9. rész - Titkos találka

Egyedül sétálni Chicago lassan sötétségbe burkolózó utcáin minden volt, csak nem tanácsos, azonban egyszerűen szükségem volt arra, hogy kiszelőztessem a fejemet. Lábaim automatikusan vittek a maguk útján, már egy jó ideje nem tudtam volna megmondani a város melyik részén is járhatok. Az időjárással szemben is érzéketlen voltam, észre sem vettem, ahogy a rideg északi szél szinte az arcomba vágja az időközben egyre inkább eleredő havas esőt. 

Egy piros lámpa kényszerített megállásra. Tekintetemet körbehordoztam a környezetemen: a hatalmas felhőkarcolókon és egyszerű emeletes ház szomszédjaikon, a sugárúton és a róla leváló kisebb utcácskákon, a bundába és termókabátba burkolózott járókelőkön. A városon, mely egykor az otthonom volt, s melyet a mai napig teljes szívemből szerettem.

Behunytam a szememet, próbáltam kusza gondolataimat rendezni. Legokosabb az lett volna, ha az irodából egyenesen hazafelé veszem az utam, azonban az utolsó veszekedést, ami köztem és Voight teljes csapata között zajlott egy fél órával ezelőtt, muszáj volt feldolgoznom magamban.

Számítottam arra, hogy ajánlatom Tomlinsonnak nem fogja mindenki tetszését elnyerni. Styles egyértelműen veszélyes volt, főleg azért, mert kiszámíthatatlan természete miatt nem ismertük a pontos terveit. Igazat kellett adnom Antonionak abban, hogy fogalmunk sem volt arról, mi is Styles valódi célja, mit szeretne elérni, hisz valószínűtlen volt, hogy megelégszik azzal, hogy mások parancsait teljesítgesse. Egyszerűen nem tűnt olyan típusnak. 

Azonban lenne esélyünk Tomlinson és Styles nélkül elkapni a szervezet vezetőit? Volt arra esély, hogy sikerül Louis segítsége nélkül is Harry bizalmába férkőznöm, azonban ehhez idő kellett, és ez volt az egyetlen, amivel nem rendelkeztünk. Nem lehetet sok hátra a lányok érkezéséig, ha pedig sikerül „értékesíteni” őket, onnan bottal üthetjük a nyomukat. A rendőrségnek nincs elég embere és anyagi forrása egyenként felkutatni őket. Ebbe egyetlen város parancsnoka sem menne bele. 

Megzavarodtam. Már nem tudtam egyértelmű vonalat húzni a helyes és helytelen között. Tudtam, hogy Stylesnak normális esetben egy cellában kéne rohadnia élete végéig, azonban ha a szabadsága az ár tizenöt ártatlan lány életéért? Elfogadható vagy megbocsájthatatlan egy ilyen kompromisszum?

Úgy tűnt dilemmámmal nem vagyok egyedül. Ugyan Antonio elfogathatatlannak tartotta ezt az alkut, addig Jay, Lindsay és Ruzek inkább az én oldalam felé hajlott. Voight – akit mondjuk egyébként sem erkölcsi magaslatairól ismerhettünk meg – végül döntött: azzal dolgozunk, amit kifőztünk magunknak.

Louist tehát holnap kiengedik. A tervünk rendkívül egyszerű volt: én leszek a legújabb csaja. Ilyen módon közelebb kerülhetek Harryhez, míg Louis mindent megoszt velünk, amit megtud a lányokról. Amíg pedig mi így próbálunk információkhoz jutni, addig a Hírszerzés tovább kutat Styles, és most már Jelena Federova és Alekszij Smirnov után. Első hallásra pofonegyszerűnek tűnt, azonban a kivitelezése rendkívül kemény feladat volt.

Hirtelen rendkívül fáradtnak éreztem magam. Túl sok felelősség nyomta a vállamat, túl sok emberélet múlott a döntéseimen. Mi van, ha rossz döntést hoztam? Ki fogja ennek meginni a levét? Kinek az életét tehetem tönkre mindössze egyetlen szavammal?

A lámpa végre zöldre váltott, én pedig csodálkozva vettem észre, hogy a Garfield parknál kötöttem ki. Egyenesen a legközelebbi széle felé vettem az utam, jól esett egy kis zöld övezetet látni a nagyváros általános látképe után. A talpam alatt megnyikordultak a kavicsok, ahogy kijelölt útra léptem, merengésemet itt csak a szél morajlása törhette meg. A zord időnek köszönhetően szinte senkivel nem találkoztam, ahogy átvágtam a konzervatórium felé, csupán néhány drogdíler találkozott vevőkörével, látványomra azonban gyorsan kereket oldottak. Jobb kezemmel óvatosan lecsatoltam övemről a jelvényemet, majd a táskámba dobtam. Nem akartam a szükségesnél nagyobb feltűnést kelteni. 

Lassú tempóban közeledtem a Garfield Park Lagoon felé, mikor a tóparton egy ismerős alak körvonalai rajzolódtak ki. Mindössze hátulról láthattam, azonban hosszú, göndör haja hamar felfedte kilétét. Majdnem a térhajlatáig érő, fekete kabátban volt, úgy tűnt most felkészült a téli időjárásra, mintha sok időt tervezett volna tölteni a friss levegőn. Barna csizmája messziről világított egyébként teljesen éjszínű összeállításában, de valahogy mégsem volt furcsa a kinézete. Az első sokk után a mellette sétáló alakra meredtem, aki azonban nem volt ismerős. Körülbelül Harry válláig érhetett, feje tetején kopaszodott, bár maradék hajszálaival próbálta elrejteni, eme hiányosságát. Kopott, széthordott kabátot viselt, egy réginek tűnő öltöny nadrágjával és már leginkább matt lakkcipőben. Ha nem Harryről lett volna szó, leginkább egy lecsúszott kormányhivatalnokot sejtettem volna a fickóban, így azonban csak egy drogos vevőt tudtam elképzelni, arról azonban, hogy miért szállítja neki Harry személyesen az anyagot ötletem sem volt. Ismét egy olyan szituáció, ami nem illett bele a Harryről alkotott képembe. 

Óvatosan lépkedtem közelebb, kapucnimat a fejemre húzva, kerülve a kavicsos utakat, a sokkal halkabb füvön osonva. Mélyen el voltak merülve a beszélgetésben, így sikerült hallótávolságon belülre kerülnöm.

- A legfontosabb az, hogy találj egy bűnbakot – hallottam a lepukkant fickó meglepően magas hangját. Innen már az arcát is láthattam. Hatalmas orra automatikusan vonzotta az ember tekintetét, elvonva más vonásairól a figyelmet. Keskeny szája és túlságosan is közel ülő szemei voltak, így a szép jelzőt még a legelvetemültebbek sem aggathatták rá.

- Ha olyan egyszerű lenne, nem gondolod, hogy már megtettem volna? Fogalmam sincs, ki állhat emögött, egyszerűen nem találok erre az egészre indítékot.

- Akkor vonj ki valaki olyat a forgalomból, aki az utunkban áll – vont vállat – indítékot a legkönnyebb találni. Kellett neki Louis pozíciója, túl sok pénzzel tartozott neki, komolyan, Harold legyél egy kicsit kreatívabb, különben el kell gondolkoznom azon, hogy tényleg te vagy-e a legalkalmasabb a feladatra.

- Csalódtál már bennem? – Harry hangja mintha egy kissé sértett lett volna.

- Nem, de nem is most szeretném elkezdeni. Louis kell nekünk, őt nem veszíthetjük el.

- Tudom.

- Van valami terved, hogy hozod ki? Egy ilyen amatőr bakit, csakis Louis-ról tud az ember elképzelni… A hanyagsága még sokba kerülhet nekünk.

- Kéne egy korrupt bíró, másképp nem sok esélyét látom.

- Tehát ezért akartál találkozni velem? Hogy szerezzek egy korrupt bírót?

- Meg egy jó ügyvédet – hirtelen torpantak meg, nem sok híja volt, hogy lebuktam. Gyorsan egy vastag fa törzse mögé bújtam, bízva abban, hogy nem olyan éber a figyelmük.

- Meglátom, mit tehetek. Te meg intézd el Jelenáékat. Már csak az hiányzik nekünk, hogy ők is a nyomunkban lihegjenek.

- Nem aggódom Jelena miatt. Sergej azonban már más tészta.

- Most törődj Jelenával, altasd el a figyelmét, bízzon meg benned. Ha ez megvan foglalkozunk Sergejjel is.

A beszélgetés elhallgatott, én pedig mozdulni sem mertem, vagy öt percig. El se hittem, hogy ekkora szerencsém van, bár ez a beszélgetés több volt, mint rejtélyes. Nagyon szerettem volna megtudni, ki is ez az ember, aki el tudja intézni többek között, hogy ki is ítélkezzen Louis ügyében. Elgondolkodva rágcsáltam az ajakamat. Vettem egy nagy levegőt, s kiléptem a fa mögül, mérhetetlen megkönnyebbülésemre pedig senki nem volt a környéken. Előkaptam a táskámból a telefonomat és gyorstárcsázón hívtam Jayt.

- Sloan? – hangja meglepettnek tűnt, valószínű nem számított a hívásomra

- Még az irodában vagy? – tértem egyből a lényegre, miközben idegesen hátrapillantottam a vállam felett, hátha Kiszúrom a magas alakot.

- Igen, miért?

- Egyenlőre, még nem engedhetjük ki Tomlinsont.

- Várj, kihangosítalak.

Egy szuszra hadartam el mindent, amit az előbb kihallgattam, paranoiám azonban még mindig nem múlt el. Hatalmas léptekkel haladtam, szememmel ide-oda cikázva a parkban. 

- Van valakinek ötlete, ki lehet a titokzatos segítő? – tettem fel a költői kérdést, mikor befejeztem mondandómat.

- Ennyi személyleírásból nehéz lenne, de ha holnap bejössz készítünk egy fantomképet – válaszolt Jay.

- Lehetséges, hogy Harry Jelenáék ellen szervezkedik? – Lindsay mondta ki mindannyiunk helyett azt a feltételezést, ami mindenkinek a fejében megfordult.

- Akár egy puccs is lehet – Olinsky hangjára felkaptam a fejem. Ha ő is részt vesz az ötletelésben, akkor biztos lehettem benne, hogy fontos felfedezést tettem – Az ilyen bandákban nem lenne meglepő. Styles egy központi figurának tűnik, lehet megunta, hogy Jelenáéknak ugrál és át akarja venni a helyüket.

- De ezt miért tenné más parancsára? – értetlenkedtem – Nem lenne logikus. Ha meg akarna szabadulni Jelenáéktól, akkor azt önállóan csinálná, nem más valaki bábjaként.

- És ha egy konkurens banda beépített embere? – Ruzek szavaival székcsikorgást is meghallottam, mintha felállt volna.

- Ennek van értelme – bólintottam.

- Mindenesettre meg kell várnunk, hogy ki lesz az ügyvéd és a bíró, hátha mindkettőjüket megvizsgálva eljutunk ugyanahhoz az emberhez – foglalta össze Jay.

- Rajta vagyok – hallottam Lindsay hangját, ám vele együtt egy másik is megszólított.

- Te meg mi a faszt keresel itt?

Nem túlzok, ha azt mondom, csupán egy pár pillanatra hagyott ki a figyelmem. Már a konzervatóriumnál jártam, mindössze pár lépésre a metrótól, szinte biztonságban. Azonban mégis belebotlottam. Zöld szemeit gyanakodva húzta össze, amitől egy mély ránc jelent meg a homlokán. Automatikusan nyomtam ki a telefonomat, ami elég gyanús lehetett, mert erre összeszorította az állkapcsát.

- Sétálok – vontam végül vállat, próbálva lazának tűnni. 

- A szakadó esőben? – vonta fel kételkedve a szemöldökét.

- Ez havas eső – vitatkoztam vele, már csak megszokásból is – ki kellett szellőztetnem a fejemet.

- Érdekes helyválasztás – kötekedett tovább.

- Végülis te is itt vagy nem? – tettem csípőre a kezemet – Tehát, annyira egyedi mégsem lehet.

- Ha paranoiás lennék, azt mondanám követtél – szemei röntgensugarakként pásztáztak próbálva olvasni reakcióimból.

- Paranoiás vagy – vágtam rá, mire egy mosolyszerűség jelent meg a szája sarkában – De nyugodj meg, Mr. Rejtélyes Boltvezető, nem érdekelnek a viselt dolgaid. 

A zsebem ekkor rezegni kezdett, jelezve, hogy bejövő hívásom van, ami viszont furcsa volt, hogy másodpercekkel később Harry mobilja is megszólalt. Idegesen pillantott a kijelzőre, majd nyomta le a fogadás gombot. Észrevétlen próbáltam becsúsztatni a kezem a kabátomba, hogy elővegyem a telefonomat, a kijelzőn pedig Jay neve állt.

- Hogy micsoda? – csattant Harry idegesen, majd kezét a hajába túrta, ám félúton megállt a mozdulatban – Most ezt nem mondod, komolyan! Mi a fasz… Nem, tűnjetek el onnan, nem találhatnak ott titeket. Már úton vagyok…

Egyetlen szó nélkül hagyott ott az állomás előtt, szinte futva téve meg az utat maga előtt. Szemöldökömet összehúztam értetlenkedésemben, majd visszahívtam Jayt. Az első csengetés után felvette.

- Mi történt? 

- Gyilkosság a Keleti 76. utcánál. Lance Reed-et lelőtték.

- Azt a Lance Reed-et? – kérdeztem döbbenten. Ez magyarázatot adott Harry viselkedésére. Nyilván az egyik legnagyobb csatlósának halála sokkal nagyobb problémának számított, mint a kikérdezésem – Styles odatart.

- Mi? Honnan tudod, hogy…

- Vele voltam – vágtam a szavába – Oda megyek!

- Ne! Maradj szerepben hallod… Sloan ne csinálj…

Az utolsó szavait azonban már nem hallhattam, egy gombnyomással félbeszakítottam mondanivalóját, majd leintettem egy taxit.

Sziasztok!
Egyszerűen hihetetlenek vagytok komolyan! Az elmúlt egy hétben gyarapodott az oldal 5 feliratkozóval - köszönöm szépen -, átléptük az 5000 (!) oldalmegtekintést, megdöntöttétek a kommentrekordomat, s ha ez mind nem lenne elég, két díjjal is gazdagodtam! Nem tudom szavakba önteni, mennyire hálás is vagyok nektek mindezért :) Köszönöm szépen!
Mondanom sem kell, hogy ez túllendített a múltheti letargiámon, természetesen nem zárom be az oldalt sőt! Gőzerővel dolgozom a részeken, már jó néhány megvan előre, remélem tetszeni fog nektek a történet alakulása!
Kérlek, ne hagyjatok fel jó szokásotokkal, hagyjatok valami nyomot magatok után, akár tetszett a rész, akár találtatok benne kivetnivalót (ebben az esetben kérlek feltétlen jelezzétek,csak így tudom kiküszöbölni a hibákat)! Nagyon örülnék a véleményeteknek!
Lassan egy kisregényt írok :D Még egyszer köszönöm, és egy hét múlva találkozunk!
Addig is, ölel titeket:
Raquel