10. rész - Kicsoda valójában Harry Styles?

A helyszín leginkább egy háborús övezethez hasonlított. A területen mérhetetlen mennyiségű rendőr nyüzsgött, legnagyobb részük a környék lezárásával volt elfoglalva. Rengeteg volt a civil, nyilván a lövöldözés zaja keltette fel az érdeklődésüket. Hogy ne sérüljenek a bizonyítékok, kollégáim a szalag helyett sok helyen fizikai akadályt használtak, főleg kocsikat. Ez azonban jelenleg meggátolta a munkámat. Szakavatott szemmel néztem végig a tetthelyen, de ilyen távolságból nem sokat tudhattam meg. Kapucnimat ismét a fejemre borítottam, majd a tömegbe vegyültem így változtattam meg a helyzetemet. Nemsokára meg is találtam, amit kerestem, Kim Burgess járőrt, aki első nap megszólított a körzet előtt. Őzike szemeivel, most a tömeget kémlelte, próbálva kiszűrni minden olyan egyedet, aki esetleg közelebb szeretett volna menni a tetthelyhez. Előre furakodtam magam a kordonig, de a rendőrnő pókerarca nem működött valami jól, elképedve meredt rám.

- Burgess, ha nem hagyja abba a szájtátást, akkor áthelyeztetem forgalomirányítóvá – szűrtem a fogaim között, mire végre valahára másmerre nézett.

- Be szeretne jönni, nyomozó?- kérdezte, amiért legszívesebben megütöttem volna.

- Eszem ágában sincs, és ne hívjon nyomozónak.

- Akkor mégis hogyan szólítsam?

- Az asszonyom megfelel. Hívja ide a legközelebbi járőrt.

- Nem értem, nyo… asszonyom.

- Nem is kell, csak tegye, amit mondtam.

Utáltam, ha valakinek nehéz a felfogása, pedig Burgess-t mindenki dicsérte. Ha jól tudom, összeszűrte a levet Ruzekkel, azért nem került be még a Hírszerzés csapatába. Most azonban nem volt a helyzet magaslatán és ez frusztrált. Információra volt szükségem, a lassú agyműködése pedig hátráltatott ebben. Az viszont szó szerint dühössé tett, mikor egy járőr helyett Jayjel tért vissza. Szerencsére ő volt annyira járatos a beépülésben, hogy körülbelül egy méterre tőlem, még pont hallótávolságon belül állt meg, egyenesen Burgess felé fordult, mintha hozzá szólna, miközben szavait nekem szánta, így egy külső szemlélődő számára olyan volt mintha egymással tárgyalnának.

- Mondtam, hogy ne gyere ide – és kezdi már… - minden tele van Styles embereivel, bárki kiszúrhat.

- Mit tudunk? – kérdeztem szem forgatva, nem nagyon érdekelt a kioktatása.

- Kérem, Burgess tájékoztasson – Jay szemeit enyhén összehúzta és a tömegre koncentrálta őket, hogy kiszúrja az esetleges besúgókat. Fél szemmel a szomszédomra lestem, azonban nem tűnt potenciális kémnek, próbált ugyanis minél magasabbra ágaskodni, hátha láthatja a hullát.

- Feltételezéseink szerint három lövöldöző lehetett – kezdett bele egy nagy lélegzetvétel után, s bár mindent megtett azért, hogy ne pillantson rám, tekintete valahogy mindig felém vándorolt – Az áldozat, a támadó és egy harmadik személy, akit mér nem tudtunk beazonosítani.

- Reed nem volt egyedül – húztam össze a szemöldökömet – Styles azt mondta, hogy „tűnjetek el onnan”, többes számban.

- Akkor is, a ballisztikusok szerint maximum még egy ember lőtt – csóválta a fejét Jay.

- Mégis kinek állhatott érdekében megölni Reedet? – tettem fel a költői kérdést. Fényes nappal megölni egy ismert alvilági tagot… nos, ehhez kellett bátorság. Főleg, hogy az elkövető tudta, hogy ezt Styles nem hagyhatja megtorlás nélkül.

- Styles másik bandája? – vetette fel Jay.

- Nem hinném – mormoltam – még azt sem tudjuk biztosan, hogy kétfelé játszik, így egy kissé extrém lenne hozzájuk kötni. Arról nem beszélve, hogy Styles komolyan meglepetnek tűnt, mikor hívták.

- Gondolom, azért nem ejtett könnyeket – Jay cinizmusát imádtam, de néha csak simán idegesített…

- Mi van, ha egy harmadik banda, aki megneszelte, hogy Stylesék gyengülnek – vetette fel Burgess.

- Tomlinson letartóztatásából gondolhatnak ilyenre – bólintott Jay, azonban én csak a fejemet ráztam.

- Túl sok itt a feltételezés. Egyszerűen csak túl keveset tudunk. Visszamegyek a központba hátha Mouse kiderített valamit.

Egykedvűen lépdeltem ki a tömegből. Egyszerűen csak nem állt össze a kép. Ott voltak Jelenáék, akik az embercsempészet mögött voltak, de ki az a Sergej? Egy felettük álló? Talán a szervezet feje? És mégis kivel beszélt Harry a parkban? Úgy tűnik, komoly befolyással rendelkezik az igazságszolgáltatásban, ami nem valami jó hír. És csak annyit tudunk róla, hogy valamit forral Jelenáék ellen. Mindezek tetejében most pedig megjelenik egy harmadik banda, akik csak úgy lepuffantják Styles egyik legjobb emberét. Egyértelműen kezdett a nyomozás kicsúszni a kezeim közül. Sokkal több volt a meg nem válaszolt kérdés, mint egy nappal ezelőtt és egy lépéssel sem kerültem közelebb a megoldáshoz. 

Pár sarokkal később, mikor már nem tartottam attól, hogy követhetnek bepattantam egy taxiba, hogy a huszonegyedik körzethez vitessem magamat. Platt őrmester szúrós szemmel méregetett, mikor beléptem az ajtón, de már nem zavart.

- Magának nincs otthona? – kiáltott utánam, de én még csak meg sem torpantam.

- Én magának?

Az iroda a történtek miatt üres volt, csupán Mouse volt jelen a külön kis szobájában, ahol mélyen számítógépébe temetkezett. Mikor beléptem ijedten kapta fel a fejét, majd mikor konstatálta, hogy csak én vagyok az elmosolyodott.

- Találtál valamit? – kérdeztem kedvesen, miközben lehuppantam az asztala melletti székbe.

- Azt hiszem – felelte – Illetve nem vagyok biztos benne, hogy ő az, de azt hiszem megtaláltam Stylest.

- Hogy micsoda? – hőköltem fel, el sem tudtam képzelni, hogy hogyan maradhatott ilyen nyugodt.

- De nem tudom elképzelni, hogy ő legyen, ez annyira irracionális – csóválta a fejét, majd arrébb gurult a székével, hogy én is a géphez férjek.

Az első gondolatom az volt, hogy ez tuti valami félreértés. A szám tátva maradt a csodálkozástól, ez volt életemben az első alkalom, hogy megkérdőjeleztem azt amit a saját két szememmel láttam.  Remegő kézzel vettem elő a táskámat, hogy Jay számát tárcsáztam.

Az információ, ami a nyakunkba szakadt mindenkit meghökkentett. Az irodában a döbbent csend uralkodott, senki sem tudta igazán, hogy mit is mondhatna.

Harry Styles érinthetetlen volt… szó szerint. Gyakorlatilag kormányzati engedélye volt, hogy úgy randalírozzon az Egyesült Államok területén, ahogy neki tetszik. Teljesen mindegy volt, hogy mit csinál, mekkora szemétláda, akkor sem volt jogunk őt megvádolni. Lemondóan sóhajtottam, mielőtt ismét rápillantottam volna a frissen kinyomtatott adatlapra. Arcomat a kezeimbe temettem, s nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. 

- Akkor tisztázzuk – Ruzek volt az, aki önkéntesen megtörte a hallgatást – Ő a fia az angol nagykövetnek?

- Igen – feleltem rezignáltan.

- Ez mit jelent? –Jay egyenesen rám nézett, mintha csak én tudhatnám a kérdéseire a választ. – Diplomáciai mentessége van? 

- Nem valószínű – Mouse szólalt meg vékony, kissé ideges hangján – Maga az angol nagykövet feltétel nélküli mentességet élvez, azonban a családját nagyon komoly szabályok kötik. Viszont ez megmagyarázza, hogy miért nincsen benne a rendszereinkben. A diplomaták egy sajátos kasztot alkotnak, adataikhoz csak a legfelsőbb kormányhatalmak férhetnek hozzá és ez a családjaikra is igaz.

- Ezek szerint ne kérdezzünk rá, hogy hogyan sikerült megszerezned az infót, ugye? – vigyorgott Ruzek.

- Szóval ugyanúgy bánhatunk vele, mint bárki mással? – Jay szigorú pillantást vetett az újonc nyomozóra, mintegy figyelmeztetve, hogy nem most jött el az idő a viccelődésre.

- Nem – csóválta a fejét Mouse – Igazából ez az ügy rengeteg jogi kérdést feszeget, nem sikerült pontosan kiderítenem, hogy Styles az angolok, vagy az Európai Unió hatáskörébe tartozik, azonban az biztosnak tűnik, hogy az amerikai hatóságok nagyrészt tehetetlenek ellene.

Ismét mély csend telepedett közénk, mindenki a következő lépésen agyalt. Szemeim önkéntelenül is Jayre vándoroltak, aki meredten bámulta a falat.

- Igazából ez nem nagyon változtat a felálláson – szólalt meg Lindsay – Russo úgy is abban egyezett meg Tomlinsonnal, hogy nem nyúlunk Styleshoz, nem? Így legalább egyszerűbb lesz betartatni az alkut.

- Azon kívül nem Styles áll a nyomozás központjában – bólintott Jay – Tudjuk, hogy egy nagy szemétláda, de az eredeti terv az volt, hogy csak felhasználjuk őt, nem? Attól nem védi meg semmiféle diplomáciai katyvasz.

- Tehát semmin nem változtat az, hogy az apja Obama golfpartnere? –forgattam a szememet.

- Ezt nem mondtam – vont vállat – De legalább ez megmagyarázza azt, miért is vannak befolyásos ismeretségei. Igazából csak az ütött szöget a fejemben, hogy mit keres Chicagóban? Az apja Washingtonban él…

- Nyilván nincs elragadtatva a kisfia tevékenységeitől – csóválta a fejét Lindsay.

- Akkor lehet, hogy még fel is tudnánk használni az öreget… 

- Ő a fia – döbbenten pillantottam fel – Bármit is csináljon, bármilyen ember is legyen, ő a fia.

- Ugyan már! Az ilyen politikusok el akarják kerülni a botrányt. Előbb dobná fel a gyerekét, mint, hogy ez az egész napvilágot lásson.

- Persze, mert azt, hogy az egyetlen fiát kitoloncolják az országból, hogy felelősségre vonhassák a hazájában, hét lakat alatt el lehet intézni – ironizáltam – Hidd el nekem, az apjával még akkor sem jutnánk sokra, ha a közelébe férkőzhetnénk.

- Van egy olyan érzésem, hogy nemsokára találkozni fogunk vele – Olinsky hangjára megrezzentem. Azt sem tudtam, hogy a szobában van, így kisebb szívrohamot kaptam, mikor megszólalt – Ha túl közel kerülünk az ifjabb Styleshoz, nyilván kelleni fog valaki, aki kihúzza a csávából.

- Akkor egyezzünk meg abban, hogy nem változik a stratégia – Jay lassan felállt, majd kinyújtóztatta a végtagjait – Ez egy fontos információ, de nem változtat semmin. Holnap ugyan itt?

Mindenki bólintott, majd az egység tagjai lassanként elkezdték összeszedni a cuccaikat. Reed halálát már a gyilkosságiak vizsgálják, azzal a feltétellel, hogy minden nyomot megosztanak velünk, így a Hírszerzésnek nem maradt mára mit csinálni. A legtöbbeknek pedig ez elég indok volt arra, hogy, mint Antonio és O, hazamenjenek a családjukhoz, vagy, mint Jay és Ruzek, végre egyszer időben ágyba kerüljenek.

Én azonban úgy gondoltam maradok még egy kicsit. Rengeteg térképet kikuncsorogtam különböző ügyosztályoktól, amik Chicagót ábrázolták más-más felosztásban. Főleg a chicagói bandák tevékenységeit mérték fel, a határokat és az összetűzési pontokat. Gondoltam, ha találok valami egyezést a térképekkel és Lance halálának helyével, akkor legalább egy ismeretlen tényezőt ki tudnék iktatni a képletből. Nem tudtam azonban belemélyedni igazán a munkába, mert nem sokkal később Lindsay foglalt helyet velem szemben, az asztal másik oldalán. Érdeklődve kaptam fel a fejemet, hisz vele nem igazán beszéltem azóta, hogy ide kerültem.

- Segítenek? – intett fejével a térképek felé. Olyan érzésem volt, hogy konkrétan akar tőlem valamit, azonban nem akartam ajtóstól rontani a házba, így nem kérdeztem rá, majd rátér, ha akar.

- Még nem tudom. Jó lenne, ha legalább egy kérdésre találnánk választ.

- Megvan Tomlinson ügyvédje – felvontam a szemöldököm jelezve, hogy érdekel a téma – Egy igazi nagymenő, nem spórolnak a pénzzel, hogy kihozzák.

- A bíró?

- Azért ennyire gyorsan még Stylesék kedvéért sem működik a chicagói rendszer, vagy épp miattuk nem… de a lényeg, ha bármit megtudok, akkor tájékoztatlak. 

- Köszi – mosolyodtam el. Lehet, hogy tévedtem a hátsó szándékával kapcsolatban és tényleg egyszerűen csak barátkozni akart.

- Nézd meg a drogosok térképét – mintha hirtelen eszébe jutott volna valami, felpattant és a vállam felett belepillantott a papírokba. Mivel nem értettem miről lehet szó, csendben tettem, amit mondott – Ez nem lehet igaz!

- Mit látsz? – az ábra rettentően bonyolult volt, nehezen igazodtam ki a határvonalakon.

- A kolumbiaiak – hitetlenkedett – el sem hiszem. Nézd – mutatott egy pontra – Itt ölték meg Reed-et. Itt a határvonal – ujja pár centit jobbra ment – ez már az oroszok területe. 

- Tehát a drog miatt ölték meg? – értetlenkedtem – de hát Stylesék nem is nagyon utaznak drogban. Prostitúció, fegyver- és emberkereskedelem, ez a profiljuk.

- Igen, de szimbiózisban élnek az oroszokkal. Reed lehet jobban belement az ügyeikbe, mint kellett volna.

- Tehát van egy elméletünk – bólintottam. Hihetetlen, de az új nyom lehetősége ismét erőt öntött belém, élettel telinek és tettre késznek éreztem magam – Hogyan tudnánk ennek utána járni?

- Van pár ismerősöm arra felé – Lindsay már vette is a kabátját – Gyere, Russo szaglásszunk egy kicsit.

Arcomon ördögi mosollyal én is felöltöztem, készen arra, hogy ismét terepre menjek…újra rendőrként. 

Sziasztok!

Nos, hát kedd lévén új résszel jelentkezem, remélem tetszeni fog nektek :) Ismét meg szeretném nektek köszönni a rengeteg oldalmegtekintést, a díjakat, a kommenteket, egyszóval minden támogatásotokat, nagyon sokat jelent nekem!
Remélem mindenkinek jól telt az első napja a suliban :)
Gondolataitokat nagyon szívesen olvasnám a résszel kapcsolatban, remélem hagytok magatok után nyomot :)
Ölel titeket:

Raquel