21. rész - A Cook megyei börtön

Egy szót sem szóltunk egymáshoz azóta, hogy bevágtuk magunkat a kocsiba. A feszültség majdhogynem kézzel tapintható volt, szinte kiszorította az oxigént a kocsi kicsiny légteréből. Kapkodva szedtem a levegőt, bár magam sem tudtam volna megmondani, hogy miért. Az érzelmeim szinte kettéhasították a testem, nem tudtam, hogy mit kéne tennem, vagy mondanom, esetleg gondolnom erről az egészről. Haragudtam Jayre. Tisztában voltam azzal, hogy nincs rá jogom, mégis féltékeny voltam és csalódott, mintha megcsaltak volna. A vicces az volt az egészben, hogy jelenleg Jay inkább velem csalta Lindsayt, és nem fordítva, mégis én voltam mérges. 

Becsuktam a szememet, és próbáltam lenyugtatni magamat. Nem kérhetem számon Jayt, főleg, mert mindössze pár órája kászálódtam ki egy másik pasi ágyából. Elfintorodtam, ahogy ez eszembe jutott. Este buliba kellett mennem Louis-val, ahol teljesen nyilvánvalóan Harry is ott lesz, és még megtippelni sem tudtam, hogyan is fog velem viselkedni. Megráztam a fejemet, hátha így el tudom felejteni a félelmemet. Egyszerre egy problémával foglalkozzunk.

Nem tehettem róla, de szemrehányó pillantást vetettem Jayre, amikor satuféket nyomott a börtön előtt, amitől majdnem kirepültem a szélvédőn. Abban a pillanatban, mikor ránéztem, tudtam, hogy végem van. Még most is, amikor homlokát összeráncolta, állkapcsát összeszorította és kezét ökölbe szorította, képtelen voltam levenni róla a szememet. Hiába ámítom magamat: soha nem voltam túl Jayen, csupán eltemettem magamban az érzelmeimet, miközben fülemet-farkamat behúzva menekültem át Louisianába. Összeszorult a szívem, amikor arra gondoltam, ha nem vagyok ennyire idióta, akkor mostanra Jay felesége lehetnék, Lindsay szóba se kerülne. Akár gyerekünk is lehetne, bár nem igazán vágyom az anyaságra, de ha elképzelek egy kisfiút Jay szemével…. 

- Sloan… - Jay tétován szólalt meg, látatlanul is tudtam, hogy kék íriszével engem szuggerál, s próbálja megtalálni a megfelelő szavakat, amik csak nem akarnak jönni. – Én…

- Nem kell szabadkoznod – szakítottam félbe, félve attól, amit mondani akar. – Semmi közöm nincsen hozzá.

- Ez így nem teljesen igaz – morogta, de nem vártam meg a folytatást, kipattantam az autóból.

A hideg szél csapott arcon, mely itt ezerszer erősebben fújt, mint a városban. A hatalmas betontömbök és szöges kerítések ijesztőek voltak, szinte megrendítően ridegek. Mindig is utáltam a börtönöket, barbár intézményeknek tartottam őket, bár nem volt kérdés, sokan tényleg megérdemelték, hogy ide kerüljenek. Messziről láttam az intézet külső kertjét, ahova azokat a rabokat engedték ki, akik a jó magaviseletük miatt kiérdemelték, hogy legalább egy kicsi rálátásuk legyen a való világra, de még ez a kicsiny rész is legalább három zónányi biztonsági részre volt a parkolótól. 

- Menjünk! – Jay afelé az öltönyös alak felé intett a fejével, aki a börtön főbejárata előtt álldogált, nagy valószínűséggel ránk várakozva. 

- Gyere ide, szépség! – kurjantotta oda nekem egy narancssárga kezeslábasba öltöztetett elítélt a kertből, de rá se hederítettem. Tudatában voltam annak, hogy ezek a férfiak hónapok, évek, sőt talán évtizedek óta nem láttak nőt, nemhogy beszéljenek velük, így nem szívtam mellre a dolgot, azonban észrevettem, hogy Jay rosszallóan összehúzta a szemöldökét. 

- Halstead nyomozó – nyújtott kezet az öltönyös csávónak Jay, mikor elé értünk. - Ő pedig az öhm… a társam, Russo nyomozó.

- Nagyon örvendek – próbáltam a középkorú férfire figyelni, de nem tudtam napirendre térni Jay zavara felett. Több mint öt éve ismertem őt, de még soha nem láttam ennyire feszengeni – Collins vagyok, az intézet biztonsági főnöke.

Legalább egy fél óránkba telt mire végre bevezettek minket abba a helyiségbe, amiben megtarthattuk a kihallgatást. Döbbenten bámultam a biztonsági emberre, amikor beléptem. A „kihallgatóterem”, ugyanis inkább egy állatkerti ketrecre hasonlított. A terem közepén ugyanis egy üveggel körülvett ketrec állt, melyben csak egy szék és a láncok rögzítéséhez szükséges csatok voltak. 

- Higgye el, ezzel csak magukat védjük – válaszolt Collins az arckifejezésemre –, Pulpo kiemelten veszélyes bűnöző, aki többek között egy rendőr haláláért felelős. Őszintén mondom, az ilyen alakok miatt sajnálom, hogy Illinois beszüntette a halálbüntetést.

Nem folytathatta, ugyanis ekkor kinyílt a ketrecbe vezető ajtó, s három őr kíséretében megjelent az a fickó, amire már olyan régóta kíváncsi voltam. Miután annyi szörnyűséget hallottam róla, úgy képzeltem, hogy legalább százkilencven centi magas, izomagyú barom, akinek minimum kétszer annyi tetoválása van, mint az agyonvarratott Harrynek. Ezzel szemben az ajtón belépő maffiózó még nálam is alacsonyabb volt, és nem nyomhatott hatvan kilónál többet. Fekete, göndör haja rendezetlenül meredt szerteszét, kerek arcán csúfondáros vigyor ült. Egyetlenegy olyan testrésze volt, ami miatt el tudtam képzelni, hogy valóban ő tette mindazt a borzalmat, amit hallottam róla: a szeme. Olyan volt, mint egy éjfekete, feneketlen kút, mindenfajta érzelemtől mentes, üres pillantás. Már ebből is meg tudtam állapítani, hogy ez az ember egy vérbeli pszichopata. 

- Halstead nyomozó – kezdte meglepően éles hangon -, nem akarom megsérteni, de Antoniónak jobban örültem volna. 

- Inkább legyél hálás, hogy nem ő jött, mert őt nem akadályozta volna meg ez az üveg abban, hogy puszta kézzel fojtson meg, te szemétláda – köpte Jay, de Pulpót csak szórakoztatta mondanivalója.

- Na, de nyomozó. Őrizzük meg a nyugalmunkat – nevetett –, hiszen hölgyek is vannak a társaságunkban. Sloan Russo nyomozó, ha nem tévedek. 

Összehúztam a szememet. Ez az állat tudta a nevemet és ez aggasztott. Jayre pillantottam, de az ő arcán is csak ugyanazt a döbbenetet láttam, amit én is éreztem. Ez rossz hír volt, nagyon rossz.

- Maga egy nagyon érdekes személyiség, nyomozó. Vagy hívjam inkább hadnagynak? Osztályelső a West Pointon, rögtön egységvezető Irakban, ahol kitüntetések sorozata borítja minden egyes lábnyomát. Majd eltávra hazajön és soha többet nem tér vissza a seregbe. Inkább rendőrnek áll, ráadásul New Orleansban, jó munkát végez, amit nem ismernek el. Azt pletykálják, nem akart lefeküdni a felettesével. Maga frigid, nyomozó? Vagy a szíve csakis a mi Voight őrmesterünkért dobog?

- Fogd be a szádat, te kis… - Jay az üveget kezdte el püfölni tehetetlen dühében, de tudtam, ezzel nem megyünk semmire. Gyengéden megérintettem a karját, ami meg is tette a hatását: hátrébb lépett, ezzel átadva nekem a terepet, de égető tekintetét nem vette le Pulpóról.

- Oh, szóval Halstead nyomozó a szerencsés? – Pulpó tovább ütötte a vasat, de engem nem tudott meghatni.

- Szóval elvégezted a házi feladatot – tártam szét a kezemet. – Akkor nyilván azzal is tisztában vagy, hogy miért jöttünk meglátogatni.

- Szívesen válaszolnám, hogy lehengerlő személységem hiányzott a Chicagói Rendőrség eme kiemelkedő egységének – vigyorgott rám -, de van egy sanda gyanúm, hogy Halstead nyomozó nem kedvel. Érti ezt?

- Rejtély. Azonban nálam nyerhetsz pár jó pontot, ha elmondod, hogy mit tervez Harry Styles.

- Harry Styles? – Pulpo ravasz szemében kapzsiság csillant. – Tudja, nyomozó, még sosem hallottam ezt a nevet. Azt kell mondanom, hogyha még tudnék is valamit az említett úriemberről – ami persze nem lehetséges -, akkor is többet kérnék az információimért cserébe, mint egy New Orleans-i nyomozó szimpátiája. Nem hiszem, hogy mostanában ellátogathatnék Louisianába, szóval….

- Azt hiszed, hogy egyezkedni fogunk veled, Pulpo? – Jay a hátsó falnak támaszkodva figyelte a beszélgetést. Arcát árnyék borította, így nem láttam az arckifejezését, azonban hanglejtéséből is tudtam, hogy csak nagy nehezen tartja vissza magát. – Vagy beszélsz, vagy véletlenül egy kis hiba csúszik a rendszerbe és hirtelen pár orosz bérgyilkossal találod magadat egy szobában. Van itt egy pár, biztos szívesen elbeszélgetnének veled. Hidd el, sem én, sem Antonio nem könnyezné meg a halálodat.

- Fenyegetőzünk, nyomozó? – A kolumbiai bandavezér arca kissé elsötétült, s ebből tudtam, hisz Jaynek, még akkor is, ha magabiztosságának látszatát próbálja megőrizni.

- Csak figyelmeztetlek.

- Styles – vontam magamra ismét a figyelmét.

- Egy kis senkiházi. – Úgy tűnt Pulpo megveti Harryt, és ez kíváncsivá tett – Szó szerint senki volt, mielőtt Jelena a városba hozta volna. Pár helyi suhanccal kirabolt egy ékszerboltot az East Westen. Gondolom, nem kell mondanom, hogy ki volt az ász arrafelé. 

- Bishop – morogta Jay. Nagyot horkantottam. Lemond Bishop volt Chicago legnagyobb drogellátója legalább tíz évig, majd körülbelül egy éve lelőtték.

- Pontosan. Persze Bishop nem örült annak, hogy egy angol idióta a területén randalírozik, ezért ráküldte Zayn Malikot, hogy rendezze le a srácot. Őszintén megmondom, nem tudom, mi történt azon az estén. Szerintem Malikon és Styles-on kívül senki nem tudja, de a helyzet az, hogy Malik Bishop ellen fordult, és golyót repített a fejébe. Nos, Stylesnak azóta van szava Chicagóban, nagykutya lett. Az oroszok kutyája. 

- Oké, köszi a történelemórát, de minket a jelen érdekelne – vágott a szavába Jay, pedig engem nagyon is érdekelt volna Pulpo története. Egy óra alatt többet tudtam meg Harryről, mint az eddigi egész nyomozás során. 

- Nos, tudja, hogy van az, amikor a tanítvány túlnövi a mestert? Styles, comó se dice? Rafinált? Hűséges volt Dimitrihez, de nincs oka ugyanezt tenni Sergejjel is. Útban van neki, így ki akarja iktatni. Az a hír járja, hogy az oroszok által szervezett aukció lesz a csapda. Styles ott akar lecsapni Sergejre úgy, hogy az embereit a tömegbe rejti. Ha Sergej és Alekszij meghal, az oroszok védtelenek lesznek… Jelena meg odavan Styles-ért, így ő nem jelenthet neki gondot. Ha engem kérdnek, egyszerű terv, de még az is lehet, hogy bejön. Ha meg nem? Hát maximum két, számomra jelentéktelen csoport halomra gyilkolja egymást…

- Ennyi? – emeltem meg a szemöldökömet – Styles lázad az oroszok ellen? Ez a nagy titok?

- Nagyhatalmi tervekre számított? Világuralomra netán, nyomozó? Elárulok magának egy titkot: ha Styles-nak sikerül kiiktatnia Sergejt, az egész alvilág a kezében lesz. Befolyásosabb lesz, mint Al Capone volt valaha is.

Jaynek ennyi elég is volt, egy szó nélkül robogott ki az ajtón. Önkéntelenül is összeráncoltam a szemöldökömet. Nem volt ismeretlen előttem ez a fajta viselkedés Jaytől, mégis kissé váratlanul ért. Mióta visszatértem, minden területen mérhetetlen önuralmat tanúsított, nyugodt volt, sokszor túlságosan is. Most mégis elvesztette a fejét egy olyan szituációban, amikor inkább összeszedettségre lett volna szükség. Egy utolsó pillantást vetettem a rettegett Pulpóra, majd én is távozni készültem.

- Nyomozó – szólt utánam, mielőtt még elhagytam volna a helyiséget –, nekem nem tenne túl jót, ha Stylesnak sikerülne a kis terve. Szóval, ásson mélyebbre, derítse ki, mit csinált Styles négy évvel ezelőtt.

- Négy éve? – néztem rá zavartan. Miért volt érdekes, hogy mit csinált Styles pont négy évvel ezelőtt?

- Igen, nyomozó, négy éve – bólintott, majd nyújtotta a csuklóját a mellette várakozó őrnek, hogy visszavihessék a cellájába.

Sziasztok!

Na, ez a rész is eljött. Őszintén, már régóta terveztem egy látogatást Pulpónál, aki ugyan egy átvett szereplő a Chicago P.D.-ből, mégis hatalmas kihívást jelentett számomra, remélem sikerült valamennyire átadni a személyiségét. Harryről is megtudhattatok pár infót, Jay pedig lassan kezd kiborulni, szóval egy rész alatt elég sok labdát dobtam fel, érdekelne, hogy mit gondoltok ti erről, szóval kommentelésre fel! És csak hogy csigázzalak titeket a következő rész fordulópont lesz két főszereplő kapcsolatában szóval érdemes lesz jövőhéten is bekukkantani a blogba!

Na jó nem gonoszkodom tovább, remélem élveztétek a részt és olvashatok pár véleményt is *,*

Ölel titeket:

Raquel