6. rész - Buli kis kémkedéssel

- Ez egész… csinos – Matt Casey tűzoltóőrmester pimasz mosollyal mérte fel legújabb szettemet.

Őszintén fogalmam sem volt arról, hogy mit is kéne felvennem. Először is, nem kaptam valami sok információt Louis-tól, még csak azt sem tudtam, milyen alkalomra is megyünk. Azonban a legnagyobb probléma nem is ez volt. Nem hoztam magammal sok cuccot New Orléans-ból, arra pedig végképp nem számítottam, hogy randizni megyek, így kénytelen voltam Antonio húgának, Gabby-nak a segítségét kérni. És itt ért a következő meglepetés, hisz amikor csöngettem lánynálnál, nem számítottam rá, hogy a vőlegénye is részt vesz a kiválasztási procedúra kínos folyamatánál.

Ezzel szemmel itt volt és már a nyolcadik összeállítást nézte kritikus szemekkel. Nem mondom, nem volt rossz, hogy volt egy férfiszemlélő is – hisz az őrmester szőke hajával és kék szemével igazán vonzó volt, azonban ez a helyzet végtelenül zavarba ejtő volt.

- Nem csinosnak kell lennem, hanem vadítónak. Akkor lesz jó, ha a reakciód a „hűha” és az „uramatyám” között félúton van – feleltem összeszorított fogakkal. Soha nem voltam az a kirakatbaba, nem szerettem szűk kis ruhácskákban megfulladni, csak azért, hogy egy pasi szexuális fantáziáinak eleget tegyek. De hát most nem Sloan Russo voltam, hanem Claire Jacobs, nem igaz?

- Ha ki mered mondani az „uramatyámot”, akkor a kanapén alszol! – intett Gabby fenyegetően vőlegénye felé, de közben kritikus szemekkel nézett rajtam végig – Azt mondod, vadító? Akkor megvan, hogy mit kell felvenned.

Pár másodperc múlva pedig megjelent egy fekete minivel… ami, nos hát, kimeríti a mini fogalmát. Kétkedőn pillantottam rá, majd elképzeltem magamon, ahogy éppen leér a combom, nos elejéig. A dekoltázsáról már nem is beszélve, ami konkrétan a köldökömig érne. Kétségbeesetten ráztam meg a fejem. Nem volt testképzavarom, de… Ez már nekem is sok volt.

- Csak próbáld fel – vont vállat Gabby – Még akkor is ráérsz tiltakozni ellene. 

Szemforgatva tettem eleget kérésének. Azt el kellett ismernem, hogy az anyaga nagyon finom volt, szinte hozzásimult a testemhez, és hát a hosszúsága… talán egy milliméterrel többet takart, mint először gondoltam volna.

Belenéztem a tükörbe és tudtam, hogy elvesztettem a meccset. Ez volt a tökéletes ruha, még akkor is, ha egész este azon fogok szorongani, hogy kilátszik-e a hátsóm, vagy éppen a mellem. Nagy lélegzetet vettem és kiléptem a fürdőszobából, hogy önkéntes bíráim is döntést hozhassanak.

- Tökéletes – csapta össze a kezeit Gabby, büszke arcán hatalmas mosoly ült.

- Most kimondanám azt a szót, de tényleg nagyon kényelmetlen a kanapénk – kacsintott Matt is, mire egy játékos ütést kapott a vállára.

- Ebben már a taxiban meg fog erőszakolni – summáztam, mikor felvettem a fekete magassarkúkat, amiket még az este vettem.

A várakozásaimmal ellentétben, azonban nem taxival mentünk, hanem… limuzinnal. A szemöldököm vagy öt centit emelkedett, amikor megláttam a fényes autót leparkolni, pontosan előttem. Döbbenetem pedig a csillagos eget érintette, mikor Louis pattant ki a hátsó ülésről egy hatalmas csokor vörös rózsával a kezében. Öltözéke láttán, azonban az ajkamba kellett harapnom, nehogy elnevessem magam. Egy szakadt farmert viselt, egy fehér hosszú ujjú pólóval, aminek az alja még ki is volt lyukadva. Louis követte a tekintetemet, majd vállat vont.

- Vehettem volna öltönyt is, de azt hiszem, hogy kicsit túlöltözöttnek tűnhettem volna a bulin.

- Mert a limuzin egyáltalán nem túlzás, nem igaz? – mosolyodtam el, mire meglepetésemre feltépte az első ajtót és elküldte a sofőrt.

- Kérése számomra parancs, kisasszony – közölte azzal a levakarhatatlan vigyorával, amivel az őrületbe kergetett.

- Őrült vagy – közöltem vele a tényt, majd a cipőimre mutattam – előre szólok, hogy ezek nem túrázásra lettek készítve.

- Nem megyünk messzire – ígérte, majd elkapott a kezemnél fogva és határozottan indult el az utcán.

Pár percig egyikünk sem szólt egy szót sem. Bár már tudtam az irányt, Louis nem engedte el a kezemet, így kéz a kézben haladtunk előre, sőt még azt a szívességet is megtette, hogy lassan lépkedett, így viszonylag problémamentesen tudtam vele tartani a lépést. Ha őszinte akarok lenni meglepett, hisz eddig úgy viselkedett, mint egy született úriember, sehol nem láttam azt a beképzelt kis ficsúrt, akit a boltban megismertem.  Fél szemmel rápillantottam, ahogy elgondolkozva maga elé meredt. Nem volt túl magas, csupán pár centivel emelkedett felém, bár ebben közbejátszott az is, hogy magassarkúban voltam.  Barna haja szinte kínosan alaposan volt belőve, amitől mindig is irtóztam, de valahogy ez annyira hozzátartozott a „Louis imidzshez”, hogy egyáltalán nem zavart. Sőt, ami azt illeti, eddig hatalmas pozitív csalódás volt a vele töltött este.

- Szóval – kezdtem bele a beszélgetésbe, amikor már túl méllyé vált közöttünk a csend – Hogyhogy itt vagyok? Yvette azt mondta, hogy még soha egy lányt sem hívtatok magatokkal.

- Ezen csak azért lepődsz meg, mert nem láttad az elődjeidet – nevetett – Yvette pedig… Hát annyira vágyik arra, hogy Harry elhívja randizni, hogy egyikünk sem vette őt igazán számításba.

- Szóval ezek szerint mindenki tudja, hogy ő… - elharaptam a mondat végét, de pontosan tudta, hogy mire gondolok.

- Neked mennyi idődbe került rájönni? – Louis kérdő tekintetére csak kínosan elnevettem magam.

- Harry is tudja?

- Persze, de tudod… ő nem randizik – vont vállat, mintha ez olyan természetes lenne.

- Cölibátusban él? – kérdeztem félig meddig viccelve.

- Nem azt mondtam, hogy nem szexszel, csak azt, hogy nem randizik – nevetett Louis – Legalábbis én még nem láttam, mióta ismerem.

- Ami pedig… 

- Nem is tudom pontosan… Egy-két éve – ráncolta össze a homlokát – Megjöttünk.

Pillantásomat így partneremről a mellettem álló hatalmas épületre szegeztem. Bár a zene nem volt olyan hangos, mint amire az ember számított volna, azért felfedezhetők voltak a party nyomai. Előttünk pár tinédzser lány támogatta egymást, nem igazán tudtam eldönteni, hogy az alkoholtól vagy a drogoktól voltak ilyen állapotban. A nagy téglafalú épület ablakain színes fények törtek az éjszakába. Louis úgy tűnik már ismerte a járást, mert hezitálás nélkül nyitotta ki előttem az ajtót. 

Szinte alig fértem el a zsúfolt helyiségekben. Úgy tűnt fél Chicago ebben a házban bulizik, nem is értettem hirtelen, hogy Harry miért is ellenkezik ennyire az ellen, hogy itt legyek, hiszen szerintem az itt lévők nyolcvan százalékát még csak nem is ismeri.

Láttam már hasonló bulikat. Igazából a dílerek azért rendezik őket, hogy irreálisan magas áron tudják eladni az árujukat nagy mennyiségben. A rendőrség vadászik az ilyenekre, de viszonylag ritkán sikerül bemérni őket, mivel a helyszíneket mindig változtatják. 

- Gyere, keressük meg a többieket – kiabálta a fülembe Louis, ugyanis itt már elég hangos volt a basszus ahhoz, hogy minden szót elnyomjon. 

Ismét kézen fogott és átrángatott a tömegen, ami kíméletlenül folytatódott szinte az egész házban. Amikor visszaértünk az előtérbe, azt hittem, hogy Louis a jobb oldali lépcsőhöz vezet, hogy a felsőbb emeletekre jussunk, ehelyett azonban a pinceajtó felé vette az irányt. A fehér ajtót gondosan bezárta mögöttünk, hogy nehogy illetéktelenek is lejöhessenek. Bizonytalanul lépkedtem lefelé a nem túl bizalomgerjesztő falépcsőkön, Louis lendülete és magabiztossága azonban biztossá tette, hogy nagyon is jól ismeri ezt a házat.

Az alsó részen nem voltak sokan, mégsem ismertem mindenkit. Stylest, Payne-t rögtön felismertem, illetve a szőke technikus srácot, Horant, valamint a sötét tekintetű bérgyilkost, Malik-ot. A másik három alak kiléte azonban ismeretlen volt előttem és se Louis, se Harry nem tűnt úgy, hogy be szeretne mutatni. Sőt, az utóbbi olyan tekintettel meredt rám, mintha itt helyben meg szeretne gyilkolni.

Azonban, ami mindenképp meglepő volt, azaz ellenséges légkör, amibe belecsöppentünk. Úgy tűnt Styles bandája és az ismeretlenek nem igazán örülnek egymás társaságának, sőt a levegő megtelt az egymás felé intézett kimondatlan fenyegetésekkel

- Harry, haver a konyhádat telehányták – Louis figyelmen kívül hagyta a három tagot és egyenesen a barátja mellé telepedett le a kanapéra. Intett nekem, hogy üljek az ölébe, ezzel kijelölve az a szerepemet. Nyilvánvalóvá vált, hogy az este következő részében elfelejthetem az eddig jó fej Louis-t és egy gengszter csinibabáját alakíthatom. Nos, nem igazán testre szabott szerep, de ha bármit is meg szeretnék tudni abból, hogy mi is folyik itt, muszáj bevállalnom. 

- Késik – Styles egyértelműen ignorálta Louis-t és szavait a velünk szemben helyet foglaló embereknek szegezte. Most volt időm először alaposabban szemügyre venni őket. Két nagydarab, kopasz fickó bőrszerkóban, akik minden kétséget kizáróan testi erőben bőven felülmúlták a fiúkat. A főnök azonban egyértelműen a középső férfi lehetett. Méretre szabott öltönye és márkás olasz cipője feltűnő jelenséggé tette egy magánház pinceszintjén, acélkék szeme és szinte fehérnek tűnő szőke haja pedig még inkább kiemelte őt bármilyen tömegből. Egy biztos: ő teljesen alkalmatlan bárhol elvegyülni.

- Itt lesz – nem voltam valami nagy nyelvzseni, de ő ha akarta volna sem tudta letagadni orosz felmenőit. 

- Ajánlom is – Harry hanghordozásából kitűnt, hogy már nem sokáig fog ilyen békésen üldögélni, összeszorított állkapcsa és felborzolt haja arra engedett következtetni, hogy már igencsak híján van a türelme.

- Viszont nem igazán értem ezt a kivételes felhozatalt – teátrálisan hordozta végig a tekintetét mindannyiunkon – Csak veled akar beszélni.

- Azt hiszem ez lehetetlen – Louis derűs mosolya ellenére elég határozott hangot ütött meg – Mi sajnos csak csomagban áruljuk magunkat.

- Az valóban rendkívül sajnálatos – orosz barátunk ijesztő szemeit egyenesen Louis-ra emelte – Ugyanis, minket csak Mr. Styles szolgálatai érdekelnek.

Óvatos oldalpillantást vetettem Harryre, aki azonban meglepő módon alig reagált az elhangzottakra. Idegesen ismét hajába túrt, arca azonban érzelemmentes maradt. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, kinyílt a pince ajtaja és mindannyian a lépcső felé kaptuk a tekintetünket.

Őszintén azt hittem, hogy egy ősz, jól szituált, tipikus orosz maffiózó jelenik meg, így mérhetetlen volt a meglepetésem, amikor az előttünk lassan kibontakozó érkező minden kétséget kizáróan nő volt. Méghozzá az egyik legszebb, akit valaha is láttam. Lábai krémszínű tűsarkúkba voltak bújtatva, amely tökéletesen illett ugyanolyan színű szoknyájához. Felsőtestét egy igen mutatós és drágának tűnő bunda fedte. Az arca pedig csak hab volt a tortára. Vonásai a tökéletességre hajaztak, kék szemei intelligenciát sugároztak, szőke haja tökéletes loknikban hullott a vállára. Magabiztossága csak úgy sugárzott belőle, ahogy mérhetetlen arroganciája is. 

- Kifelé – szavai csak úgy csattantak a falakon – Styles, Alekszij, ti maradtok. 

Mindenki kérdés és hezitálás nélkül tette, amit mondott egyedül Louis habozott egy percre. Kék szemeit Harry arcára szegezte, majd olyan halkan, hogy csak én és Styles hallhattuk szólalt meg.

- Biztos vagy ebben? Mindketten tudjuk, ha higgadt alkudozásról van szó…

- Menj, Louis – Harry végre ránézett, mintegy ösztökélve, hogy tegye, amit mond.

Számat idegesen beharaptam, miközben követtem Louis-t a lépcsőn felfelé. Mit nem adtam volna, ha most valahogy a szobában maradhattam volna. Meg akartam tudni ki is ez a nő, mert abban száz százalékig biztos voltam, hogy köze van azokhoz a lányokhoz, akiket kerestem. Elgondolkodva néztem körül… Ha el tudnék szakadni valahogy Louis-tól, talán lenne esélyem a lépcsőnek azon a részén megbújni, ami el van takarva a pincében tartózkodók szeme elől.

- Ki kell mennem a mosdóba – kiabáltam bele kísérőm fülébe – Hozol addig valami piát?

Louis csak bólintott, majd elengedte a kezeimet. Vártam pár másodpercet, amíg elnyeli őt a tömeg, majd visszaosontam a pincelejárathoz. A két gorilla, akik Alekszejjel érkeztek nem sokkal messzebb álldogáltak, de látszólag jobban el voltak foglalva egy csaj erotikus táncával, mint az ajtó őrzésével. Lekaptam magamról a cipőimet, így sokkal természetesebben és csendesebben tudtam közlekedni. Mondanom sem kell, viszonylag problémamentesen jutottam túl az izomagyúakon, viszont csak most jött a neheze. Kezemet a kilincsre tettem, s bár nem voltam vallásos, most elmormoltam egy imát. Nem a hangtól tartottam, hisz a zene minden zörejt elrejtett, azonban a fények… 

Olyan óvatos voltam, amennyire csak lehetett. Lassan nyitottam ki az ajtót, s csak éppen annyira, hogy beférjek. Mikor már a küszöbön álltam, behúztam magam mögött a bejáratot, s lélegzetvisszafojtva vártam. Amikor azonban csak a lent zajló beszélgetést és a saját, irtózatosan dobogó szívemet hallottam, kicsit megnyugodtam és figyelmemet a szavak megértésére koncentráltam.

- Ez nem így volt megbeszélve – Harry szinte sziszegett, amiből még láttátlanban is tudtam, hogy rendkívül ideges. Mily’ meglepő…

- Változott a terv. New Orléans-ban az a razzia, majd itt szaglásznak Nesbitt után – a nő orosz akcentusa most ezerszer jobban kihallatszott – Arra gyanakodunk, hogy tégla van a hálózaton belül… Azt pedig nem kell megmagyaráznom, hogy ez miért lehet végzetes számunkra… és halálos számodra.

- Nem érdekelnek a fenyegetéseid, Jelena – Harry szinte ordított, a hirtelen hangerőváltozástól pedig összerezzentem – Még mindig tartom magam ahhoz, amit mondtam. A tervet már késő megváltoztatni – az utolsó szavakat olyan lassan mondta, mintha egy gyengeelméjűhöz beszélne.

- Engem meg a kifogásaid nem érdekelnek – Jelena ugyanolyan higgadt maradt, mint eddig, nem igazán hozta lázba Harry kifakadása – Már mindenki tudja az új terv részleteit. Innen a te gondod, hogy hogyan is oldod meg a részleteket.

Éreztem, hogy elérkeztek a beszélgetés végéhez, így nekem illene meglépnem. Sikerült hangtalanul és – legalábbis remélem – feltűnés mentesen kisurranni. Már éppen fordultam volna a folyosó felé, hogy elvegyüljek, mikor…

- Claire, mégis mit csinálsz itt? 

Sziasztok!

Először is elnézést az egy napos csúszásért, technikai gondjaim akadtak. Viszont szeretném megköszönni, hogy két komment is érkezett az előző részhez! Van rá esély, hogy ehhez esetleg hármat kapok? :)

Remélem elnyerte a tetszéseteket a rész!

Kellemes olvasást kívánok:

Raquel