2015. december 22., kedd

26. rész - Sandoval

*HARRY SZEMSZÖGE*



A fájdalomcsillapító lassan kezdett elmúlni és így a kín is visszakúszni a testembe. Nem volt kedvem bulizni, a zene lüktető üteme heves fejfájást okozott, fokozva az ingerültségemet. Szememet lassan hordoztam végig a tömegen. A legtöbb ismeretlen arc volt, aki csak az ingyen pia és olcsó drog reményében merészkedett ide, de a chicagói alvilág számos képviselője is a tiszteletét tette. Félmosolyra húztam a számat, ahogy megláttam a Latin Királyok képviselőjét, nem messze tőle pedig Lemond Bishop utódjának, Figarónak az unokaöccsét. A terv működésbe lépett, az alvilág lassan egybeolvad, eltűnnek a kisebb viták és mindenki az oroszok ellen fordul. 
Jókedvem azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is szállt, mikor megláttam Claire-t Zayn szorításában. Zayn nem kedvelte a lányt, potenciális veszélyforrásnak tartotta, akit ki kell iktatni. Vajon képes lenne megszegni a konkrét parancsomat, s bántani Claire-t? Elég régóta ismertem már ahhoz, hogy kapásból tudjam a kérdésre a választ.
Határozottan indultam meg, s mint már máskor is, a táncoló testek tömege olyan könnyedén nyílt szét előttem, mint Mózes előtt a Fekete-tenger. Szememet végig a pároson tartottam, elégedetten láttam, hogy Claire nem hagyja magát megfélemlíteni, erőszakosan félrelökte Zaynt, aki nem számított a támadásra, így elvesztette az egyensúlyát. Claire az egyetlen dolgot tehette, próbált befutni a tömegbe, hogy Zayn elveszítse szem elől, azonban egy határozott mozdulattal elé léptem, ő pedig nekiütközött a mellkasomnak. Ijedten kapta fel a fejét, majd zöld íriszei rögtön elsötétültek, ahogy felfedezte, hogy én vagyok az. El akart rohanni a másik irányba, még az sem zavarta, hogy ezzel Zayn karjaiba fut, de minél távolabb akart tőlem kerülni. És ez fájt. Pokolian. Megráztam a fejemet, majd a karja után kaptam, ezzel maradásra bírva őt. Nem most volt itt az ideje az érzelgősségnek, dolgunk volt, s tervemnek jelenleg nagyon is szerves részét képezte ez a fekete hajú, idegesítő csitri. 
- Valami probléma van? – vontam fel a szemöldökömet, Zayn pedig rögtön védekezően felemelte a kezét, jelezve: most nem akar ebből balhét. – Remek, akkor akár indulhatunk is.
- Ő is jön? – Zayn összezavarodva nézett először rám, majd Clairre. 
- Szedd össze a többieket – hagytam figyelmen kívül a kérdését. – Találkozunk a kocsinál.
- Niall nincs itt. – Zayn hangja csöndes volt, de így is éreztem, hogy az arcvonásaim megkeményednek. Régóta éreztem, hogy valami nincs rendben Niall körül, de eddig a másodpercig a feltétlen bizalmamat élvezte. Nem szívesen bántottam volna, de ez most csak tőle függ. Csak remélni mertem, hogy nem akar valami hülyeséget csinálni. – Louis azt mondta, hogy rosszul érezte magát.
- Akkor hozd Royce-t is – bólintottam, majd továbbmentem, a karjánál fogva rángatva magam mögött az értetlenkedő lányt.
Claire egy szót sem szólt, csupán rosszallóan ciccentett, akárhányszor egy kicsit fájdalmasabban megrántottam a kezét.  Arcára kiült a felháborodás, ajkait annyira összepréselte, hogy szinte csak egy egyenes vonalat láttam belőlük, mégsem ellenkezett, csak követett ki a házból egészen a terepjáróig. 
Nem értettem ezt a lányt, nem tudtam, mit miért csinál, de nem is ez volt a legnagyobb problémám vele. A gond az volt, hogy én is furcsán kezdtem el viselkedni, rossz döntéseket hoztam, sokszor még a tervet is veszélyeztettem csak azért, hogy ne kelljen belátnom, Zaynnek igaza van vele kapcsolatban. Utáltam ezt az érzést, a saját magam feletti kontroll elvesztésének őrjítő dühét. Erősebben szorítottam meg a vékony kart, miközben szinte kiszakítottam a helyéről a hátsó ajtót, amin jóformán belöktem a lányt. Claire még mindig nem szólt semmit, csak kecsesen elhelyezkedett a másik ülésen, hosszú lábait keresztbe téve egymáson, karjait szorosan összefonva a mellkasa előtt, a lehető legmesszebb húzódva tőlem. Dühe szinte felhevítette a levegőt, tombolása azonban hang nélküli volt. Tudtam, hogy megérdemlem, szemét módon bántam vele, most pedig akarata ellenére ráncigálom el egy olyan meetingre, amiről még csak sejtelme sincsen. Azonban egyvalamiben biztos voltam. Valahol nagyon mélyen bízott bennem, s tudta, hogy nem akarom bántani. 
- Sajnálom. – Hangom rekedt volt, s még én is tisztában voltam vele, hogy a számból teljesen természetellenesen hangzik ez a szó, de nekem volt szükségem arra, hogy kimondjam. Claire szemei összeszűkültek, meglepettségét nem tudta leplezni, ellenben legalább annyit sikerült elérnem, hogy felém fordult – A múltkorit. 
- Hova megyünk? – Nem reagált a szavaimra, azonban megenyhült annyira, hogy végre szóba álljon velem. Styles, nem kéne, hogy számítson neked.
- Csak találkozunk pár taggal – feleltem rezignáltam.
Nem tudtam uralkodni a gondolataimon. Végig, mióta ebben a kicsiny térben voltunk alig pár centiméterre egymástól, csak az az egy éjszaka járt a fejemben. Nem érdekelt, ki is ez a lány, nem érdekelt semmi, csak az, hogy ismét magamévá tehessen a lehető legállatiasabb módon. 
Furcsa volt. Számos lánnyal voltam már, de egyik sem váltott ki belőlem ennyire… Heves érzelmeket. Nem nagyon kellett megszenvednem a nők figyelméért, mindig találtam pár önként jelentkezőt, aki feljött a lakásomba, hogy pár óra múlva el is tűnjenek onnan. Nem mondom, hogy nem voltak, akik szerettek volna a barátnőmé avanzsálódni, de mindig tudtam, hogy mit is kell mondanom ahhoz, hogy hamar meggondolják magukat. Egyetlenegy nő volt, akivel több volt mint csupán testi érintkezés, azonban még vele sem akartam soha semmi szorosabbat. Barátok voltunk és szeretők, ez jó is volt így.
Most azonban ránéztem erre a konok, öntörvényű, szófogadatlan, nagyszájú, kissé arrogáns lányra, és megvadultam. Nem akartam, hogy bántsák, nem akartam, hogy elmenjen, sőt, nem akartam, hogy távol legyen tőlem. Tetszett a zabolátlansága, az, hogy ki tudta magát húzni a nehéz helyzetekből, hogy látszólag nem félt semmitől. Az őrületbe kergetett.
Hirtelen cselekedtem, anélkül, hogy átgondoltam volna mit is teszek. A következő, amire emlékszem, hogy már rajta vagyok, ajkam az ajkán, lábai a derekam körül, keze az arcomon. Hevesen vettem birtokba a száját, meglepetésemre azonban nem tiltakozott, sőt… Ha lehet, még hevesebben viszonozta támadásomat, miközben tökéletesen belesimult az érintésembe. Ki tudja, meddig megyünk el, ha ebben a pillanatban ki nem nyílik az anyósülés felőli ajtó, és be nem száll rajta Zayn. Egy másodperc alatt átlátta a helyzetet, fekete szeme a visszapillantóban kapcsolódott az enyémmel, és a felismerés szikrája suhant át rajta. Zavartan kaptam el a tekintetem, ami szintén nem volt jellemző rám, majd követtem figyelemmel, ahogy Louis, Liam és Royce bepréselődnek a járgányba, majd lassan elindulunk a chicagói éjszakába.
Koncentrálnom kellett, most mindennél fontosabb volt, hogy minden jól alakuljon. Borzongás futott végig a gerincemen, ha belegondoltam, hogy milyen közel is járok ahhoz, hogy befejezzem. Hogy évek elteltével végleg pontot tegyek a történet végére. Azonban ahhoz, hogy mindez be is következzen, muszáj volt a célra fókuszálnom, ahelyett, hogy mellettem kuporgó lány vonná el a figyelmem. Gyors, szinte észrevétlen oldalpillantást vetettem rá, azonban ő már nem foglalkozott velem. Úgy tűnt, gondolatban egészen máshol jár, így visszafordítottam a tekintetemet a sötétbe burkolózó Chicagóra. A lenyűgöző városra, mely minden éjszaka más arcát mutatta neked, soha nem tudhattad, hogy éppen melléd vagy ellened szegődik.
A Declan kívülről csak egy lepukkant klubnak tűnt, az ajtóról már pattogzott festék, oldalt a falat grafitivel festették le, a virágok már jó pár éve kiszáradtak és megfagytak. Ha az ember nem tudta, hogy mit is keres, soha nem talált volna rá a régi chicagói maffia főhadiszállására. Nem mintha nem lettek volna árulkodó jelek. A túlságosan is értékes és jó állapotban lévő járgányok a parkolóban, a két, körülbelül háromszáz kilós kidobóember feltűnően drága öltönye és órája, nem beszélve a szép nagy Berettákról az övükön lógva. Mindketten megdermedtek, mikor kiszálltunk a kocsiból, majd az alacsonyabbik alaposan végigmért minket. Nem tűnt az értelem bajnokának, mégis felismerés csillant meg buta szemeiben, mikor meglátott. Lapátkezével mégis megállított, mikor kikerülve őket be akartam lépni a pubba. 
- Csak te – morogta. – A csipet-csapat kint marad.
Fogamat csikorgattam, de most nem rendezhettem balhét. Elhúztam a számat, ahogy arra gondoltam, hogy két nap alatt másodszorra kell lemondanom az embereimről és besétálni egy húzós szituációba, azonban, mint Sergej esetében, itt sem volt túl sok választási lehetőségem. Lassan bólintottam, majd intettem a többieknek, hogy kint maradnak.
- A lány velem jön – kötöttem ki, miközben ismét megragadtam Claire-t ezúttal a kezénél fogva. A nagydarab gondolkozott egy darabig, nyilván nehezére esett a tevékenység, végül azonban, mikor eldöntötte magában, hogy egy alig negyvenöt kilós lány nem jelenthet nagy veszélyt a gazdáira, bólintott.
Kézen fogva léptünk be a meglepően kicsiny helységbe. Nem voltak vendégek, a rozoga, mocskos asztalok kihaltan álltak, a pultnál is csupán egy ember üldögélt, sapkája mélyen a szemébe húzva, napszemüvegben, mintha titkolni akarná a kilétét, ami ellenben egy ilyen helyen nem volt olyan meglepő. Egyetlenegy asztalnál zajlott az élet, a bejárattól legmesszebb esőn, mely szivarfüstbe burkolózott, de így is ki tudtam venni a körülötte ülő alakokat. Mind, egytől egyig veszélyesek és hírhedtek voltak. Bruno Currington, a leghíresebb és legkegyetlenebb bérgyilkos a városban, aki mellett még Zayn is csak kispályás kezdőnek tűnik. Tripp Warren, a pénzmosás nagymestere, Frankie Dunlap, aki bárkit képes volt előásni vagy éppen elásni ebben a városban, azonban, aki engem igazán érdekelt, az az asztalfőn helyet foglaló, ősz férfi volt. Luigi Sandoval, a chicagói maffiai vezetője cirka húsz éve. Érkezésemre csupán felpillantott kártyalapjaiból, majd intett a pultnál üldögélő férfinek, hogy kerítsen nekünk székeket. 
- Mr. Styles. – Hangja olyan volt, mint a táblán végighúzott köröm, barna szemei ravaszul és kapzsin csillantak meg. – Azt hittem, már meg sem tisztel minket a jelenlétével. Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de pocsékul fest. 
Nem kellett végignéznem magamon ahhoz, hogy tudjam, mire gondol. Nehézkesen mozogtam, a többszörösen is túladagolt fájdalomcsillapítók ellenére, nem is beszélve a testemet borító kötésekről és kék-zöld foltokról. 
- Elnézést kérek a késésért! – Próbáltam elővenni a legjobb modoromat, hiszen azzal egész Chicago tisztában volt, hogy Luigi Sandoval elsősorban úriember, és csak azután maffiózó. – Feltartottak. 
- Hát, mint látja, elkezdtünk Ön nélkül. Azonban ragaszkodom hozzá, hogy csatlakozzon a következő kőrhöz. Addig is, mutassa be nekünk az elbűvölő hölgyet, akit magával hozott!
- Öhm, ja, igen. Ő Claire Jacobs.
- Nagyon örvendek! – Luigi felpattant és kezet csókolt Claire-nek, aki zavarba jött a gesztustól –, Luigi Sandoval, szolgálatára.
- Részemről a megtiszteltetés. – Claire szinte suttogott, azonban én boldog voltam. Szám elégedett mosolyra húzódott, mikor láttam, hogy Luigi tekintete Claire dekoltázsa körül tekereg. Pont ez volt a célom, na meg, hogy kicsit vizsgáztassam Claire-t is. Érdekelt, hogy a mai találkozó minden egyes szavát vissza fogom-e hallani Jelenától. 
- Remélem, Ön is csatlakozik hozzánk! Jól jön a vérfrissítés ebbe a begyepesedett bandába!
- Sajnos nem értek a pókerhez. Majd csendben szurkolok Harrynek!
- Styles, maga mázlista fickó! Hát, akkor kezdjünk is neki!
Nem voltam egy türelmes fajta, és ezzel Luigi is tisztában volt. Körökön keresztül nem beszéltünk arról, amiért igazából idejöttem, semmiféle utalást sem ejtett, miközben végig engem tartott szemmel. Nem veszíthettem el a fejemet, tudtam, hogy vizsgáztat, amit jó jelnek vettem. Ha már a jellememre kíváncsi, az azt jelenti, hogy legalább megfontolta, hogy együttműködjön velem. Az pedig, hogy az idő előrehaladtával egyre többször kalandozott el a tekintete Claire irányába, csak hab volt a tortán. Gyerünk, vén kecske, próbáld megnyalni a sót!
- Mr. Styles, egy élmény volt Önnel kártyázni. Meglepően…, nos, ne sértődjön meg, de meglepően higgadt játékosnak bizonyult.
- Tudja, Mr. Sandoval, soha nem baj, ha az emberek nehezen ismernek ki. Szeretek ebből úgymond hasznot húzni.
- Hmmm, érdekes. Azonban miért kéne egy kiszámíthatatlan emberrel üzletet kötnünk? Ha pénzről van szó, akkor jobban szeretem, ha a dolgok kiszámíthatók.
- Mert maga is hasznot tud belőle húzni. – Éreztem, hogy eljutottunk a végjátékhoz. Az adrenalin elöntötte a testemet, ahogy arra gondoltam, milyen közel járok. Csak meg kell győznöm az öreget, ennyi, és végre minden sínre kerül. – Ezen kívül, azt hiszem, elég jó ajánlatot tettem le Ön elé az asztalra. Tele kiszámítható összegekkel, nem beszélve a területe kiszélesítéséről.
Luigi egy hosszú pillantást vetett rám, majd Claire-re. Tisztában voltam vele, hogy már eldöntötte, hogy mit akar tenni, de azt nem, hogy ez rám nézve jól vagy rosszul alakul-e. Levegőt is elfelejtettem venni, annyira csak arra koncentráltam, hogy végre megszólaljon, majd végül, évtizedeknek tűnő másodpercek után ragyogó mosolyt villantott rám, majd kezet nyújtott. A levegő nagy lendülettel szaladt ki belőlem, a megkönnyebbülés pedig átjárta a testemet. Vigyorom most nem volt erőltetett, határozottan ráztam meg az előttem lévő kezet, melyet Luigi még egyszer utoljára még erősen megszorított.
- Nem ajánlom, Styles, hogy átverjen.
- Inkább bizonyítok, mint ígérgetek, Sandoval – bólintottam, majd Claire-t kézen fogva szeltem át a helyiséget. 
A friss levegő megváltásként hatott, már régen nem volt ilyen jó kedvem. Társaim első pillanatban látták, hogy sikert arattunk, nem is kellett rákérdezniük a végkimenetelre. Claire azonban rosszkedvűnek tűnt, amint kiléptünk az épületből, kirántotta a kezét az enyémből, most pedig egyedül indult meg az utcán látszólag azzal a szándékkal, hogy egyedül megy haza. Tudtam, hogy mi bántja, ahogy azt is, hogy rövid időn belül másodjára aláztam meg. Egy másodpercre haboztam. Nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet, ha utána megyek. Lehet, sokkal egyszerűbb lenne, ha hagynám, hogy elmenjen. Azonban eszembe jutott, hogyan is éreztem, mikor Luigi ránézett. Bármennyire is az volt a célom, hogy rátereljem a figyelmét, mégis legszívesebben leordítottam volna a fejét is, amiért szemet vetett rá. Ez pedig még egy nyomós ok volt amellett, hogy hagyjam elsétálni. Szemem Zaynre villant, aki csak megcsóválta a fejét.
- Veszélyes vizeken evezel, haver – vont vállat, majd beszállt Liam mellé a terepjáróba. 
Egy pillanat alatt döntöttem. Vagy az autóhoz megyek, végleg magára hagyva Claire-t, vagy utána megyek, végleg magamhoz láncolva őt. Végül megtettem az első lépést…

Sziasztok!
Ismét eltelt egy hét, ráadásul holnapután karácsony, sokatoknak téli szünet is van, szóval végre pihenhettek egy picit. El kell mondanom, hogy ezzel a résszel az utolsó utáni pillanatban készültem el, szóval itt az ideje, hogy szóljak nektek. Elképzelhető, hogy lesznek egy-két napos csúszások a részek felkerülésében. Próbálom mindig kedden hozni, de ha nem sikerül, akkor ne lepődjetek meg, remélem január után minden visszaáll a rendes kerékvágásba. *csak mellékesen megjegyzem,ugyan FB-ról mindig tudhatjátok, hogy mikor rakom fel az új részt, de a legfrissebbek akkor lesztek, ha felíratkoztok :D *
Nos, remélem tetszett a rész és nem akartok meglincselni a végéért :D Érdekelne, hogy mit gondoltok Harry viselkedéséről, illetve érzéseiről, no meg az is, hogy szerintetek Sloan után ered-e? 
Ölellek titeket, a jövőhéten találkozunk!
Raquel

8 megjegyzés:

  1. Sziaa. Egyszerűen imádom a blogodat. Pár napja találtam rá, és nagyon tetszik az, ahogy írsz..<3
    Nem tudom elhinni, hogy itt abba merted hagyni..:D
    Harry viselkedése nekem nagyon tetszik, mert itt nyilvánul meg az, hogy egy gonosz embernek is vannak érzései, és remélem Harrynek van esze, és Sloan után megy..
    xx.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon, nagyon örülök, hogy rátaláltál a blogra, annak meg még inkább, hogy tetszik is.
      Én sem :D Őszintén kicsit tartottam a reakcióktól, de így izgalmasabb :)
      Mindenkinek vannak érzései. Még azoknak is, akik nem nagyon szeretik őket kimutatni. Harry is pont ilyen, rengeteg titka van, de attól még ember :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál!
      Ölel:
      Raquel

      Törlés
  2. Komolyan kínzol :( ... Itt abbahagyni :( De am nagyon jo lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Bocsi :D Mondanám, hogy nem direkt volt, de.. :D Azonban már kint is van az új rész :)
      Köszönöm szépen :)
      Ölel:
      Raquel

      Törlés
  3. Drága Raquel!
    Nem, nem és nem! :D Nem hagyhattad itt abba! Ne csináld ezt velünk! :D Meg fogunk kattanni, és olyan őrültek leszünk, mint Mr. Styles.
    Na, jó. Nagy levegő. Hihetetlen jó lett, már megint. Miért van az, hogy te nem tudsz se rosszul, se pedig rosszat írni? ;) Kis tehetségem! <3
    Nagyon várom a következő részt!
    Puszillak: Gin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gin!
      Azért annyira nem :D Mr. Styles már klinikai eset valljuk be :D
      Ez nem is igaz :D De aranyos vagy, hogy ezt írod, köszönöm szépen. Azért van, hogy legszívesebben az egészet kitörölném :D
      Ölellek:
      Raquel

      Törlés
  4. Kedves Raquel!
    Eszméletlen rész lett! Na és itt abbahagyni..
    Egyetértek az előttem szólókkal, nagyon jó a blogod, igényesen írsz, nagyon élvezhető és gördülékeny a fogalmazásod. Csak így tovább!
    Sasha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sasha!
      Köszönöm szépen, hogy írtál és a dicséreteket is, sokat jelentenek. Őszintén, nem mindig hiszem el, hogy érdekel valakit is, amit itt összehordok. Szóval tényleg nagyon hálás vagyok amiért írtál, ezek a kommentek adnak lendületet a folytatáshoz!
      Remélem visszatérsz még!
      Ölel:
      Raquel

      Törlés