maga elé meredt. Nem volt túl magas, csupán pár centivel emelkedett felém, bár ebben közbejátszott az is, hogy magassarkúban voltam.  Barna haja szinte kínosan alaposan volt belőve, amitől mindig is irtóztam, de valahogy ez annyira hozzátartozott a „Louis imidzshez”, hogy egyáltalán nem zavart. Sőt, ami azt illeti, eddig hatalmas pozitív csalódás volt a vele töltött este.

- Szóval – kezdtem bele a beszélgetésbe, amikor már túl méllyé vált közöttünk a csend – Hogyhogy itt vagyok? Yvette azt mondta, hogy még soha egy lányt sem hívtatok magatokkal.
- Ezen csak azért lepődsz meg, mert nem láttad az elődjeidet – nevetett – Yvette pedig… Hát annyira vágyik arra, hogy Harry elhívja randizni, hogy egyikünk sem vette őt igazán számításba.
- Szóval ezek szerint mindenki tudja, hogy ő… - elharaptam a mondat végét, de pontosan tudta, hogy mire gondolok.
- Neked mennyi idődbe került rájönni? – Louis kérdő tekintetére csak kínosan elnevettem magam.
- Harry is tudja?
- Persze, de tudod… ő nem randizik – vont vállat, mintha ez olyan természetes lenne.
- Cölibátusban él? – kérdeztem félig meddig viccelve.
- Nem azt mondtam, hogy nem szexszel, csak azt, hogy nem randizik – nevetett Louis – Legalábbis én még nem láttam, mióta ismerem.
- Ami pedig… 
- Nem is tudom pontosan… Egy-két éve – ráncolta össze a homlokát – Megjöttünk.

Pillantásomat így partneremről a mellettem álló hatalmas épületre szegeztem. Bár a zene nem volt olyan hangos, mint amire az ember számított volna, azért felfedezhetők voltak a party nyomai. Előttünk pár tinédzser lány támogatta egymást, nem igazán tudtam eldönteni, hogy az alkoholtól vagy a drogoktól voltak ilyen állapotban. A nagy téglafalú épület ablakain színes fények törtek az éjszakába. Louis úgy tűnik már ismerte a járást, mert hezitálás nélkül nyitotta ki előttem az ajtót. 

Szinte alig fértem el a zsúfolt helyiségekben. Úgy tűnt fél Chicago ebben a házban bulizik, nem is értettem hirtelen, hogy Harry miért is ellenkezik ennyire az ellen, hogy itt legyek, hiszen szerintem az itt lévők nyolcvan százalékát még csak nem is ismeri.

Láttam már hasonló bulikat. Igazából a dílerek azért rendezik őket, hogy irreálisan magas áron tudják eladni az árujukat nagy mennyiségben. A rendőrség vadászik az ilyenekre, de viszonylag ritkán sikerül bemérni őket, mivel a helyszíneket mindig változtatják. 

- Gyere, keressük meg a többieket – kiabálta a fülembe Louis, ugyanis itt már elég hangos volt a basszus ahhoz, hogy minden szót elnyomjon. 

Ismét kézen fogott és átrángatott a tömegen, ami kíméletlenül folytatódott szinte az egész házban. Amikor visszaértünk az előtérbe, azt hittem, hogy Louis a jobb oldali lépcsőhöz vezet, hogy a felsőbb emeletekre jussunk, ehelyett azonban a pinceajtó felé vette az irányt. A fehér ajtót gondosan bezárta mögöttünk, hogy nehogy illetéktelenek is lejöhessenek. Bizonytalanul lépkedtem lefelé a nem túl bizalomgerjesztő falépcsőkön, Louis lendülete és magabiztossága azonban biztossá tette, hogy nagyon is jól ismeri ezt a házat.

Az alsó részen nem voltak sokan, mégsem ismertem mindenkit. Stylest, Payne-t rögtön felismertem, illetve a szőke technikus srácot, Horant, valamint a sötét tekintetű bérgyilkost, Malik-ot. A másik három alak kiléte azonban ismeretlen volt előttem és se Louis, se Harry nem tűnt úgy, hogy be szeretne mutatni. Sőt, az utóbbi olyan tekintettel meredt rám, mintha itt helyben meg szeretne gyilkolni.

Azonban, ami mindenképp meglepő volt, azaz ellenséges légkör, amibe belecsöppentünk. Úgy tűnt Styles bandája és az ismeretlenek nem igazán örülnek egymás társaságának, sőt a levegő megtelt az egymás felé intézett kimondatlan fenyegetésekkel

- Harry, haver a konyhádat telehányták – Louis figyelmen kívül hagyta a három tagot és egyenesen a barátja mellé telepedett le a kanapéra. Intett nekem, hogy üljek az ölébe, ezzel kijelölve az a szerepemet. Nyilvánvalóvá vált, hogy az este következő részében elfelejthetem az eddig jó fej Louis-t és egy gengszter csinibabáját alakíthatom. Nos, nem igazán testre szabott szerep, de ha bármit is meg szeretnék tudni abból, hogy mi is folyik itt, muszáj bevállalnom. 

- Késik – Styles egyértelműen ignorálta Louis-t és szavait a velünk szemben helyet foglaló embereknek szegezte. Most volt időm először alaposabban szemügyre venni őket. Két nagydarab, kopasz fickó bőrszerkóban, akik minden kétséget kizáróan testi erőben bőven felülmúlták a fiúkat. A főnök azonban egyértelműen a középső férfi lehetett. Méretre szabott öltönye és márkás olasz cipője feltűnő jelenséggé tette egy magánház pinceszintjén, acélkék szeme és szinte fehérnek tűnő szőke haja pedig még inkább kiemelte őt bármilyen tömegből. Egy biztos: ő teljesen alkalmatlan bárhol elvegyülni.

- Itt lesz – nem voltam valami nagy nyelvzseni, de ő ha akarta volna sem tudta letagadni orosz felmenőit. 
- Ajánlom is – Harry hanghordozásából kitűnt, hogy már nem sokáig fog ilyen békésen üldögélni, összeszorított állkapcsa és felborzolt haja arra engedett következtetni, hogy már igencsak híján van a türelme.
- Viszont nem igazán értem ezt a kivételes felhozatalt – teátrálisan hordozta végig a tekintetét mindannyiunkon – Csak veled akar beszélni.
- Azt hiszem ez lehetetlen – Louis derűs mosolya ellenére elég határozott hangot ütött meg – Mi sajnos csak csomagban áruljuk magunkat.
- Az valóban rendkívül sajnálatos – orosz barátunk ijesztő szemeit egyenesen Louis-ra emelte – Ugyanis, minket csak Mr. Styles szolgálatai érdekelnek.

Óvatos oldalpillantást vetettem Harryre, aki azonban meglepő módon alig reagált az elhangzottakra. Idegesen ismét hajába túrt, arca azonban érzelemmentes maradt. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, kinyílt a pince ajtaja és mindannyian a lépcső felé kaptuk a tekintetünket.

Őszintén azt hittem, hogy egy ősz, jól szituált, tipikus orosz maffiózó jelenik meg, így mérhetetlen volt a meglepetésem, amikor az előttünk lassan kibontakozó érkező minden kétséget kizáróan nő volt. Méghozzá az egyik legszebb, akit valaha is láttam. Lábai krémszínű tűsarkúkba voltak bújtatva, amely tökéletesen illett ugyanolyan színű szoknyájához. Felsőtestét egy igen mutatós és drágának tűnő bunda fedte. Az arca pedig csak hab volt a tortára. Vonásai a tökéletességre hajaztak, kék szemei intelligenciát sugároztak, szőke haja tökéletes loknikban hullott a vállára. Magabiztossága csak úgy sugárzott belőle, ahogy mérhetetlen arroganciája is. 

- Kifelé – szavai csak úgy csattantak a falakon – Styles, Alekszij, ti maradtok. 
Mindenki kérdés és hezitálás nélkül tette, amit mondott egyedül Louis habozott egy percre. Kék szemeit Harry arcára szegezte, majd olyan halkan, hogy csak én és Styles hallhattuk szólalt meg.
- Biztos vagy ebben? Mindketten tudjuk, ha higgadt alkudozásról van szó…
- Menj, Louis – Harry végre ránézett, mintegy ösztökélve, hogy tegye, amit mond.

Számat idegesen beharaptam, miközben követtem Louis-t a lépcsőn felfelé. Mit nem adtam volna, ha most valahogy a szobában maradhattam volna. Meg akartam tudni ki is ez a nő, mert abban száz százalékig biztos voltam, hogy köze van azokhoz a lányokhoz, akiket kerestem. Elgondolkodva néztem körül… Ha el tudnék szakadni valahogy Louis-tól, talán lenne esélyem a lépcsőnek azon a részén megbújni, ami el van takarva a pincében tartózkodók szeme elől.

- Ki kell mennem a mosdóba – kiabáltam bele kísérőm fülébe – Hozol addig valami piát?

Louis csak bólintott, majd elengedte a kezeimet. Vártam pár másodpercet, amíg elnyeli őt a tömeg, majd visszaosontam a pincelejárathoz. A két gorilla, akik Alekszejjel érkeztek nem sokkal messzebb álldogáltak, de látszólag jobban el voltak foglalva egy csaj erotikus táncával, mint az ajtó őrzésével. Lekaptam magamról a cipőimet, így sokkal természetesebben és csendesebben tudtam közlekedni. Mondanom sem kell, viszonylag problémamentesen jutottam túl az izomagyúakon, viszont csak most jött a neheze. Kezemet a kilincsre tettem, s bár nem voltam vallásos, most elmormoltam egy imát. Nem a hangtól tartottam, hisz a zene minden zörejt elrejtett, azonban a fények… 

Olyan óvatos voltam, amennyire csak lehetett. Lassan nyitottam ki az ajtót, s csak éppen annyira, hogy beférjek. Mikor már a küszöbön álltam, behúztam magam mögött a bejáratot, s lélegzetvisszafojtva vártam. Amikor azonban csak a lent zajló beszélgetést és a saját, irtózatosan dobogó szívemet hallottam, kicsit megnyugodtam és figyelmemet a szavak megértésére koncentráltam.

- Ez nem így volt megbeszélve – Harry szinte sziszegett, amiből még láttátlanban is tudtam, hogy rendkívül ideges. Mily’ meglepő…
- Változott a terv. New Orléans-ban az a razzia, majd itt szaglásznak Nesbitt után – a nő orosz akcentusa most ezerszer jobban kihallatszott – Arra gyanakodunk, hogy tégla van a hálózaton belül… Azt pedig nem kell megmagyaráznom, hogy ez miért lehet végzetes számunkra… és halálos számodra.
- Nem érdekelnek a fenyegetéseid, Jelena – Harry szinte ordított, a hirtelen hangerőváltozástól pedig összerezzentem – Még mindig tartom magam ahhoz, amit mondtam. A tervet már késő megváltoztatni – az utolsó szavakat olyan lassan mondta, mintha egy gyengeelméjűhöz beszélne.
- Engem meg a kifogásaid nem érdekelnek – Jelena ugyanolyan higgadt maradt, mint eddig, nem igazán hozta lázba Harry kifakadása – Már mindenki tudja az új terv részleteit. Innen a te gondod, hogy hogyan is oldod meg a részleteket.

Éreztem, hogy elérkeztek a beszélgetés végéhez, így nekem illene meglépnem. Sikerült hangtalanul és – legalábbis remélem – feltűnés mentesen kisurranni. Már éppen fordultam volna a folyosó felé, hogy elvegyüljek, mikor…

- Claire, mégis mit csinálsz itt? 

Sziasztok!
Először is elnézést az egy napos csúszásért, technikai gondjaim akadtak. Viszont szeretném megköszönni, hogy két komment is érkezett az előző részhez! Van rá esély, hogy ehhez esetleg hármat kapok? :)
Remélem elnyerte a tetszéseteket a rész!
Kellemes olvasást kívánok:
Raquel