2. rész - A bolt

Álmosan tekintettem az előttem álló kávéspohárra. Bármennyire is szükségem volt rá, már undorodtam tőle, hisz az elmúlt két napban szinte más nem is jutott a szervezetembe. A Hírszerzésről tudtam, hogy remek munkát végeznek, de idő kellett nekik, amíg összeszedték az információkat. A vártnál kedvesebben fogadtak, a legtöbbjükkel remekül ki lehetett jönni.

Ideiglenes partneremként megkaptam Antonio Dawson nyomozót, aki az egyik letapasztaltabb és legjobb emberük volt. Talán Olinsky nyomozó után neki volt a legtöbb informátora, akik remek munkát végeztek. Ő derítette ki, hogy hol tartózkodik Styles és a legbizalmasabb emberei nevét.

Legnagyobb hatást rám mégis Alvin Olinsky nyomozó tette, aki már több mint huszonöt éve dolgozik a rendőrségnek. Képes volt észrevétlen maradni, még ezen a kis helyen is többször előfordult, hogy nem vettük őt észre. Bárkiről bármit kiderített és bármikor bárhova sikerült be épülnie. Bár még csak két napja ismertem, ő volt az az ember az egységből, akire rábíztam volna az életemet.

Jay a legtöbb időt egy női nyomozóval, Erin Lindsay-vel töltötte. Úgy tűnt, ő az akciókban jártas, egy másodperc alatt képes lenne belevetni magát a veszélybe, viszont egyben ő az egység szíve is. Láttam, ahogy a képeket nézte a tíz halott lányról, és rögtön tudtam: bármit megtenne azért, hogy elkapjuk azt a mocsadékot, aki ezt tette velük.

Ruzek és Atwater újoncok voltak, habár mindketten a tehetséges fajtából. Ruzeket egyenesen Olinsky hozta az akadémiáról, Atwaternek ellenben volt járőri tapasztalata, mindenesettre voltak velük kapcsolatban fenntartásaim. Látszólag azonban ezzel egyedül voltam, a többiek, úgy látszott, tökéletesen megbíztak bennük.

- Megyek, hozok egy energiaitalt – álltam fel, amikor eldöntöttem magamban, hogy nincs az az Isten, hogy még egy kávét le tudjak nyomni a torkomon. – Kér még valaki valamit?

- Megvagyunk, köszi! – felelte Lindsay, ám Olinsky felemelkedett a székéből.

- Nekem van egy ötletem, hova menjünk. Ruzek, gyere, nézzünk körül Styles-ék boltjában!

Felvontam a szemöldököm. Antonio tegnap megtudta, hogy Styles haverjának, egy bizonyos Lance Reed családjának van egy kicsi éjjel-nappalija. Styles egy csomó időt tölt ott, így feltételeztük, hogy ott lehet a főhadiszállás. Nekem ezzel szemben egy kicsit extrémnek ígérkezett, mindenfajta terv, felszerelés és parancs nélkül odamenni.

- Nem kéne ehhez…

- Mihez? – vonta fel a szemöldökét O. – Csak veszünk egy energiaitalt. Ha véletlenül összefutunk ezzel a Styles fickóval, akkor barátságosan elbeszélgetünk vele.

Jayre pillantottam, aki bezzeg nem tiltakozott az ötlet ellen, ezért feladtam. Felkaptam a kabátomat a székem hátuljáról, azután csatlakoztam O-hoz és Ruzekhez. Végül is, az én módszerem korábban elbukott egyszer, és azért jöttem ide, hátha az övék beválik. Itt az ideje átengedni nekik a terepet

.

Pontosan a bolttal szemben parkoltunk le. Ruzek a hátsó ülésen már elő is vette a fegyverét, hogy egy kicsivel kevésbé feltűnő helyen rakja el, Olinsky pedig a környéket vizsgálta elmélyülten.

- Van valami tervünk? – törtem meg a csendet, mire Olinsky mindössze vállat vont.

- Bemegyünk, körülnézünk, kijövünk.

- Oké – tettem fel a kezemet, majd kiszálltam az autóból. Soha nem voltam az a türelmes fajta.

Az üzlet kihalt volt, csupán a pénztáros lány reszelgette a körmeit. Unottan nézett fel, szemeivel szinte felnyársalt minket. Olinsky bement a sorok közé, Ruzek úgy tett, mintha a csokoládé kínálatot mérné fel. Én a hűtő felé vettem az irányt, később kikaptam egy energiaszegény Red Bullt. Már éppen mentem volna fizetni, mikor ismét kitárult az ajtó és három fiatal srác lépett be rajta.

Az üzletben hirtelen változott meg a hőmérséklet. A kasszás lány rögtön tündéri mosolyt vett fel, melleit kidüllesztette, ezzel szemben még provokatív viselkedése ellenére is érezhető volt félelme. Tudta, kik ezek és azt is, mivel foglalkoznak.

A középső, magas alak rögtön vonzotta a tekintetem. Láttam már képről, jóllehet az nem adta át azt a kisugárzást, amivel rendelkezett. Vonzó volt; hosszú, göndör haj, zöld szemek, szimmetrikus arc. Mégis szinte áradt belőle a fenyegetés, látni lehetett körülötte a sötétséget. Tekintetét lustán hordozta végig a helyiségen, végezetül megállapodott rajtam.

Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de elállt a lélegzetem. Zöld szemei az enyémekbe fúródtak, úgy éreztem, mintha röntgensugarak pásztáznának. A szívverésem felgyorsult, a levegő a tüdőmbe szorult, szinte alig kaptam levegőt. Próbáltam állni a tekintetét, összeszedni a gondolataimat, viszont egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. Szó szerint lefagytam. Minthogyha egyetlenegy pillantásával lecsupaszítana, belelátna a lelkem legmélyébe, minden titkomat és félelmemet felmérve. Óráknak tűnő másodpercek múlva mindazonáltal elfordult, az egyik társa felé fordítva figyelmét. Mély lélegzetet vettem, ennek dacára éreztem, hogy kezem-lábam remeg a találkozás után.

- Jól vagy? – Ruzek lépett mellém, kezét a hátamra helyezve. – Mi a franc volt ez? Olyan volt, mintha kipécézett volna, vagy valami…

- Fogalmam sincs – feleltem és csak remélni tudtam, hogy a hangom nem remegett annyira, mint a végtagjaim.

- Húzzunk el innen!– Olinsky gyanakodva nézett rám, eztán az ajtó felé terelt.

- Csak kifizetem - emeltem meg a Red Bullt és a kassza felé vettem az irányt. A pénztáros lány nem éppen a legkedvesebb pillantással fogadott, ugyanakkor jelenleg ez volt a legkisebb problémám.

- Mi a fasz?! – csattant egy mély hang.

Megugrottam, mikor a mellettem lévő ajtó hirtelen kivágódott, és az irtózatosan ingerült gyanúsítottam rontott be rajta, miközben tajtékzott a dühtől. Egy vizes rongynak tűnő valamit lobogtatott a kezében és egyenesen felénk tartott. A kezemet a hátam mögé dugtam, megmarkolva a fegyveremet, ha bármi tettlegességre kerülne a sor és ezzel egy kicsit sikerült megnyugtatnom magamat. Ahogy közeledett felém szinte éreztem az adrenalint végigszáguldani a testemen, azonban Styles kikerülve engem a bolt alkalmazottja felé igyekezett.

- Hányszor mondjam még el neked, te hülye liba, hogy ezeket a szarságokat ne hagyd szerteszét az irodámban? Mi nem volt ebben világos, ribanc?

- Én nagyon sa… sa… sajnálom… - dadogta a lány, miközben Styles arca pusztán néhány centire volt az övétől.

- Takarodj el innen, mielőtt valami olyat teszek, amit még megbánhatok, és nagyon ajánlom, hogy ne kerülj többet a szemem elé!

A lánynak sem kellett kétszer mondani, olyan iramban húzott el, ahogy a tíz centis magassarkúba burkolt lábai engedték. Közben a másik két bandatag is megjelent a színen, az egyik szinte érzelemmentesen követte az eseményeket, a másikat pedig mintha még szórakoztatta is volna barátja pszichopata kirohanása.

- Szép volt, Haz – nevetett. – Most kereshetek egy másik csajt.

- Valahogy csak megoldod, Louis – morgott a megszólított, majd felém fordult. – Most kifizeted azt a szart, vagy sem?

- Most küldted el a kasszást – mutattam rá a tényre. A Louis-nak szólított srác erre felnevetett.

- Megfogott, haver.

- Azonban – folytattam tovább, mielőtt még felfoghattam volna, mit csinálok – én szívesen vállalnám az állást. Kismadarak csiripelték, hogy üresedés van.

Styles összevonta a szemeit, mintha nem tetszene neki az ötlet, ugyan a cimborája már sokkal lelkesebb volt.

- Remek, holnap reggel hatra itt legyél!– vigyorgott. – Akkor megbeszéljük a részleteket.

- Király – nyugtáztam, bár még mindig a göndör főnököt figyeltem, akit minthogyha dühített volna a dolgok alakulása.

- Álljunk meg egy percre! – intett Louis-nak. – Még a nevét sem tudjuk, de máris felvesszük?

- A nevem Claire – vágtam rá gondolkodás nélkül. Általában ezt a nevet használom beépülésnél, mivel sokkal gyakoribb, mint az eredeti. - Claire Jacobs.

- És mivel foglalkozol Claire Jacobs? – szemeivel folyamatosan vizslatott, mintha csak hazugságon akart volna kapni.

- Munkanélküli vagyok. Tudod, ezért kéne a munka – ironizáltam, bár összeszorított állkapcsából arra következtettem, hogy nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet volt.

- Én bírom a csajt – nevetett Louis, Harryt noha még mindig nem győztem meg.

- Add meg a telefonszámod, és majd jelentkezem.

Vállat vontam, eztán leírtam azt a telefonszámot, amit a technikus Mouse-tól kaptam néhány nappal ezelőtt. Kizárólag remélni mertem, hogy igazat mondott és tényleg követhetetlen. Ledobtam egy ötdollárost  a kasszára, utána kisétáltam az ajtón.

A hideg levegő megváltásként csapódott az arcomba, eddig észre se vettem, hogy mennyire kimerített ez a pár perc odabent. Olinsky egy szót sem szólt, csak egyes-egyedül megveregette a vállamat, Ruzek ámde nem bírta ki kommentár nélkül.

- Te aztán nem vagy semmi,  hallod? Mi a franc volt ez?

- Ezt, Ruzek, úgy hívják, hogy kiváló munka – felelt helyettem Olinsky, ezt követően beült az autóba, ezzel jelezve, hogy már tényleg el kellene húzni a csíkot.

Sziasztok!

Megjöttem a második résszel remélem elnyeri a tetszéseteket és ha nem is tetszett, akkor is hagytok valami nyomot magatok után :) Nagyon érdekelne például, hogy mit szóltok Harry-hez? :) 

Ölellek titeket és egy hét múlva találkozunk :)

Raquel