2015. december 8., kedd

24. rész - Daisy



Elgondolkodva bámultam a képmásomat a párától homályossá vált fürdőszobai tükörben. Halovány mása voltam már csak önmagamnak. A szemem alatt hatalmas, sötétlila karikák emlékeztettek arra, hogy több mint harminchat órája nem aludtam, zöld szemem most inkább ijesztő vörösben játszott az előző kiadós bőgésem okán. Olyan lassan, mint egy csiga csavartam magam köré az előre odakészített hófehér törölközőt, majd kezdtem el kifésülni vizes hajamat.
Össze kellett szednem magamat. Nem hagyhattam, hogy az érzelmeim vezéreljenek. Soha nem lett volna szabad ismét közel engednem magamhoz Jayt, ez végzetes hiba volt, ha elveszítem a fejemet, soha nem fogom elkapni se Sergejt, se senkit. Muszáj volt akár erőszakkal is kiverni őt a fejemből.
Azonban mondani sokkal könnyebb volt, mint megtenni. Bármit csináltam, bármennyire próbáltam koncentrálni a leglehetetlenebb pillanatokban is beugrott Jay meggyötört, undorodó, lenéző arckifejezése. Próbáltam könnyíteni a lelkiismeretemen, emlékeztetni magamat, hogy nem én voltam az egyetlen, aki mással is kavart, de nem lett jobb. Semmivel, ugyanis a lelkem mélyén egyetértettem Jayjel. Én is undorodtam magamtól.
A legrosszabb pedig az volt az egészben, hogy még csak nem is mondhattam igazán, hogy megbántam azt az éjszakát. Harry a vigaszt jelentette nekem egy végzetesen elbaltázott nap után, s bár végig önmagát adta, az este végén pedig nem volt túlságosan kedves, mégis abban az órában, amit vele töltöttem, valahogy biztonságban éreztem magam. Nevetségesnek találtam ezt az egészet, még  fel is nevettem. Biztonságban éreztem magamat a város egyik legveszélyesebb embere mellett, ez is tökéletesen rám vallott. Férfiak terén az ízlésem egyszerűen pocsék volt. Egyik oldalon volt egy lelkileg sérült exkatona, akit olyan szinten megbántottam, hogy ki tudja, hogy meg tud-e nekem valaha bocsátani, a másik oldalon meg egy ismert gengszter, akiről mindenkinek átjön, hogy komoly mentális problémái voltak, aki csak egyszer is találkozott vele.
Közel egy órámba került, mire sikerült embert faragnom magamból, és szerencsémre Louis sem volt a pontosság mintapéldánya, így anélkül fejezhettem be az utolsó simításokat, hogy valaki a hátam mögött türelmetlenkedett volna. Erre az estére egy piros, hosszabb, de ettől még szexi ruhát választottam Peyton ruhatárából, aminek arany nyakrésze különleges és rendkívül mutatós volt. Hajamat laza kontyban fogtam fel, de elől hagytam, hogy kicsit lazább legyen, hisz végül is egy gengszter partijára voltam hivatalos, és nem a MET gálára. 
- Gyönyörű vagy. – Peyton lépett mögém, és segített felhúzni a zipzárt.
- Köszönöm. – Megpróbáltam mosolyogni, de csak egy ijesztő vicsorra futotta. Nagyon nehezemre esett egyáltalán talpon maradni és nem átengedni magamat a csábító vágynak, hogy bebújjak az ágyba és a takaró alatt összegömbölyödve töltsem az este hátralévő részét. Bár egy szót sem szóltam nővéremnek se Jayről, sem a felfüggesztésről, ő se volt bolond, pontosan tisztában volt azzal, hogy ki vagyok borulva. 
- Meg fogod oldani – nézett bele mélyen a szemembe, miközben hátulról védelmezően átölelt – Te mindent megoldasz!
Ebben személy szerint én nem voltam olyan biztos, mindenesettre mielőtt válaszolhattam volna, megszólalt a csengő, jelezve, hogy Louis, ha egy kis csúszással is, de megérkezett. Gyorsan magamra kaptam a kabátomat, és elindultam kifelé, mert még csak az hiányzott volna a napomhoz, hogy Tomlinson és a nővérem találkozzanak… Peyton hajlamos volt a legrosszabb módon megválogatni a szavait a legérzékenyebb szituációkban, szóval inkább nyomtam egy puszit az arcára, majd kettesével szedtem lefelé a lépcsőfokokat, hogy minél gyorsabban leérjek és túl legyek ezen az estén.
Louis ezen az estén hátra hagyta a hatalmas, fekete terepjárókat, és egy klasszikus, de annál drágábbnak tűnő Mustanggal parkolt le a ház előtt. Tátott szájjal másztam be Louis mellé az anyósülésre, de nem tudtam hangot adni a döbbenetemnek, mivel azon nyomban belém fagyott a szó, ahogy megláttam a gengszterfiú arcát, ami elkeseredést és félelmet sugallt. Végül az egész út ráment arra, hogy elmesélje az elmúlt másfél nap eseményeit… Az biztos, hogy ő sem unatkozott.
- Még be kell ugranunk valahova – vetette oda, mielőtt leparkolt volna egy meglepően ápolt, kertvárosi kis ház előtt. Kérdőn pillantottam rá, de csak intett a fejével, hogy kövessem, így gyorsan kipattantam és érdeklődve néztem körül.
Elsőre ötletem sem volt, hogy merre is lehetünk. Ez a városrész sokkal felkapottabb volt, mint azok, ahol Louis és a többiek meghúzták magukat, errefelé a lakók figyeltek egymásra, arról nem beszélve, hogy messziről kiszúrták a rosszéletű alakokat, a gyakran járőröző rendőrség mellett pedig önkéntesek is ügyeltek a rendre. Egyszóval, nem a bandatagok számára fenntartott környék volt. 
- Louis, mit… - mielőtt befejezhettem volna a mondatot, kísérőm már be is kopogott a takaros kis ház ajtaján, ami pár másodperc múlva ki is nyílt.
Az ajtóban lévő fiatal nő lenyűgözően festett. Intenzív, zöld szeme csupán pillanatokig időzött meg Louis-n, majd inkább rajtam állapodott meg, minden porcikámat felmérve. Hosszú, vörös haját lófarokba fogta, ízlésesen megválogatott ruhái előtt kötényt viselt jelezve, hogy most rángattuk ki a konyhából. 
- Szia, Daisy! – Louis meglepően tisztelettudó hangon szólalt meg, ami kíváncsivá tett. Szó szerint el sem tudtam képzelni, hogy mit, vagy inkább kit keresünk egy ilyen helyen.
- Korán jöttetek – mosolygott a lány, majd félreállt, hogy helyet adjon nekünk a belépésre –, Daisy vagyok – nyújtott nekem kezet, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Louis nem tervez minket bemutatni. – Te meg biztosan Claire. Harry és Louis rengeteget beszélt már rólad. Louis, Niall megint a számítógépén ügyködik valamin, a szobában megtalálod! Claire, ha nem bánod, segítenél nekem? Még át kéne öltöznöm, de sehol nem tartok, Harry meg nem fogja túlélni, ha nem viszek neki a süteményből. Már hónapok óta nyúz vele.
Kérdőn néztem Daisyre, aki a kezemnél fogva húzott a konyha felé, hirtelen olyan érzésem volt, mintha a Született feleségek egyik epizódjába kerültem volna, arról nem beszélve, hogy el se tudtam képzelni Harryt sütit tömve magába. 
- Te vagy Niall barátnője – esett le. Akkor pedig ez azt jelenti, hogy ez itt Niall otthona. Ennél jobban nem is lepődhettem volna meg. Jártam már Harry és Louis házában, és úgy gondoltam, hogy Niall, Zayn és Liam is hasonlóban laknak. Egy elhanyagolt, lelakott házban valamelyik rossz hírű környéken, senkitől se zavartatva. Álmaimban se gondoltam volna, hogy valamelyikük teljesen normális körülmények között, szinte hétköznapi módon tengeti a mindennapjait.
- Te pedig Louis-é – nevetett, miközben lehajolt, hogy belessen a sütőbe. – Igazából annyira örülök, hogy találkozott veled! Azt hittem, hogy a szakítását Eleanorral soha nem fogja kiheverni. Mindannyian azt hittük, hogy El számára a nagy Ő. Na de ami történt, megtörtént, remélem, te majd boldoggá teszed!
Bár semmi szemrehányót, vagy elvárást nem mondott, mégis elszégyelltem magamat. Eddig egy olyan emberrel sem találkoztam ebben a bandában, aki lelkiismeret-furdalást keltett volna bennem amiatt, hogy hazudok neki a kilétemről. Azonban Daisyn látszott, hogy nemcsak Niallel, hanem az összes sráccal törődik, s valóban reménykedik benne, hogy a fiúk boldogok lesznek. 
- Nem zavar téged, hogy Niall… - csúszott ki a számon a nem éppen illendő kérdés, de valóban érdekelt a válasz. El se tudtam képzelni, hogy egy olyan normális, kedves és gyönyörű lány, mint Daisy, hogyan ismerkedhetett meg egy Niall féle maffiózóval, még akkor sem, ha mindig is Niallt tartottam a legrendesebbnek az összes srác közül.
- Hogy Niall bandatag? – fejezte be helyettem a mondatot, a legnagyobb lelki nyugalommal –, nos, nem fogok hazudni, sokszor elmerengek azon, hogy milyen lenne, ha Niallnak normális munkája lenne. Hogy akkor talán már gyerekeink is lennének, de… Mikor megismertem, sokkal rizikósabb életet élt, nagyobb veszélyben volt, mégis beleszerettem. Mióta pedig megismerte Harryt, sokat javult a helyzet. Harry tudja, hogy Niall nem olyan, mint ők, és nem kényszeríti olyan helyzetekbe, amit nem bír el a lelkiismerete. Ezért pedig hálás vagyok neki.
Döbbenten néztem az előttem álló lányra, akin látszott, hogy halál komolyan gondolja azt, amit mond. Soha nem gondoltam volna, hogy Harry valaha is jót tett volna bárkivel is, inkább olyannak tűnt, aki romba dönti mások életét, de egyre inkább úgy tűnt, hogy újra kéne értelmeznem a róla kialakított képemet. Szívesen faggattam volna még tovább Daisyt, ekkor azonban belépett a konyhába Louis és Niall. Utóbbi rögtön Daisy mellé lépett, átölelve a derekát és egy apró puszit adva az arcára. Mosolyogva figyeltem őket, annyira sütött róluk a kiegyensúlyozottság és a szerelem, hogy csak egy kis irigykedéssel tudtam őket nézni. Ha elképzeltem, hogy Jay ugyanígy átölel, hogy az ő szeméből is az a rajongás árad, ami Nialléből, akkor a sírás kezdte el kaparni a torkomat.
- Lassan indulnunk kéne – jegyezte meg Louis, mire Daisy gyorsan lekapta magáról a kötényt, és komoran bólintott.
- Figyeljetek a sütire. Biztos vagy benne, hogy Harrynek nincs másra szüksége?
- Szerintem, ha megeszi a sütidet, már meg is feledkezik a sérüléseiről – mosolygott kedvesen Louis, amivel kis pirulásra késztette Daisyt.
- Bolond vagy, Tomlinson – nevetett, majd ott hagyott a fiúkkal a konyhában.
Egyszerre kínos csend állt be, amit nem tudtam mire vélni. Egyértelműen megváltozott a légkör, s a hatodik érzékem hirtelen jelezni kezdett, hogy valami nincs rendben. Gyorsan Louis-ra kaptam a pillantásomat, aki azonban kerülte a tekintetem, inkább a konyhakövet vizslatta elmélyülten, így nem volt más választásom, mint a szőke maffiózóra nézni. Niall állta a tekintetemet, azonban kék írisze semmi jót nem sejtetett, sőt, egyre idegesebb lettem tőle.
- Ki az a Sloan Russo? – A kérdést olyan vádlón tette fel, hogy tudtam, nagyon közel jár a megoldáshoz. Nagyot nyeltem, majd megpróbáltam összeszedni minden gondolatomat. Most még csak Niallal beszélek, de hogyha nem leszek elég meggyőző, akkor minden, amit Niall esetleg kiderített, Harry fülébe juthat.
- Egy barátom – válaszoltam végül tagoltan. – De ezt már mondtam.
- Tudod, az a furcsa, hogy rólad semmilyen információt nem találok – ráncolta össze a szemöldökét –, olyan, mintha pár héttel ezelőttig nem is léteztél volna. Viszont mindenhol, ahol kerestelek, megjelenik egy másik név. Sloan Russo, Sloan Russo. Ezért utánanéztem, ki is ő. 
Éreztem, ahogy az ereimben szó szerint megfagy a vér. Egy pillanatra még a szívverésem is elállt, úgy figyeltem Niallt, ahogy felém tart egy igen vaskos mappát. 
- Azt hiszem, ideje lenne előállnod egy igen meggyőző érvvel, hogy ezt miért ne adjam át Harrynek, Sloan – adta meg a kegyelemdöfést a szőke srác, én meg hirtelen tisztában voltam vele: véget ért a játék, amit űztem. 

Sziasztok!
Nos, mint látjátok egyre forrósodik a hangulat, Sloan egyre nagyobb kalamajkába kerül. Érdeklődve olvasnám, hogy szerintetek lebukik-e Harry előtt, vagy ha nem, akkor hogyan keveredik ki ebből a helyzetből :) De mint látjátok ebben a részben egy kicsit megismerkedtünk Niallel is, szóval róla, illetve Daisy karakteréről is varom a véleményeket :)) 
Nos, remélem jövő héten is találkozunk majd, addig is:
Ölellek titeket:
Raquel

6 megjegyzés:

  1. Drága Raquel! :)
    Hogy lehet itt abbahagyni ezt a részt? *--* Jézus Úristen! Komolyan mondom, menten lepetézek.
    Iszonyatosan jóra sikerült, nem is értem, miért tartottál tőle, hogy esetleg nem olyan lett, mint vártad. Még mindig lehengerlően írsz, nagyon ügyesen fonogatod a cselekményszálakat. Elképesztően fordulatos a történet, s ez a rész is tanúbizonyságot adhatott erről a tényről. Nagyon izgulok, vajon Sloan mivel áll elő, illetve Niall elárulja-e Harrynek a lány valódi kilétét.
    Várom a folytatást, addig is puszillak: Gin <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám!
      Te tudod a legjobban milyen gonosz is vagyok én valójában :D
      Ismersz, akkor valami nagy csoda történne ha én meg lennék elégedve egy résszel :D egy kezemen meg tudom számolni, hogy ez mikor történt meg :D Niall és Sloan reakciója pedig holnap kiderül :)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Drága Raqu!

    Még adós voltam ezzel a kommenttel, csak eddig nem voltak értelmes emberi szavaim sajnos. Fene, most sincsenek.
    A lényeg: egyszerűen hihetetlen módon imádtam Daisy és Niall párosát :3 Megleptél vele, de teljesen logikus, nekem a fiúk közül normális esetben is Niall az, aki olyannak tűnik, mint a legnormálisabb életre törekvő srác <3 Valahogy végig fülig ért a szám, remélem, ejtesz még szót az ő kettősükről, kíváncsi vagyok nagyon, hogyan alakul majd az életük.
    A végén pedig szokásos módon izgalmas ponton zárod le, remélem, Niall nem akar semmi rosszat Sloannek, a lány pedig valahogy ki tud bújni a szorult helyzetből :/
    Várom a folytatást! <3
    Lyanna

    VálaszTörlés